Színházi fesztivál debütál Sátoraljaújhelyen

Egyéb

Nyolc helyszínen, több mint harminc ingyenes programmal jön július 14. és 18. között a Déryné fesztivál. A Sátoraljaújhelyen és környékén első alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényen színházi előadások, családi programok, zenés előadóestek, pincekavalkád és izgalmas interaktív játékok várják a kicsiket és nagyokat.

A fesztivál nyitóelőadása a Déryné Társulat Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony című produkciója lesz július 14-én Sátoraljaújhelyen a Kossuth Lajos Művelődési Központban. A Vidnyánszky Attila által rendezett, a Déryné Program zászlóshajójának is tekintett előadás a magyar színjátszás, a vándorszínészet hőskorába repít vissza. Herczeg Ferenc kalandokkal, tréfákkal, felfokozott érzelmekkel tarkított színművét a színészek hangszeres játéka teszi még virtuózabbá.

Július 15-én Petőfi Sándor János vitéz című darabját láthatja a közönség a széphalmi múzeumkertben. A Déryné Társulat előadása rendhagyó formában, egy óra leforgása alatt kívánja bemutatni a nézők számára Petőfi Sándor halhatatlan klasszikusát. Az előadás nem csupán az iskoláskorúak, hanem az egész család számára maradandó élményt nyújt lendületes, fiatalos játékmódjával. 

Tóth Ede A falu rossza című színműve egy perpatvar közepébe visz, egy esküvőre, ahol hívatlanul bukkan fel a menyasszony volt szerelme, hogy szétrobbantsa az ifjú párt. Szerelem, ármány, boroshordó, kés, pisztoly, zongora, ásó, kapa, nagyharang – a Déryné Társulat élőzenével kísért, sodró lendületű előadása július 16-án a Völgyszínházban kerül bemutatásra.

Ugyancsak a Völgyszínházban, július 17-én a Kék róka című színdarabot tekinthetik meg a nézők. Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikere izgalmas felfedezést ígér mindazoknak, akik szeretnek mások szívébe belelátni. Az előadás során egy szerelmi ötszög rajzolódik ki, egyik szereplő fejéből vándorlunk a másikba, hogy végül feltérképezzük a teljes szerelmi képletet. Ugyanezen a napon, Károlyfalván Fabók Mancsi nem csak gyerekeknek szóló bábszínházát élvezhetik a látogatók.

Egymást követő három napon, három helyszínen (Karcsán, Pálházán és Hollóházán) A helység kalapácsa című mű lesz megtekinthető a CSAVAR Színház előadásában. A városi komédiák hangulatát idéző produkció páratlan humorral, groteszk elemekkel fűszerezve tárja elénk A helység kalapácsának különös világát.

Július 18-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című előadása zárja a Déryné fesztivált. A lendületes és sokszínű folklórválogatásban a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatják be, különösen nagy hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra. Ezt követően táncházzal várják az érdeklődőket.

Zenés estek és családi programok

Az Ungvári Pincesor és Borterasz játékoknak és zenés produkcióknak ad otthont. A KOHÓ Műhely interaktív játéktára, bábszínház, Csernik Szende mesemondó, Bakator és Fruzsikás koncert, Beke István gitárestje, valamint Andrea Vettoretti koncertje található a programban.

A másik fesztiválhelyszín a Zsólyomkai Pincesor, ahol július 16-án, Bakos-Kiss Gábor Frankie – a király és kárhozott című estjén Sinatra hangján tárja elénk a felemelkedést, a bukást, a nihilt és a szerelem küzdelmének történeteit. Másnap, július 17-én ugyancsak a zenéé lesz a főszerep a pincesoron: Joós Tamás Átlátszó víz legyen című produkciójában Cseh Tamás dalait idézik fel a művészek.

„Emberközeli, szerethető, családbarát kulturális rendezvénysorozatot álmodtunk meg e páratlanul szép környezetbe, ahol a kisgyermekektől az idősekig mindenki megtalálja a maga szórakozását, ugyanakkor a minőségi produkciók számos élménnyel gazdagítják a résztvevőket. A Déryné fesztivállal új szintre emeljük küldetésünket: színház mindenkinek!” – mondta Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.

További
információk a fesztivál weboldalán, a derynefesztival.hu oldalon
érhetők el.

Nyitókép: Déryné ifjasszony. Fotó: Juhász Éva