Déryné fesztivál

Rekordlátogatottság a Déryné Fesztiválon

Mintegy hetven ingyenes összművészeti eseményen közel kilencezer fő vett részt július 16. és 20. között a Sátoraljaújhelyen megrendezett Déryné Fesztiválon.

A Lóci játszik és Bogányi Gergely is ott lesz a Déryné Fesztiválon

Öt napon át tizenkét helyszínen, több mint hetven ingyenes programmal csábít a festői Zemplénbe a Déryné Fesztivál.

Öt nap alatt hetven programot kínál a Déryné Fesztivál

Szerdán kezdődik a negyedik Déryné Fesztivál a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen, ahol öt napon keresztül tizenegy helyszínen hetven programmal várják a látogatókat a szervezők.

Elkezdődött a Déryné Fesztivál

A magyar embereknek nem feltétlenül a kultúra fogyasztására, hanem a kultúra megélésére van szükségük – hangsúlyozta Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára a Déryné Fesztivál ünnepélyes megnyitóján szerdán Sátoraljaújhelyen.

Hamarosan kezdődik a Déryné Fesztivál

Július 19. és 23. között rendezik meg a Déryné Fesztivált Sátoraljaújhely festői helyszínein és környékén. A Déryné Társulat klasszikus és felolvasószínházi előadásokkal, gyermekprogramokkal készül, de néptáncelőadás, valamint az István, a király című rockopera is helyet kapott a műsorban.

Hetvennél több ingyenes program a Déryné Fesztiválon

Július 19. és 23. között rendezik meg Sátoraljaújhelyen és környékén a Déryné Fesztivált. Fellép többek között a Csík zenekar, a Bohemian Betyars, Balkan Fanatik, Besh o droM, valamint a Budapest Jazz Orchestra. A Déryné Társulat produkciói mellett látható lesz az István, a király is.

Jövő héten kezdődik a második Déryné Fesztivál

Újra zenével, tánccal és színházzal telik meg Sátoraljaújhely és környéke: július 20-án kezdetét veszi a második Déryné Fesztivál, amelynek keretében öt napon keresztül tíz helyszínen több mint ötven ingyenes program várja az érdeklődőket.

Több mint 50 ingyenes program várja a látogatókat a Déryné Fesztiválon

Több mint 50 ingyenes programmal, köztük koncertekkel és színházi előadásokkal várja a közönséget a Déryné Fesztivál július 20. és 24. között tíz helyszínen, Sátoraljaújhelyen és környékén.

Sikeresen zárult az első Déryné Fesztivál

Vasárnap este a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című táncelőadásával ért véget a július 14–18. között zajló Déryné Fesztivál, amelyet először rendeztek meg Sátoraljaújhelyen és környékén.

Színházi fesztivál debütál Sátoraljaújhelyen

Nyolc helyszínen, több mint harminc ingyenes programmal jön július 14. és 18. között a Déryné fesztivál. A Sátoraljaújhelyen és környékén első alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényen színházi előadások, családi programok, zenés előadóestek, pincekavalkád és izgalmas interaktív játékok várják a kicsiket és nagyokat.