Alexa Károlyt és Szörényi Lászlót is díjazta a 80 éves Magyar Írószövetség
Nagy Elek, Alexa Károly, Bertha Zoltán, Király Farkas és Szörényi László is díjat kapott a Magyar Írószövetség alapításának 80. évfordulója alkalmából rendezett gálán. Az évforduló alkalmából rendezett október 14-i gálaesten az új Örökös Tagság okleveleket, a Hieronymus-díjat és a szövetség idén alapított Mecénás-díját is átadták.
A budapesti Benczúr Ház dísztermében tartott eseményen a szervezet elnöksége Örökös Tagság díjjal tüntette ki Alexa Károly írót, irodalom- és művelődéstörténészt, aki esszé- és tanulmányköteteiben, irodalom- és művelődéstörténeti írásaiban többek között Mikszáth Kálmán életművével, Hajnóczy Péter munkásságával foglalkozott, valamint „a magyar nemzeti karakter alakulásával az idő tükrében” – áll az Írószövetség közleményében. Kiemelték továbbá, hogy Alexa Károly a hetvenes években Weöres Sándor, Illyés Gyula és Pilinszky János kéziratával foglalkozott, és sokat tett Hamvas Béla elismertetéséért, valamint a Kortárs, a Mozgó Világ, a Hitel, az Életünk folyóiratok szerkesztőjeként számos fiatal alkotót segített publikációhoz pályája indulásakor.
Örökös Tagság díjjal tüntették ki Bertha Zoltán irodalomtörténészt, akinek életműve ezernél több esszét, tanulmányt, kritikát ölel fel az 1980-as évektől napjainkig. Önálló kötetet publikált mások mellett Sütő András, Bálint Tibor, Kányádi Sándor életművéről, de Németh Lászlóról írt tanulmánygyűjteménye is a szakirodalom fontos forrása. Hittel és kitartással dolgozik a magyarság identitásának részét képező történelmi emlékezet, valamint az irodalmi és kulturális értékek megőrzéséért, tankönyvekké vált monográfiái, tanulmánykötetei és mértéket jelentő életműve mellett példaértékű pedagógusi és szerkesztői munkája egyaránt jelentős – hangsúlyozták a közleményben.
Örökös Tagság díjat kapott Szörényi László irodalomtörténész, a jelenkori magyar irodalomtudomány nagy műveltségű, széles érdeklődésű alkotója, akinek kutatási területe a magyarországi humanizmus korától a magyarországi és az európai újlatin költészeten át a jelenkorig ível, a teljes magyar irodalom történetét beleértve. Meghatározó egyetemi tanári és tudományszervezői, valamint diplomáciai tevékenysége is, tizenöt éven át volt a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója.
A Magyar Írószövetség elnöksége idén megalapította a Mecénás-díjat is, amellyel azon magánszemélyeknek kíván köszönetet mondani, akik anyagi támogatásukkal hozzájárulnak a szervezet működéséhez. Az oklevéllel és Simon Rozália kisplasztikájával járó elismerést elsőként Nagy Elek vállalkozó, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kapta.
A Hieronymus-díj a Magyar Írószövetség és a Telegdy Polgár István Alapítvány legmagasabb műfordítói szakmai elismerése, amelyet minden évben egy-egy műfordító kap kiemelkedő munkásságáért. A kuratórium döntése alapján a díjat idén Király Farkas író, költő, műfordító kapta.