Alkotók a reneszánsz bűvöletében

Mi jut eszünkbe a szalon szó hallatán? A 18. század végi, 19. század eleji kulturális élet színterei: a baráti vacsorák, szalonok, estélyek. Az 1790-es években csak úgy pezsgett az élet Pesten, az egyetem tanárai, a politikusok, a művészek, a művelt hivatalnokok magánházakban, irodalmi szalonok keretében cseréltek eszmét. Schedius Lajos vacsoráin a tudományról, irodalomról és politikáról esett szó. Beleznayné báró Podmaniczky Anna irodalmi estélyein szintén tudós, gazdaságban és irodalomban járatos férfiak beszélgettek. Kultsár István, mint az egyetlen magyar nyelvű pesti hírlap szerkesztője, szintén fontos szerepet játszott a kulturális életben. Ebédjein és vacsoráin az irodalom ügyeiről, a színészet felvirágoztatásáról, a folyóiratokról és a nyelvújításról társalogtak a vendégek. Majd, amikor hazánk kulturális élete intézményesült, a szalonok szép lassan eltűntek a palettáról.

A MANK Nonprofit Kft. részben feltámasztja a szalonok világát, hiszen baráti társaságban, kötetlen formában beszélgetnek, cserélnek eszmét különböző művészeti ágak művelői. A MANK régóta kereste a módját, hogy miként lehet a magyar alkotóművészeket és gondolkodókat közelebb hozni egymáshoz, hogyan lehetne közöttük a társasági szálakat erősíteni annak érdekében, hogy a magyar kulturális élet vagy annak egyes területei erősebbek és szervezettebbek legyenek. Ezért gondoltak arra, hogy havonta egyszer néhány órára szalont nyitnak a budai Várban, az Úri utca 54?56-ban, a Mailáth-palota épületében, a Cseh Tamás Archívum ? Interdiszciplináris Gyűjtemény I. emeleti termeiben.

Kilencedik összejövetelükön a házigazda, Mirtse Zsuzsa, a MANK Nonprofit Kft. művészeti tanácsadója két vendéget köszöntött: Árkossy István festőművész, grafikus, írót és Csörsz Rumen István irodalomtörténész, zenészt, a Musica Historica együttes művészeti vezetőjét.

A szalont ezúttal Szemerei Péter, a Cseh Tamás Archívum vezetője nyitotta meg. Kiemelte: az elmúlt alkalmak során tapasztalta, hogy minden beszélgetés jó hangulatban zajlik, és a résztvevők, vendégek mind lelkileg feltöltődve távoztak.

A hely szelleméhez illően az első néhány perc Cseh Tamás életművét idézte meg: Hanák Gábor, a Cseh Tamás Archívum alapítója az est tematikájához illő dalokat válogatott az Archívum gyűjteményéből.

Hanák Gábor a bevezetőjében elmondta: a felvételekkel szeretné felidézni azt a közeget, melyben Cseh Tamás és művésztársai alkottak. A kilencedik alkalomra olyan dalokat választott, melyekben a zenészek verseket, irodalmi alkotásokat dolgoztak fel, hiszen a meghívott két vendéghez is közel áll az irodalom. Így hallhattuk többek között a Dal a ravaszdi Shakespeare Williamről című számot, egy részletet Zrínyi Miklós alkotásából és Balassi Bálint: Egy könyörgés című művének feldolgozását is.

A beszélgetést a házigazda, Mirtse Zsuzsa kezdte, aki kiemelte: a legfontosabb hasonlóság a két meghívott művész között, hogy mindketten szívesen tekintenek vissza a múltra, felidézve régebbi korok eszméit. Mindkét művésznek kiemelten kedves korszaka a reneszánsz. Hogy miért fordultak a múlt felé? Árkossy István szerint a képzőművészet egy olyan lánc, melynek minden egyes szeme kapcsolódik az előzőhöz. Csörsz Rumen István hozzátette, ez nemcsak a képzőművészetre igaz, hanem az irodalomra, zenére is, ahol az újabb nemzedékek tagjai szintén beépítik műveikbe a korábbi alkotók eredményeit, felfedezéseit. Csörsz Rumen példaként hozta fel Balassi Bálint Egy könyörgés című versét is. Mint hangsúlyozta: az újabb költőnemzedékek tudatosan vagy tudattalanul megalkották Balassi istenes verseinek interpretációját.

Csörsz Rumen három hangszert is hozott magával: egy gitárt, egy kobozt és egy reneszánsz lantot, majd mindhármat megszólaltatta a közönség legnagyobb örömére. A zenész Kobzos Kiss Tamástól tanult kobozon játszani, és 29 éve tagja a Musica Historica együttesnek. Mint mondta: szokták kérdezni, hány hangszeren játszom? Mire én mindig azt felelem: inkább az a kérdés, hány hangszer választ engem, és lesz a társam.

Csörsz Rumen István egy trubadúréneket is elhozott nekünk, mely első hallásra annyira magával ragadta, hogy fiatal korában egy egész regényt írt hozzá. Árkossy Istvánt szintén megihlette a reneszánsz. Nagymesterek ? Reneszánsz és barokk festőművészek arcképcsarnoka című sorozatáról mesélt nekünk, melyből kiállítás és album is született. A sorozatban elsősorban az itáliai reneszánsz legnagyobb festőművészeinek arcmásait örökítette meg azzal a céllal, hogy bemutassa azokat a személyeket, mestereket, akik a reneszánsz élvonalába tartoztak, viszont értékes arcmásaik ma a világ leghíresebb múzeumaiban csak elszórtan, egymástól nagy távolságokra tekinthetők meg.

A két művész felidézte gyerekkorát is. Árkossy István apja tanár volt Kolozsváron, akit nagyon sokan ismertek, de az életfilozófiáját elsősorban a szerkesztőségi évek alakították, hiszen miután 1966-ban lediplomázott a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem grafikai szakán, 1967-től húsz éven át volt a kolozsvári Utunk című irodalmi?művészeti hetilap grafikai szerkesztője. ?A szerkesztőségben nap mint nap kimagasló tehetségekkel találkoztam, ez az időszak meghatározta egész életemet. Amikor Budapestre költöztünk a családommal, először különös volt, hogy egy üres műteremlakásban dolgozom. Ilyenkor az segített, hogy volt mit felidéznem: a szerkesztőségben töltött mindennapokat.? A szabadfoglalkozású alkotónak a reneszánsz sorozatán kívül számtalan festményét és grafikáját megtekinthettük kivetítőn. A képzőművész azonban ír is. Mint mondta: ?kapcsolatom az irodalommal Áprily Lajos művészetének megismerésével kezdődött. Képi világa összekötötte számomra az irodalmat a képzőművészettel.?

Csörsz Rumen Istvánra a szülei irodalomszeretete volt nagy hatással. ?Édesanyám pszichológus volt, de megajándékozott az irodalom szeretetével, én tőle tanultam verset mondani. Amikor iskolás voltam, esténként ezerszer szavaltam el újra a Szondi két apródját, hogy csiszoljunk az előadásmódomon. Édesapám pedig Csörsz István író, aki a Sírig tartsd a pofád című könyve kapcsán lett híres. Bár óva intett attól, hogy főállású művész legyek, mégis azt szoktam meg otthon, hogy a művészet része az életünknek. Én ebben nőttem fel? ? mesélte az irodalomtörténész.

A két művész gyerekkoráról, pályájáról azonban nemcsak a szalonbeszélgetés során hallhattunk. Ezt követően kötetlen társalgásra is volt lehetőség, hogy mindenki feltehesse a számára fontos kérdéseket Árkossy Istvánnak és Csörsz Rumen Istvánnak.

Wéber Anikó

Fotó: Csákvári Zsigmond