Mese, zene, tánc és kézművesség Turán

Ha vannak zenészek és zene, miért ne táncoljunk? Ha táncolunk, miért ne énekelnénk hozzá? Tánc után pedig lehet mesét hallgatni és közben akár tárgyakat készíteni együtt, közösségben, hozzáértő foglalkozásvezető segítsége mellett. A turai Csűrdöngölő Kultúrpajta rendezvényei komplex élményt nyújtanak minden idelátogatónak.

A Csűrdöngölő Kultúrpajtát is üzemeltető turai civil szervezet rendezvényeivel az élő magyar néphagyományt szeretné bemutatni, átadni a hajdanvolt közösségek összetartozás-élményét a népdal-néptánc-népmese-tárgyalkotás egységben történő alkalmazásával, ismeretterjesztő foglalkozásokkal, szakmai fejlesztéssel. Ezen egymást erősítő tevékenységi formák hátterét az egykori falusi közösség stabil értékrendjének mintája adja. A régi értékrend bemutatásával, a kalákára és önkéntes munkára épülő valós közösségi lét rekonstruálásával kívánnak mintát nyújtani az útmutatót kereső közönségnek. További információk és programok itt.

Ez is érdekelheti

Kezdődik a Református Művészeti Iskolák IV. Kárpát-medencei Találkozója

Negyedik alkalommal rendezik meg Budapesten a Református Művészeti Iskolák Kárpát-medencei Találkozóját, ahol a diákok a művészet eszközeivel fejezhetik ki hitüket és tehetségüket. A november 20–23. között zajló eseményen közel négyszáz diák és pedagógus vesz részt több mint húsz intézményből.

Csaknem ötmilliárd forintos kerettel indul a Petőfi Kulturális Program 2.0

Csaknem ötmilliárd forintos kerettel elindul november 1-jével a Petőfi Kulturális Program (PKP) 2.0 – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) október 16-án Kistarcsán. A jövő nyárig tartó program célja, hogy kétezer magyarországi település mellett még több száz Kárpát-medencei magyar település is csatlakozzon.

Doni unokatestvére lehetett a füzesabonyi szarmatának

Az Alföldön és a sztyeppéken feltárt sírokban talált minták összevetésével genetikai kapcsolatot találtak az Urál melletti és a Kárpát-medencébe vándorolt szarmaták között a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói – közölte honlapján a felsőoktatási intézmény.

Nemzeti ünnepünk fesztiválkoszorúban

Az egész Kárpát-medencében látványos és hangulatos programsorozat öleli körbe első szent királyunk és az államalapítás ünnepét a Mol – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozatában. Egy tucat fesztivál ígér felejthetetlen élményeket egészen a nyár végéig, ebből válogattunk a teljesség igénye nélkül.