Amikor a fotós a tűzzel játszik

Bánhegyesy Antal éveken keresztül dokumentálta a román ortodox egyházi templomépítési lázat – vigyázva, hogy közben se a hívőket, se a vallást ne kritizálja. Diplomamunkáját is a „hagymakupolás honfoglalásnak” hívott jelenség mögött meghúzódó okokról készítette a MOMÉ-n tavaly végzett fotóművész. Az Ortodoxia című sorozatért 2019-ben elnyerte a Capa-nagydíjat. Az erdélyi születésű Bánhegyesyvel a politikailag irányított egyházi térnyerés kritikájáról és a hívőket is sértő szent terek profanizálásáról is beszélgettünk.

A
fotózás ártalmatlan tevékenység, de a helyszíneken sokszor ellenérzéssel fogadtak
téged. Miért?

A rendszerváltás után Romániában több mint 7 ezer ortodox templom épült. Az ottani társadalomban az utóbbi időben teret nyert egy kritikai látásmód az építkezések iránt. Szándékosan nem a romániai magyar közösséget említem most, mert ebben a helyzetben nemcsak ők érzik magukat rosszul. Az értelmiségiek tollából egyre több cikk jelenik meg, melyben leginkább gazdasági szempontból kritizálják ezt a templomépítést. Európához képest Románia még mindig szegény ország, ezekre a beruházásokra nagyon sok pénz megy el.

Az
egyház támadva érzi magát?

Igen. Ezért gondolom azt, hogy amikor a helyszínen fotóztam a templomokat, akkor fotóriporterként tekintettek rám, és féltek attól, hogy én is kritizálom őket. A legrosszabb eset a bukaresti katedrális felszentelése előtti napon történt. A portás megengedte, hogy az előkészületeket fotózzam. Már nagyjából húsz perce voltam ott, amikor az ortodox egyház részéről egy szervező kérdőre vont, hogy mit csinálok. Hiába mondtam, hogy a portás engedélyével készítem a képeket, nem hitt nekem. Nagyon ideges lett és azt vágta a fejemhez, hogy látszik az arcomon, hogy hazug ember vagyok. A portás végül letagadta, hogy valaha látott. Talán féltette az állását, talán nem volt joga beengedni, mindenesetre a szervező igazolni látta a feltevését, miszerint egy hazug vagyok. Az irodájában aztán törölte a fotókat. Végül egy ismerősöm segítségével vissza tudtam hozni a képeket, de nem használtam fel a mostani sorozatban.

Kolozsváron
születtél a rendszerváltás hajnalán, így testközelből végig követhetted, hogyan
zajlik ez a „hagymakupolás honfoglalás”. Miért azt a témát választottad
diplomamunkádnak, hogy fotós szemmel találj magyarázatot a jelenségre?

Ugyan láttam a folyamatos építkezéseket, a projekt kezdetéig egyszer sem voltam ortodox templomban. De a kolozsvári utcákon járva naponta szembesültem azzal, hogy az istentiszteleteket kihangosítják, hogy a környéken mindenki hallja. Ez volt az egyik szál. De van ennél egy konkrétabb történet. Fotográfusként először a nyárádtői templom esete fogott meg. Ez kis falu Marosvásárhelytől van nagyjábóól 10 kilométerre. Ahányszor a családommal elmentünk mellette, édesapám felháborodottan mesélte, hogy itt egy magyar templomra építettek ortodox román templomot. Így jött létre az az abszurd eset, hogy egy épület bekebelez egy másikat. Kezdetben csak ezzel akartam foglalkozni. De amikor először beléptem a templomba, rájöttem, hogy édesapám tévedett. Nem magyar, hanem román görögkatolikus templomot építettek körbe. Ezt nem is tudtam fotográfiailag bemutatni, mivel a régi és az új épület falai egybeérnek. Végül úgy döntöttem, egész Romániában vizsgálom az ortodox egyház térnyerését.

Említetted,
hogy iszonyú összeget emészt fel ezeknek hatalmas, látványos katedrálisoknak az
építése. Ennyire gazdag a román ortodox egyház?

Ez egy államilag finanszírozott építkezés. Olvasmányaim alapján azt mondhatom, hogy a beruházások 80%-a származik a közpénzből. A fennmaradó 20 százalék adomány.

Van
ezekhez a hatalmas templomokhoz hívő közösség is?

A
projekt miatt csaknem 30 ezer kilométert vezettem az országban, és nagyjából
860 templomban jártam. Így talán jogosan állíthatom, hogy kevés hívő jár ezekbe
a templomokba, kivéve a nagy ünnepeket, amikor tényleg tele vannak. De a
hétköznapokban üresen állnak, gyakran be is vannak zárva.

2001-ben volt egy közvéleménykutatás Romániában, ahol azt vizsgálták, hogy ki mennyire bízik a különböző román szervezetekben – mint például a rendőrség, bíróság, ortodox egyház. Ekkor az egyház bizalmi indexe 91 százalék volt, kiugróan magas. 2011-ben ez a szám 84 százalékra csökkent. 2015-ben a mutató már csak 58 százalék volt. Ez mutatja, hogy a román társadalomban elindult egy elidegenedés az ortodox egyházzal szemben. Egyfelől ezt a templomépítések is okozzák: óriási összegbe kerül, messziről hirdetik az egyház mérhetetlen gazdagságát egy szegény társadalomban. Az egyház éves bevétele nagyobb, mint Románia második legnagyobb városának, Kolozsvárnak. Emellett jelen van a szekularizáció. Már szinte csak az idősebbek és a középkorúak élik meg a hitüket és járnak templomba, a fiatalok életében ez már nem játszik fontos szerepet. A harmadik szempont pedig a drasztikus népességcsökkenés. Ez leginkább a kivándorlás miatt van. Európában a román külföldi munkavállalók aránya a legnagyobb. Az elmúlt 30 évben 7 ezer templom épült, vagyis minden másnap átadtak egy ortodox templomot az elmúlt évtizedekben, miközben a hívők száma csökken.

A
román állam felhasználja az egyházat politikai célokra?

Ahhoz,
hogy megértsük, miért ilyen fontos a vallás és a nemzeti identitás a román
társadalomban, de főleg a politikában, vissza kell mennünk az első világháború
utáni évekbe. Ekkor az állam területe megduplázódott, nemcsak Erdéllyel lett
több, hanem több régiót is hozzácsatoltak. Itt más etnikumok éltek, más
vallásúak, különböző kulturális háttérrel és történelmi múlttal, és Románia
soknemzetiségű országgá vált. Nagy-Románia legitimizációs bázisa viszont homogén
társadalmat kívánt meg. A kommunista rezsim alatt indult meg ennek a sokszínű
Romániának a társadalmi-kulturális egységesítése. Ez a mai napig tovább él,
kissé megváltozott formában.

A rendszerváltás után a román ortodox egyház lett az eszköz a homogenizáció eléréséhez. Emiatt történhet az meg, hogy a román állam, az egyházat felhasználva kívánja kulturálisan és etnikailag is egységessé tenni Romániát. Ezért finanszírozza a rohamléptékű templomépítéseket. Mindegyik fél jól jár ezzel: az állam bázist nyer a hívők körében, az egyház pedig a szekularizáció vagy kivándorlás miatt csökkent közösségét a nemzeti identitás segítségével igyekszik megszóltani. Ez egyfajta kétségbeesett útkeresésnek is felfogható a román ortodox egyház részéről.

Kényes
témával foglalkozol a fotóiddal. Nem tartják sokan úgy, hogy ezekkel a képekkel
a hívőket, a vallást kritizálod?

Romániában a felekezeti hovatartozás és a nemzeti identitás szorosan összekapcsolódik. Ezt a helyzetet tovább bonyolítja, hogy én erdélyi magyarként fotózom ezeket a templomokat. Sokszor érzem, hogy ilyenkor a tűzzel játszom. De tudatosan törekszem a fotósorozatban, hogy ne a hívőkről vagy a vallásról beszéljek, hanem az államilag irányított egyházi hozzáállásról, melyek létrehozzák ezeket a nagyméretű templomépítéseket. Nem célom, hogy tovább élezzek egyfajta magyar-román ellentétet. A fotók készítésekor, válogatásakor arra is ügyelek, hogy semmiképp se legyen sértő a román társadalomra nézve. Leginkább tükröt szeretnék tartani. Lehet érezni a kritikai látásmódot, de ez nem a vallásnak szól.

A
képeken jól látszik egy abszurd világ – itt állnak ezek a kívülről pompát
sugárzó hatalmas, aranykupolás óriási összeget felemésztő templomok, miközben
az épületen belül egy olyan ortodox szent tárgy, mint az ikonosztáz, molinóra
van nyomtatva. Ezzel az igénytelenséggel éppen a szakrálist rántják le a porba.

Engem,
nem hívőt is elszomorít ez. Sok templomban láttam olyat is, hogy maguk a szent
tárgyaknak tekinthető ikonok is molinóra voltak nyomtatva, melyet rákasíroztak
a templomra. Ráadásul még ezeket sem sikerült jó minőségben elkészíteni, ezért
szinte mindegyik pixeles. Nagyon elszomorító, hogy ilyen olcsó megoldásokkal
élnek.

A félreértések elkerülése végett el kell mondani, hogy tapasztalataim szerint a román ortodox templomokat ketté kell osztani. Semmiképpen sem azt akarom mondani, hogy ezek mind szakralitásukban szegényesek. Vannak ezek az „instant templomok,” és mellettük ott vannak például a máramarosi fatemplomok több száz éves múlttal, melyek méltán részei a világörökségnek. Voltam itt és a román ortodox kolostorokban is, ahol igazán megindított engem annak térnek a szakralitása, és ahol mély és őszinte hit megélését tapasztaltam.

Érzel
még ebben a témában folytatást? Vagy a következő tervben más, erdélyi gyökerek
által inspirált téma foglalkoztat?

Nyitva hagyom a történetet, ha történik valami új ezen a téren, ami a sorozat fejlődésében szerepet játszhat, akkor mindenképpen folytatom. Ez egy életmű is lehetne. De azt érzem, hogy Romániában még sok fotográfiai lehetőség van: be lehet mutatni az ottani társadalmi jelenségeket. Mindenképpen ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben. Erdélyben születtem és nőttem fel, ott sokkal inkább otthon érzem magam, talán ezért is érdekelnek jobban engem mint fotográfusként az ottani történések.

Nyitókép: Bánhegyesy Antal, a Capa-nagydíj 2019 nyertese 2019. október 21-én a Capa Központban