A szülők álmai a világ szeme láttára teszik tönkre ezeket a gyerekeket
Jobb helyeken a legtöbb szülő ösztönösen utasítja el, hogy gyereke influenszer legyen, még akkor is, ha ezzel komoly pénzt kereshet. Az Egyesült Államokban iparág épült a gyerekkel készített tartalomgyártásra. Erről szól a Rossz társaság – Ki áll a gyerekinfluenszerek mögött? című háromrészes dokusorozat.
Bizonyára lesznek, akiknek a katonaévek megaláztatásai jutnak eszükbe a sorozatról, a májkrémszagú körletek, másoknak egy kollégium, ahol végzősök beteg próbatételek elé állítják az elsősöket, de az biztos: a filmet nézve már az első percektől kellemetlenül érezzük majd magunkat. Mert nincs rendben, hogy valaki azzal kereshet dollármilliókat, hogy a bandatársaival, mint egy macskával, fölnyalatja a földre folyt tejet. Nos, többek között ilyen kihívásokat csinál a The Squadnak nevezett gyerekcsapat. A szülők is látják ezeket a tartalmakat, és azt mondják: ez OK. Az ilyen szülő kizsákmányolja gyermekét. És ha ezt megcsinálják a The Squad tagjai, akkor szinte bármit megcsinálhatnak abban a nagy házban, ahol a tartalomgyártás folyik.
Mit tettek a szülők, amikor azt látták, hogy gyerekeiket arra kényszerítették, hogy kamera előtt csókolózzanak? Semmit. A szülők látták, hogy milliószám jönnek a lájkok a viccesnek szánt szkeccsekre, látták a nagy cégek termékkihelyezéseit, majd látták a telefonjukra érkezett átutalások értesítő sms-eit. Amikor a szülők vádjait halljuk, együttérzünk velük, hiszen amit a gyerekükkel tett Tiffany Smith, a YouTube-sztár, Piper Rockelle anyja, az több mint döbbenetes.
Pipernek és a Bandának tízmillió (!) követője volt a YouTube-on, de ez még nem jelentette azt, hogy a nagy számok ok-okozati összefüggésben lennének azzal, hogy valami normális vagy sem. Hiába játszanak a megszólaló szülők a tévénézők együttérzésére, bűnrészesek voltak. A gyerekeknek mindenféle kihívásokat kellett teljesíteniük egy nagy házban, ahová nem mehetett be a szülő.
Az igyál meg egy pohár vizet hét másodperc alatt típusú feladatokat leginkább a nyolcvanas évek közepén követték el egy kisváros mezgés szakmunkásképző kollégiumában, de ha az apuka tudomást szerzett erről, leparkolt az IFA-jával az iskola előtt, és berontott az igazgató irodájába, szocializmus ide vagy oda. Az Egyesült Államokban a kihívások (magyarul szívatások) kamerák előtt zajlottak, és a szülők szerint ez rendben volt. A kommentekből és a tényfeltáró írásokból az is kiderült, hogy a YouTube-csatornákat követők tekintélyes része nem is kamasz volt, hanem felnőtt, valószínűleg pedofil hajlamú férfi, de ez sem volt elég, hogy a szülők kiemeljék a gyerekeket abból az épületből, ahol napi tizenkét órát dolgoztatták őket.
Persze, idővel a gyerekek számára mindez egyre kevésbé tűnt bulinak, egyre fásultabbak lettek, de mivel a szüleik belőlük éltek, a kis szereplők az érzelmi zsarolások miatt mindent megcsináltak. Persze kiszállni sem lehetett, mert Tiffany Smith – mint egy vallási szektában – utánanyúlt az árulónak, és megbüntette. Kamuprofilokat hozott létre, és kommentekben gyalázta a még serdülő gyerekeket, akik nemegyszer roppantak össze a súly alatt.
Tiffany Smith több tucat fiatalnak tette tönkre a kamaszkorát, a saját lányáét is, akit már háromévesen szépségversenyekre küldött, ahol barnítóspray-kkel fújták be a kisgyerekek testét, és olyan frizurákat csináltak nekik, mintha negyvenévesek lennének. Ha bármelyik szülő utánaolvasott volna Tiffany Smithnek, nem adja oda a szeme fényét egy olyan kutyakozmetikusból lett YouTube- producernek, akiről az is közismert volt, hogy saját gyerekét zsákmányolta ki leginkább. Persze az Egyesült Államokban, ahol a gyerekszépségverseny-ipar évtizedek óta mérgezi a fiatalok világát, ez valahogy belefért. A filmsorozat kontextualizálja is a témát, megtudhatjuk, hogy a 2007-es Charlie beleharapott az ujjamba című home videó sikerétől számítják a közösségi média aranykorát, akkor kezdődött a családi videók feltöltése a YouTube-ra.
Ebben az időben a valóságshow-nak köszönhetően már mindenki sztár lehetett, és a Facebook még csak ezután hódította meg a világot. Tiffany Smith a lányával, Piper Rockwelle-lel is forgatott úgynevezett kicsomagolós (kicsomizós) videókat és slime gyurmákat készítő szkeccseket, olyanokat, amelyeken egy egész korosztály nőtt föl, de ahogy kamaszodott a kislány, úgy lettek egyre szexualizáltabbak a tartalmaik. A film szerencsére nem hagyja kétségek között a nézőt, a narrációból kicseng egyfajta morális állásfoglalás is.
Nem volt elég elrettentő Judy Garland vagy Drew Barrymore karrierje, akik rámentek arra, hogy a szüleik mindenáron sztárt akartak belőlük csinálni? Nem emelt senki kifogást az ellen, hogy családi vállalkozások úgynevezett crash tartalmakat is gyártottak a szülők jóváhagyásával? Ezekben a filmekben arra bírták rá a kiskamaszokat, játsszák el, hogy összejönnek valakivel – lehetőleg egy másik híres influenszerrel –, és kamera előtt csattanjon el az első csók.
Fel sem merült a szülőkben, hogy milyen mértékben sérülhet egy formálódóban lévő kiskamasz személyisége? Hogy ezek a szereplők két világ, a gyerekkor és a felnőttkor között rekedhetnek, miközben ezerszám olvashatták a nekik szóló dehumanizáló kommenteket. Ez nagyobb nyomást helyezett rájuk, mint a kizsákmányoló stáb és a kizsákmányoló szülők együttvéve. Ezek a gyerekek kihívások között élték a mindennapjaikat, de a legnagyobb kihívás az lesz, hogy majd normális életet éljenek.
Fotó: Netflix
