Egészséges létezés, lélegzés, étkezés. Szociális kapcsolódások, közösségek, barátságok. A betondzsungellakóknak receptre kellene felírni a közösségi kerteket, hogy elkerüljék a valódi orvosi vényeket.

Közösségi kertek. Fotó: Kállai Márton
Fotó: Kállai Márton

Az áprilisi kánikulában olvadozó, nem éppen rózsaillatú bulinegyeden keresztül érkezem meg a Kisdiófa Közösségi Kertbe, ahol a sok zöld szinte arcon vág. Hiába van még csak tavasz, a veteményesek elképesztően burjánzanak: húsz centi magas mángoldok, díszhagymák, citromfű és még több tucatnyi növény élvezi a kopott házak közötti foghíjtelek ölelését, ahol néhány fa ad kellemes árnyékot.

Szinte szürreális ez a kép, hiszen volt hetedik kerületi lakóként maximum a Klauzál téren botlottam növényekbe – most meg még ott sem, mert éppen átépítik. A 2016 óta működő közösségi kert valóban életmentő, hiszen a legkisebb, ugyanakkor legsűrűbben lakott budapesti kerületben mindössze fél százalék az egy lakosra jutó zöldfelület nagysága, miközben az EU-s ajánlás szerint kilenc lenne a minimum az egészséges emberi léthez – ideértve a közösségi kerteken túl a közparkokat, virágágyásokat, egyéb zöldfelületeket, például zöld buszmegállókat vagy növényfalakat is.

240415_Kertesz_Monika_Közössegi_Kert_CsZs-.jpg
Kertész Monika, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Közösségi Kertek programjának vezetője. Fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu

Ezt már Kertész Monikától tudom meg, aki sok más projektje mellett, nomen est omenként koordinálja a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) közösségi kertes programját. Ő maga is birtokol itt egy parcelladarabot, ahol különleges salátákat, kasvirágot, bazsalikomot, mángoldot termeszt, de vannak tulipánjai és nőszirmai is. A legbüszkébb a citromverbénájára, ami olyan jól érzi magát itt, hogy a közösség összes tagjának jut belőle. De ott a babérbokra is, amit még egy korábbi, azóta megszűnt, Leonardo utcában létesített közösségi kertből mentett át, amiről akár az egész kerület csipegethetne a krumplifőzelékéhez.

A közösségi kertek városokhoz kötődnek – ami azokon kívül van, azok inkább hobbi- vagy magánkertek, illetve mezőgazdasági területek. Alapkritériumuk, hogy legyen egy közösség, amely együtt műveli a területet, amely legtöbbször önkormányzati, ritkábban magántulajdonban van. Hogy külön-külön parcellákban, esetleg egy nagyobb, közös területen kertészkednek-e a tagok, az már megegyezés kérdése, mint ahogy az is, miket ültetnek: dísznövényeket, virágokat, zöldségeket, vagy éppen gyümölcsfákat. Jó esetben egy idő után már nemcsak a kertészkedés vagy a megtermelt zöldség, gyümölcs lesz a lényeg, hanem a közösség: az együtt főzések, beszélgetések, előadások, közös programok.

Közössegi_Kertek CsZs 01.jpg
Fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu

A közösségi kertek előképeit a II. világháborúra lehet datálni, amikor a hátországokban nem volt elegendő élelmiszer, ezért a városokban minden talpalatnyi területet, akár bombakrátereket is beültettek. A békekötés után kis időre csökkent a lelkesedés a közösségi kertmozgalom iránt, de a hetvenes évek gazdasági válsága ismét lökést adott az ügynek: a szükség miatt lakótelepi házak között is kialakítottak kerteket, ahol főleg élelmiszert termesztettek.

A 21. században viszont már nem a létfenntartás, hanem a rekreációs, edukációs – például, hogy a gyerekek megtanulják, hogy a paradicsom nem műanyagba csomagolva terem a nagyáruházak polcain – szerep a mérvadó, valamint a közösségépítés. Nyugat-Európában és az USA-ban erős a szociális vonal is, például kisebbségek, leszakadó vagy hátrányos helyzetű csoportok, fogyatékkal élők integrációjában is fontos szerepet játszanak a közösségi kertek.

Kozossegi_kertek_Ibis_healing_garden CsZs.jpg
Az IBIS Közösségi Kert is egyedülálló kezdeményezés, hiszen elsőként épült közösségi kert a lakosság számára egy szálloda területén. Fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu

Magyarországon a 2010-es évek elején alakultak az első közösségi kertek, amelyek a Kisdiófához hasonlóak: mindenkinek van egy kisebb parcellája, azt művelgeti, de vannak közös területek is, amiket együtt gondoznak a kerttagok. Bár a kertek általában zártak, ideális esetben nyitnak a tágabb közösség felé is szemléletformáló programokkal. A Kisdiófában például hétfőnként komposztügyelet van, ahol a környéken lakók, éttermek leadhatják a növényi, szerves hulladékokat.

Monika a közösségi kertek funkciói közül a legfontosabbnak, egyben legnehezebbnek a közösségépítést emeli ki: „A társadalmi változások ide is begyűrűznek, az emberek egyre individualistábbak, egyre kevesebb idejük van, gyakran még a közvetlen szomszédjukat sem ismerik. Attól, hogy van egy kert, még nem lesz rögtön közösség. Sok közös tevékenységet kell végezni, hogy a tagok megismerjék egymást, hogy aztán egy támogató, segítő társaság jöhessen létre.”

A KÉK által menedzselt kerteknél nagy hangsúly fektetnek a közösségszervezésre, gasztroeseménytől kezdve a víztakarékosságról és mulcsolásról szóló előadásokig vagy a húsvéti tojáskeresésig sokféle módon tudnak kapcsolódni a tagok. Ahogy említi, sok barátság jött már létre a kerteknek köszönhetően, szerelem is szövődött, amiből házasság és gyerek is lett. Vannak olyanok, akik a kertészkedésbe beleszeretve elköltöztek vidékre, ahová a közösségi kertes barátaik is lejárnak.

Közössegi_Kert_CsZs 04.jpg
Közösségi kert. Fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu

A Covid alatt nagyon felértékelődött a hasonló kertek szerepe. Amikor mindenki a négy fal közé volt zárva, egy ilyen zöldterület életmentő volt, hiszen kertészkedni akkor is lehetett. Az emberek elkezdtek gondolkodni azon is, hogy milyen az, amikor maguknak meg tudják termelni az elfogyasztott táplálékuk egy részét, ami a mostani durva inflációban nem elhanyagolandó szempont. Nem véletlen, hogy hatalmas a lakossági igény: az idén megnyitott, a józsefvárosi Kőris és Kálvária utca sarkán, egy üres telken kialakított Kőris Közösségi Kert negyven parcellájára már 300 igénylés futott be.

A Kisdiófához és a Kőrishez hasonló közösségi kertek általában önkormányzati tulajdonban lévő foghíjtelkeken létesülnek, így már a létrehozásukkor bele kell kalkulálni, hogy lehet, hogy pár év múlva el kell majd költözniük. Az egyik legrégebbi közösségi kert, a szintén VIII. kerületi Grund tagjai már a negyedik területüket lakják be, most éppen a Magdolna utcában. Azok a közösségi kertek vannak nagyobb biztonságban, amiket már eleve zöldterületen alakítanak ki, ilyen például a panelházak között megbúvó, III. kerületi Békási Kert is.

Monika szerint ma már jóval könnyebb közösségi kertet kialakítani, mint amikor kezdték 10–12 éve. Nem volt előképük, nem tudták azt sem, hogy az önkormányzatok milyen paragrafusok alapján adhatják át a területeiket a lakosoknak. Mára ezek az utak ki vannak taposva, szerződés- és együttműködési mintákkal, jó gyakorlatokkal tudják segíteni az induló közösségi kerteket. Az önkormányzatok is nyitottabbak: egyre több kerületnél van már közösségi költségvetés, amivel kapcsolatban a lakók dönthetik el, mire költik a pénzt, és egyre gyakrabban jut ilyen projektekre is. A fővárosi önkormányzat például idén három új kertet is létesít: Zuglóban, Gazdagréten és egyet szintén a VIII. kerületben, az Auróra utcában.

Amit még fontosnak tart, az a közösségi kertek hálózatba szerveződése, mert ahogy egyre több lesz belőlük – nemcsak Budapesten, de nagyobb városokban is vannak már, például Miskolcon, Debrecenben, Békéscsabán, Egerben –, úgy lenne szükség a közös fellépésre, városfejlesztési kezdeményezésekre is. A közösségi kertek ugyanis azon túl, hogy a tagoknak rekreációs, közösségi lehetőséget nyújtanak, zöld szigetekként a városi klímaadaptációban is kiemelt szerepet játszanak.

A Kisdiófa friss és oxigéndús levegőjébe szippantva ezzel kapcsolatban szemernyi kétségem sem marad.