Április 5-én történt

Egyéb

1969-ben ezen a napon sugározta első színes adását a Magyar Televízió. Április 5-én született Örkény István 1912-ben, Bródy János 1946-ban.

Ünnepek:

Pészah ünnepe – a zsidó ünnep niszán hónap 15. napjának előestéjétől, azaz 14-étől a hónap 22. napjáig tart. A tavasz, a természet újjászületésének ünnepe, amikor a hívek az egyiptomi kivonulásra, a rabszolgaságból való szabadulásra emlékeznek.

Boldog Magyar István és Szász Konrád ünnepe – 13. századi keresztény hittérítők a Fekete-tenger keleti partján prédikálás közben ölték meg őket.

Ferreri Szent Vince ünnepe – katalán író, Domonkos-rendi szerzetes, teológus és prédikátor.

Április 5-én történt:

1666 Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán Habsburg-ellenes szövetséget kötött.

1794 Kivégezték Georges Dantont és három társát, a francia forradalom vezéralakjait.

1846 Gróf Széchenyi István elnökletével megalakult a Balaton Gőzhajózási Társaság.

1903 Borbás Gáspár megszerezte a magyar labdarúgó válogatott első gólját a Csehország elleni mérkőzésen.

1918 Megkezdődött a Szovjet-Oroszország elleni katonai intervenció, Vlagyivosztoknál japán-angol csapatok szálltak partra.

1918 Sikertelenül ért véget az I. világháború nyugati frontján indított utolsó német offenzíva, a március 21-én megkezdett Michael hadművelet.

1923 A Nemzeti Filharmonikus Zenekar elődje, a Székesfővárosi Zenekar megtartotta első díszhangversenyét a Vigadóban.

1945 Kassán közzétették a csehszlovák kormány első programját, amely a német és a magyar kisebbséget kollektíven tette felelőssé Csehszlovákia felbomlásáért.

1969 Első színes adását sugározta a Magyar Televízió.

1973 Megalakult a Művészetbarátok Egyesülete.

1998 Japánban felavatták a világ akkor leghosszabb, 3911 méteres függőhídját, amely Honsu és Sikoku szigetét köti össze.

2015 Két év leállás után újraindították az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét (LHC).

Április 5-én született:

1648 Marcantonio Franceschini olasz festő

1823 Balkányi Szabó Lajos költő, író, a Kossuth Lajos azt izente című műdal szerzője

1883 Walter Huston Oscar-díjas kanadai-amerikai színész

1883 Sampaio Garrido portugál diplomata, aki a vészkorszak idején, 1944-ben Budapesten vízumok és útlevelek kiadásával üldözött magyarok életét mentette meg

1893 Szabó Pál kétszeres Kossuth-díjas író

1908 Varga Pál karmester, zenepedagógus

1908 Herbert von Karajan osztrák karmester

1908 Bette Davis Oscar-díjas amerikai filmszínésznő

1912 Örkény István Kossuth-díjas író

1941 Tar Sándor József Attila-díjas író

1943 Brunner Győző, a Metro és a Taurus együttes egykori dobosa

1946 Bródy János Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, szövegíró

1958 Fekete Veronika Liszt Ferenc-díjas operaénekes

1973 Pharrell Williams Grammy-díjas amerikai énekes, rapper, zenész

1983 Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész

Április 5-én halt meg:

1723 Johann Bernhard Fischer von Erlach osztrák építész

1923 George Herbert (Lord Carnarvon) angol arisztokrata, egyiptológus, ő támogatta Tutanhamon fáraó sírjának feltárását

1937 Ódry Árpád színész, rendező, színész-pedagógus

1953 Dienes László szociológus, író, könyvtárigazgató

1997 Allen Ginsberg amerikai költő, a beatnemzedék „atyja”

1998 Cozy Powell brit rockzenész, a Black Sabbath és a Rainbow dobosa

2005 Saul Bellow Nobel-díjas amerikai író

2008 Charlton Heston Oscar-díjas amerikai színész, rendező

2011 Komlós Juci Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Nemzet Színésze

Nyitókép: Örkény István 1978-ban. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan