Aranykor Debrecenben

Egyéb


fekete_gyorgy_kiallitas_20121_250x250.png
Fotó: amka.hu

A kiállításon Halász János, kultúráért felelős államtitkára kifejtette, büszkeséget érez a debreceni lakosok miatt, akik érdeklődnek az alföldi város történelme, művészei és a művészet iránt. Az államtitkár szerint Debrecenben mindennek megvan a maga helye, a város az egymásra találások helyszíne; itt mindig találkozik a művészet és a művészetbarát, otthonra talál az alkotó és a befogadó, és a kiállításnak is méltó környezetet ad a Belvárosi Galéria patinás épülete.

A tárlatot megnyitó beszédében dr. Fekete Károly egyetemi tanár, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora visszaemlékezett Fekete György tíz évvel ezelőtti, 70. születésnapja alkalmából a debreceni Nagytemplomi Galériában tartott tárlatára, amely az életmű-kiállítás tablóit mutatta be. A mostani tárlatot szakrális kiállításnak nevezte a rektor, mivel szerinte a famozaikok olyan természetes műveknek tekinthetők, amelyek az aprólékos munka miatt lelket kaptak. Egyfajta belső tárlaton vehet részt a látogató, amely ellenpontozza a minket körülvevő érzéketlenséget, általános unalmat és szentségtelenséget. Kifejtette, hogy a kiállított művek, a teremtőtől kapott hálaadások sorozatai, himnuszok az élethez, spirituális üzentek, amelyek természetes módon hozzák közénk a szentséget.

A megnyitón elhangzottak és a Nemes József vezényletével angyali hangon éneklő debreceni Lautitia gyermekkar előadása érezhetően áthatották a közönséget és kulcsot adtak a művek spirituális üzenetének megfejtéséhez.

A tárlat legnagyobb része Fekete György famozaikjait tartalmazza. A művek külön érdekességét a mozaikdarabok közé helyezett emléktárgyak képezik. Az Idézetek fiam édesanyja életéből című munka például az alkotó első feleségének óráját, gyűrűjét, emlékeit teszi láthatóvá a mozaikdarabok között. A Sylvia hegedűje címűben egy családi hangszer darabjait helyezte el a művész. Az idő mérhetetlen című mű pedig leszögezett óramutatókkal, és a római tizenkettes szám ismétlésével az idő múlása ellen lázad, rögzít egy pillanatot.

 

A tárlat május 30-áig várja a látogatókat.

Szép Szilvia