A Ludwig Múzeumban néhány napig még látható Curt Stenvert osztrák művésznek az a munkája, amely az 1966-os Velencei Képzőművészeti Biennálén is szerepelt.

Az osztrák pop művész, Curt Stenvert alkotásának már a címe is jó: A 38. emberi helyzet: A menedzser, aki halála esetén a saját aranyozott csontvázát hagyja bűbájos özvegyére.  Ez a mű is látható a Ludwig Múzeum hamarosan záruló gyűjteményi kiállításán.

A Ludwig Múzeum gyűjteményében több olyan alkotás is található, amelyek egykor szerepeltek a Velencei Biennálén. A magyar alkotásokból válogatva tavaly a Ludwig 30  keretében kiállítást is rendeztek. Nemzetközi anyagukban is vannak ilyen művek, az egyik ilyen illusztris alkotásról lesz most szó.

Curt Stenvert (1920–1992) a pályáját festőként kezdte, majd a kísérleti filmezésen keresztül a hatvanas évek elején jutott el jellegzetes műfajához, a montázstechnikára épülő objekt-művészethez. Előszeretettel dolgozott hétköznapi tárgyakkal, melyeket dobozokba, kalitkákba, vitrinekbe és szekrényekbe rendezett el. Célja az volt, hogy elidegenítsen, ironizáljon, új értelmezési perspektívák nyitására inspirálja a nézőt.

A dadaisták és Marcel Duchamp szellemi örökösének vallotta magát.

Emberi helyzetek címmel készített sorozatában a fogyasztói társadalom, a politika és a technikai fejlődés aktuális kérdésein túl az emberi létezés egészének megértését feszegeti, e problémafelvetések a munkáiban mint kis színpadokon elevenednek meg.

Stenvert tárgyegyüttesei összeállításkor gyakran használt embert helyettesítő figurákat, próbababákat és csontvázakat. Az 1964-ben készült 38. emberi helyzet háromajtós szekrényének fülkéibe egy színes magazinképekkel – a konzumtársadalom vágyképeivel – kitapétázott női bábut és egy aranyozott férfi csontvázat helyezett a művész, a bizarr párossal a gazdagság irracionalitására és abszurditására irányítva a figyelmet.

A sikeres és kőgazdag, de már „nem teljesítőképes" férfiú és a luxuscikkekkel és egzotikus utakkal kiglancolt celeb cicababa – ismerős a felállás, ugye?

A művész a helyzet abszurditását egy csavarral teszi még nyilvánvalóbbá: az ifjú hölgy az örökségéhez csak a férj felbecsülhetetlen értékű csontvázának az eladásával juthat hozzá.

Stenvert karrierje szempontjából fontos állomás volt a Velencei Biennálén való szereplés. A Ludwig Múzeum gyűjteményében található művet Peter Ludwig a Biennálét követően vásárolta meg. A mű több jelenős kiállításon is szerepelt, és számos reprodukció is készült róla, szerepelt például az olasz Le Arti magazin 1967. novemberi számának címlapján. illetve a művész több későbbi katalógusában is.

Curt Stenvert híres műve, A 38. emberi helyzet már csak néhány napig nézhető meg a Ludwig Múzeum Westkunst-Ostkunst című gyűjteményi kiállításán, amely január 26-ig látogatható.

Boros Géza teljes írása a Ludwig Múzeum blogján olvasható.

Nyitókép: Curt Stenvert: A Gyermek Évének vége! (Opus 747), 1983. Forrás: belvedere.at