Sok helyen olvastam, hogy mielőtt elvállalta Arkagyina szerepét, gondolkodási időt kért. Mi alapján jutott arra az elhatározásra, hogy eljátssza ezt a karaktert?

Én alapvetően színésznő vagyok, de egész életemet úgy éltem le, hogy a több mint negyven év alatt hasonló nagy szerepet nem játszottam el, ilyen téren nem volt tapasztalatom. Aztán az emberben megfogalmazódik a kérdés, hogy alkalmas-e erre egyáltalán? Van bennem egy az egészséges önbizalom, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének félelmeim vagy kétségeim önmagammal kapcsolatban, mindig is voltak. Fehér Balázs Benőnek láttam már rendezését, nagyon hitelesnek találom a munkáját, és gondoltam, mivel nagyon rendezőre támaszkodó színésznő vagyok, rábízom magam, hiszen ő is bizalmat szavazott nekem. Majd elolvastam a drámát, amit sajnos eddig nem nagyon ismertem, és rájöttem, hogy Arkagyina pont olyan, mint ahogy az operett-színésznőt elképzelik. Ezek után meg tudtam érteni, hogy Benő miért engem választott. A szöveget meg tudom tanulni, és Benő irányítása alatt sikeres előadás jöhet létre. Nekem is érdekes, az ember mindig vágyik a változatosságra, kalandokra: én egy elég nagy kalandornő vagyok.

Könnyebb lesz majd a későbbiekben igent mondani prózai szerepre?

Ez attól függ, hogy milyen szerepet ajánlanak fel, hogy fedi-e azt a karaktert, aki én vagyok, és alkalmas vagyok-e a feladatra. Nem szeretném megváltani a világot, nincs bennem vágy, hogy bebizonyítsam, operettes létemre én vagyok a legjobb prózai színésznő is: viszont számomra ez is egy nagyon érdekes és izgalmas feladat. Jelenleg a próbák olyan fázisában vagyunk, hogy van rálátásom arra, milyen lesz a végén, és élvezem, de azt még nem tudom, hogy jó lesz-e. Szerintem az az elsőrendű dolog, hogy az ember élvezze azt, amit csinál, ne azt érezze, hogy teljesen idegen tőle.

oszvald_siraly
Oszvald Marika a Sirály próbáján (fotó: Mészáros Csaba)

Más prózát próbálni, mint zenés darabot?

Stílusában tényleg nagyon más. Benő most arra próbál rávezetni, hogy ne az érzelmet játsszam el, hanem a gondolatot. Én inkább ösztönös színésznő vagyok, most ő ezt a tudatosságot próbálja formálni bennem.

Van olyan prózai szerep, amit eljátszana még?

Nem, és ha nem lesz több ilyen alkalom, az se baj. Nincsenek szerepvágyaim se prózai, se operett téren, mert én magam nem tudom megítélni, hogy mi lenne számomra a megfelelő feladat. Úgy gondolom, akik megbíznak ezekkel a szerepekkel, tudják. Sosem akartam nagy szerepeket eljátszani. Ismert mondás: sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. Szóval csak azt a terhet viszem el, amit mások rám pakolnak.

Mit gondol, mi lehet Arkagyinának a tragédiája?

Az, hogy nem foglalkozik mással, csak önmaga imádatával, teljesen érzéketlen másokkal szemben, saját maga felé pedig rettentően érzékeny. Az a tragédiája, hogy nem tud igazán szeretni, csak külsőségekben szeret.

Vajon Csehov ezt az alakot az idős színésznő sztereotípiájaként rajzolhatta meg?

Arkagyina egyfajta színésznő. Úgy hallottam, hogy Csehov a feleségéről mintázta az alakot. Szerintem nem tipikus az ilyen színésznő, ma már nem is megengedett ez a viselkedés.

oszvald_siraly2
(fotó: Mészáros Csaba)

 

El tudná képzelni, hogy úgy, mint Arkagyina, ne a nagyvárosban, hanem egy vidéki házban éljen?

Alapvetően igen, Gödöllőn van egy kertem, amit azért vásároltam, hogy majd öregkoromban ott töltöm az időmet. Csak valahogy még mindig vannak feladataim, továbbra is érdekel a világ, az élet, és rá tudok csodálkozni dolgokra, és ameddig ez igaz, folytatom is. Kis hiányérzetem van, hogy nem tudtam kimenni a kertembe az utóbbi időben, mert annyi volt a feladatom. Most sűrű az életem, nemrég volt egy bemutatóm az Operettben, azzal párhuzamosan már próbáltam a Sirályt is, előadásaim is vannak. De tudom, hogy ez se lesz mindig így: úgy élem meg ezt az időszakot, hogy most ez a dolgom.

Márciusban Kossuth-díjban részesült, emellett sok egyéb díjjal és kitüntetéssel ismerték el munkáját. Mennyire meghatározóak Önnek a díjak?

Senki se úgy indul neki a pályának, hogy díjat akar nyerni, az egy korszaknak az elismerése kell, hogy legyen. Már negyvenöt éve csinálom ezt, és nagyon kellemes, simogató érzés, hogy méltatják az ember munkáját. Sosem arra törekedtem, hogy sztár legyek, hogy híres legyek, hanem hogy hasznos legyek, hogy elismerjenek. Az elismerést a közönségtől folyamatosan megkapom: az, ha szakmailag, hivatalosan is kap az ember méltatást, egy plusz dolog. Nagyon jó érzés, de semmin sem változtat, ugyanúgy meg kell dolgozni a sikerért. Sőt, kialakul egyfajta megfelelés iránti késztetés is az emberben, hogy bebizonyítsa, nem érdemtelenül kapta meg az adott díjat. Az az érdekes, hogy míg én magam a hasonló elismerésektől semmit sem változtam, addig előfordult, hogy mások azután másképp tekintettek rám. Úgy, mint egy furcsa csodabogárra – miközben én még mindig ugyanaz az ember voltam, mint azelőtt.

Írta: Bodor Máté

Fotók: Átrium Film-színház Facebook