Az Artphoto 2000-ben internetes fotóművészeti galériaként indult, majd 2003-ban megnyitotta személyesen is látogatható kiállítóterét a Bartók Béla Boulevardon. A galéria a fotóművészek munkáinak bemutatása mellett fontos céljának tartja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a művészi fotográfiát. Az Artphoto egyik alapítójával, Borbély Lászlóval beszélgettünk.
Honnan született meg az ötlet, hogy Montvai Péterrel közösen internetes fotóművészeti galériát alapítsatok?
A közös beszélgetéseinkből kiderült: mindketten vonzódunk a fotóművészethez, és úgy tűnt, hogy van is szemünk a minőségre. Ezért eldöntöttük, hogy létrehozunk egy virtuális galériát. Ez a kétezres években még abszolút újdonságnak számított, de bíztunk abban, hogy az interneten keresztül sokakhoz eljutnak a kiállított művek, és hogy lesznek, akik vásárolnak is ezekből.
Hogyan nézett ki ez a galéria, és miként működött?
Az artphoto.hu olyan platform volt, ami nagyon hasonlított egy konkrét galériához: kiállítóterek voltak benne, amiken a látogató „végig tudott sétálni”. Nem a mai virtual tourokat kell elképzelni, hiszen a technika még nem tartott ott, de a programozott, virtuális terünk ehhez hasonlított. A körbejárás során rá lehetett kattintani az egyes képekre, ki lehetett őket nagyítani, meg lehetett szerezni róluk az alapvető információkat, majd a rendszeren keresztül meg is lehetett vásárolni a vevő által választott paszpartuval és kerettel.
Körülbelül havonta nyílt egy új kiállítás, amelyek azután folyamatosan látogathatók voltak. Nem tűntek el, ott álltak egymás mellett. Nagyon izgalmas volt ez az első időszak, 2002-2003 körül még az Index főoldalán is fix keretben szerepeltünk. Abban az évben százezer feletti látogatószámot produkáltunk. Majd változtak az idők, a főállásaink mellett kevesebb idő jutott a galériára, így következett egy csendesebb időszak az Artphoto életében.
A fotóművészek számára mennyire volt magától értetődő, hogy képeik egy virtuális térben mutatkozzanak be?
Mivel akkor még nem voltak virtuális kiállítások, ezért az alkotókat is meg kellett győzni arról, hogy jó dolog a képeiket egy nem fizikai térben bemutatni. Kezdetben sok bizonytalanság volt bennük: vajon fognak-e így is érvényesülni a képeik, vagy biztos-e, hogy nem tudja bárki lementeni és kinyomtatni a műveiket… Aztán lassan számukra is kiderült, hogy a web egy új és izgalmas bemutatkozási lehetőséget ad. Sokan találtak ránk külföldről és a virtuális galéria körül kialakult egy, a fotográfia iránt érdeklődő közösség is.
Mi tette szükségessé, hogy 2013-ban átköltözzetek az offline térbe?
Ez érdekes következménye lett az online jelenlétnek. A népszerűséggel és ismertséggel párhuzamosan a látogatókban és érdeklődőkben felmerült az igény, hogy egyes esetekben szeretnék eredeti formájában is látni a művet. A virtuális fokozta a valóságos tapasztalás iránti igényt – ma már ennek rengeteg példáját látjuk más területeken is. Ezért végül úgy döntöttünk: nyitunk egy galériát, hogy kielégítsük a közönségünk igényét. Ekkor jött a lehetőség, hogy a XI. kerületben formálódó kulturális negyed részévé váljunk.
Hogyan találtatok rá erre a helyszínre?
A mi esetünkben nem a helyszín megtalálása, hanem a koncepcióval való találkozás volt a döntő. Azt gondoltunk, hogy mi magunk is jól tudnánk illeszkedni az elképzelésbe, ami szerint a Bartók Béla út ezen szakasza egy pezsgő, fiatalos, kulturális színtér lenne kávézókkal és galériákkal. A helyiség bérleti jogát pályázat útján nyertük el. Korábban egy gázkészülékbolt üzemelt itt, ebből alakult ki a mi „kis-nagy” galériánk. Ezt az elnevezést gyakran használom: a belső tér ugyan nem túl nagy a maga két helyiségével, azonban éppen ideális arra, hogy teljes projekteket, komoly elképzelések, komplett koncepció mentén felfűzött kiállításokat tudjunk szervezni.
Ebben a térben körülbelül 30-40 mű fér el, ami épp elegendő egy koncepció kifejtésére, egy önálló, teljes értékű kiállítás létrehozásához. Azt gondolom, egy galériának nagyon fontos feladata ennek a lehetőségnek a biztosítás. Egy önálló kiállítás létrehozása rendkívül fontos lehetőség egy alkotónak, a művészi koncepció, tematika kiteljesítésére és bemutatására egyaránt. A rendkívül tehetséges és gazdag kortárs fotóművészetünknek ezek a kis galériák a publikációs terei.
Ma a Bartók Béla Boulevardon nagyon sok galéria működik. Mennyiben nehéz és egyáltalán: ki kell-e tűnni a többi közül?
Azt gondolom, hogy a galériák saját öndefiníciója helyett fontosabb a helyszín tematizálása. Nem a rivalizálás a cél, hanem az összefogás. Együtt, közösen alakulunk és alakítjuk ezt a szakaszt, a galériáknak ezután kell meghatározni a személyes karakterüket. De ez automatikus folyamat: a célkitűzéseken, a kiállításokon, a művészeken keresztül automatikusan megteremtődik egy hely arculata.
Mi az Artphoto karaktere?
Célunk kettős: megjelenési lehetőséget biztosítani a magyar fotós szcéna kiemelkedő alkotóinak; és tágabb értelemben szeretnénk a műfajt népszerűsítve a fotográfiának mint művészeti ágnak és mint műtárgynak megfelelő elismertséget és népszerűséget szerezni.
Kifejezetten kortárs fotóművészettel foglalkozó galéria vagyunk: a hazai kortárs fotográfiának széles keresztmetszetét szeretnénk megmutatni. Sokféle technika, stílus és generáció mutatkozik be nálunk. Különösen odafigyelünk arra, hogy a művészeti ág legnagyobb nevei is bemutatkozási lehetőséget kapjanak nálunk.
Milyen ma a fotó mint műtárgy megítélése a hazai műtárgypiacon?
Még mindig le van maradva itthon a klasszikus táblaképekhez képest mind megítélésben, mind árban. Azonban az elmúlt években jó és komoly változások történtek. Ennek talán részben az az oka, hogy a nemzetközi trendek lassacskán ide is begyűrűznek, másrészt néhány éve a hazai nagy kortárs galériák is elkezdtek fotóval foglalkozni.
Fontosnak tartom, hogy a gyűjtőket és a közönséget is edukáljuk, hogy megértsék, mit jelent a fotó mint egyedi műtárgy, és hogy megismerjék az olyan fogalmakat, mint az analóg nagyítás, digitális nagyítás vagy például glycée print.
Mennyiben kihívás fotóművészeti galériaként létezni ma, amikor mindenhonnan ömlenek ránk a képek?
Meg lehetne rémülni, hogy elöntik a világunkat a vizuális produktumok, ezért nehezebb a figyelmet felkelteni, észrevétetni a művészi értékeket. Ez azonban szerintem pont fordítva működik. Mivel ma már az emberek hihetetlen mennyiségben gyártják a jó-rossz, de mégis saját képeket, ezért azt is megtapasztalják, hogy milyen a világot egy kamerán keresztül szemlélni, és milyen nehéz a pillanatokat sűrített tartalommal megörökíteni. Ennek köszönhetően jobban tudják értékelni, ha valaki különleges, művészi képet hozott létre, nyitottabbá válnak a művészi fotográfia értékei felé. Hogy egy másik példával éljek: a könyvnyomtatás elterjedése, az olvasás tudásának széles körű megszerzése is bázisa lett a különleges könyvek és a magas irodalmi értékek létrejöttének.
A galéria egyik fontos projektje az Artphoto Design-line. Mi ennek a koncepciója?
Tulajdonképpen minden otthonban találkozhatunk képekkel: poszterekkel, családi emlékekkel, akár újságból kivágott képrészletekkel. Azt tapasztaljuk, hogy a fotográfia egyre fontosabb szerepet tölt be a lakberendezésben és a design területén. Azt azonban be kell látni, hogy nem mindenki engedhet meg magának egy eredeti vintage nagyítást egy-egy képből. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nekik meg kell elégedniük a nagy lakberendezési áruházak tucatáruival! Az Artphoto Design-line hozzáférhetővé teszi a magas esztétikai minőségű fotót mindenkinek. Az eredeti felvételt korlátozott példányszámban sokszorosítva elérhetőbb áron tudjuk kínálni.
Mi volt a galéria legelső kiállítása?
A Bartók Béla úton Féner Tamás kiállításával nyitott meg a Galéria. A Mint egy barát című kiállításon a hazai kulturális és művészeti élet fontos szereplőiről készített, korábban nem publikált portrésorozatát láthatták. A megnyitó legszebb pillanata az volt, amikor Féner a földre vetette magát, és a boltívünk két alsó tégláját aláírta. Ezzel rögtön hagyományt teremtett, hiszen azóta, aki kiállít nálunk, a szignóját is itt hagyja a galéria falán.
Az elmúlt években számos különleges és remek kiállítás valósult meg ebben a térben. Nehéz ezek közül bármit kiemelni, hiszen mindegyik szívünknek kedves volt valami miatt. Körülbelül 30 fotográfus állított már ki az Artphoto Galériában, voltak (például Féner Tamás, Benkő Imre, Stalter György, Horváth M. Judit, Birtalan Zsolt), akik többször is. Nagy büszkeség, hogy az Artphoto mára már egyfajta műhelyként is működik: a fotográfusok egy-egy új anyaguk publikálása szándékával maguk keresnek meg minket, és gyakran előfordul, hogy a témát vagy a koncepciót is a művésszel közösen álmodjuk meg.
Állandó művészkörrel dolgoztok?
Van 15-20 fotográfus, akivel szorosabban dolgozunk együtt, akikkel figyelünk egymásra és akiket intenzívebben tudunk képviselni. A művészkörünket jól reprezentálja az idei ArtMarketen bemutatott kiállításunk, ahová ebből a körből 12 fotográfust hívtam meg 2-2 olyan képükkel, amelyek 1989-ben vagy 1990-ben készültek. Így kapcsolódtunk az idei vásár témájához, a rendszerváltáshoz. A közreműködő fotóművészek Barta Zsolt Péter, Benkő Imre, Birtalan Zsolt, Drégely Imre, Féner Tamás, Haris László, Horváth M. Judit, Kerekes Gábor, Stalter György, Szilágyi Lenke, Tímár Péter, Vékás Magdolna voltak.
A művészek kiválasztása esetében a minőség és a személyes ízlésünk játszik szerepet. De nincs egy meghatározott irány, amit követnénk, hiszen nyitottak vagyunk a klasszikus munkák mellett a kísérletező anyagokra, valamint a különböző korosztályok felé is.
Milyen eszközökkel tudjátok becsábítani az utcáról a közönséget?
Szerintem fontos a nyitottság kommunikálása minden lehetséges eszközzel: ez jelentheti az ajtó nyitva tartását, az izgalmas munkák kirakatba tételét vagy az online felületeken való aktív jelenlétet is. Egyébként jellemző, hogy a legtöbb ember akkor szeretne bejönni, amikor épp installáljuk az adott kiállítást: valahogy ez a folyamat számukra a leginkább csábító.
Hogyan hatott a galéria életére a koronavírus?
A járvány folyamatosan módosítja a tervezett kiállítási programunkat és meghatározza a galéria nyitva tartását is. Már az első hullám óta óvatosságból online tartjuk a megnyitóinkat, most pedig, hogy nem tudunk nyitva tartani, az online jelenlétnek még inkább megnőtt a szerepe. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy egy virtuális kiállítás vagy megnyitó sem tudja pótolni a valós kiállítási élményt. Én azt tartom jó helyzetnek, ha az online megnyitót követően az emberek személyesen is ellátogathatnak a kiállításainkra. Mivel erre most nincs lehetőség, ezért az aktuálisan futó, Birtalan Zsolt Karanténnaplóját bemutató kiállításunk hamarosan virtuális tárlatvezetés során is látogatható lesz.
Miről szól a galéria aktuális kiállítása?
Birtalan Zsolt 40 nap című kiállításán, azok a fekete-fehér fotográfiái láthatók, amiket a járvány első hulláma alatt készített. 40 nap 40 kép. Ezek a kisméretű nagyítások széles paszpartuval, keret nélkül, szorosan egymás mellett függnek a falon. Ez az installálási mód lehetővé teszi, hogy a fotókat önállóan, a maguk egyediségében is lássuk, ugyanakkor, mivel nincsenek egymástól elválasztva, egy narratív folyammá állnak össze.
A kiállítás azért is izgalmas, mert most minden reflektál mindenre. Egy a karanténlétet feldolgozó kiállítást nyitottunk meg a járvány miatti elővigyázatosságból online, de az újabb intézkedések miatt személyesen már nem is látogatható. A karanténról szóló kiállítás is karanténba került.
Hogyan tudtok tervezni a következő időszakra?
A jövő év közepéig már pontos kiállítási programtervünk van, de a koronavírus bármit felülírhat. A tervek szerint idén még két kiállítás nyílna. Hamarits Zsolt tárlata, majd Szántó Szabolcsé, akinek ez lesz az első önálló kiállítása. Őket követné majd Kolozsi Bea és Gulyás Miklós tárlata. Tervezünk az archaikus technikák jeles képviselőjének, Gombos Lajosnak is egy önálló tárlatot. Majd Bihari Ágnes kiállítása, és a nyár elején pedig Horváth M. Judit munkáit láthatná a közönség. A program különlegessége lesz Szabó György szobrászművész kiállítása, akinek művészi pályája egy időszakában készült különleges fotográfiái, és azokra reflektáló szobrai kerülnének be egyszerre a térbe.
Nyitókép: Kultúra.hu/Hartyányi Norbert
