Mamahotel című művével Asperján György író nyerte a 3,5 millió forint összdíjazású Méhes György drámaíró pályázatot, melynek eredményeként huszonegy új magyar dráma született.

A Magyar Írószövetség által kiírt, Méhes György Kossuth-díjas író nevét viselő pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére a Benczúr Ház Kulturális Központ dísztermében került sor. Köszöntőt mondott Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, valamint Nagy Elek, Méhes György fia.

A
pályázatra olyan egy- vagy kétfelvonásos művel lehetett nevezni, amely ma is
aktuális, magyar történelmi témát dolgoz fel vagy ábrázolja a 21. század nagy
változásait, foglalkozik a ma emberének sorskérdéseivel, kapcsolataival, és a
humor eszközrendszerét is sokrétűen használja.

Összesen huszonegy pályamű érkezett be, és öttagú szakmai bizottság választotta ki a három legjobb alkotást.

A kétmillió forint jutalomban részesülő győztes alkotó Asperján György József Attila-díjas író, költő, akinek Mamahotel című darabját a zsűri a legkiemelkedőbb alkotásnak ítélte. Asperján műve újszerűen közelíti meg egy huszonéves kérdéseit, problémáit.

Az egymillió forintos pénzjutalomban részesülő, második helyezett Weiner Sennyey Tibor költő, író, szerkesztő. Az ő Kun Lászlóról szóló darabja áll a legközelebb a kiírt pályázat témájához, ugyanis olyan magyar történelmi eseményeket dolgoz fel, amelynek hátterét és szereplőit a tragikus sorsú címszereplő magyar király története képezi.

A harmadik helyezést, valamint az azzal járó ötszázezer forint pénzjutalmat Lázár Balázs Bella István-díjas költő, színművész kapta, aki Bertók László Kossuth-díjas író-költő életéből írt drámát Mocorgó vízcsepp címmel.

Az első ízben meghirdetett pályázatot új magyar színművek születésének ösztönzése és Méhes György Kossuth-díjas alkotó szellemiségének továbbvitele céljából írta ki a Magyar Írószövetség. A pályázatra egy- és kétfelvonásos darabokkal lehetett, anonim módon jelentkezni.

A zsűri tagjai voltak: Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke; Rózsássy Barbara költő; Oberfrank Pál színművész és színházigazgató; Kiss József dramaturg-rendező, valamint Kolti Helga színművész-dramaturg.

A pályázat díjait pénteken Budapesten gálaműsor keretében adták át Méhes György fia jelenlétében. Nagy Elek a díjátadón bejelentette, hogy jelentős összeggel megkezdi működését a Méhes György Alapítvány az irodalmi élet támogatására és Méhes György emlékének ápolására.

Az ünnepi esten Turi Bálint színművész Méhes György műveiből olvasott fel. A díjátadót a Volver La Vida együttes koncertje zárta.

Weiner Sennyei Tiborral készült interjúnk itt olvasható.

A képen Weiner Sennyei Tibor, Asperján György és Lázár Balázs. Fotók: Vadócz Dávid