Lázár Balázs
Nagy Koppány Zsolt nyerte a Magyar Írószövetség magyar széppróza napi novellaíró versenyét
A Magyar Írószövetség által szervezett magyar széppróza napi gálaest keretében zajló novellaíró verseny győztese Nagy Koppány Zsolt író. A gálán a verseny mellett koncert és Az év novellái 2025 antológia bemutatója várta az érdeklődőket.
Ez a világ nem hordozza magában a boldogság tervét
A Börcsök Enikő emlékére készült film egy képzelt Magyarországon játszódik, míg a kulisszák le nem omlanak, és ki nem derül: rossz univerzumba születtünk.
Egymás legnagyobb rajongói és legkeményebb kritikusai – művész házaspárokat fotóztunk
Közösen élnek és közösen alkotnak. Hol fogmosás közben jön egy jó ötlet, hol egy áruházban ragyog fel a másik szeme, máskor pedig a színpadon igyekszenek megfogalmazni egymásban az érzéseiket, vívódásaikat. Művész házaspárokat fényképeztünk, és az inspiráció összekovácsoló erejéről és nehézségeiről faggattuk őket.
Asperján György nyerte a Méhes György drámaíró pályázatot
Mamahotel című művével Asperján György író nyerte a 3,5 millió forint összdíjazású Méhes György drámaíró pályázatot, melynek eredményeként huszonegy új magyar dráma született.
Örökkön-örökké – Zenés Pilinszky-est a Karinthy Színházban
„Pilinszky János versei a halálról, a végítéletről, a mennyországról, a pokolról nemcsak szembesítenek minket önmagunkkal, de végül az új kezdet és a feltámadás reményével is eltöltenek” – fogalmaz Lázár Balázs. A színművész Tallián Mariannal közös verses estjén december tizedikén a száz éve született költőnek állít emléket a Karinthy Színházban.
Lázár Balázs költő, színművész Bella István-díjas
Az elismerést Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke és Csőzik László érdi polgármester adta át január 18-án.
Neked mit jelent Arany János?
„Este van, este van: kiki nyúgalomba!/Feketén bólingat az eperfa lombja” – így kezdődik a Családi kör. Legtöbbünknek az iskolában tanult versek jutnak eszünkbe Arany János kapcsán. Részletek a Toldiból és Arany balladáiból. Szeretjük? Ismerjük egyáltalán őt és műveit? Az Arany-emlékév kapcsán olyan programokat gyűjtöttünk össze, melyek segítenek megfejteni: ki is volt a költő, és mit jelent számunkra művészete.
Átadták a díjakat
Átadták a Mai szívekben 1956 forradalma és a Nekünk 56 című képzőművészeti pályázat díjait Kaposváron október 20-án. A Mai szívekben 1956 forradalma országos irodalmi pályázat vers kategóriájában a bírálók Halmai Tamás és Lázár Balázs, a novellát beküldők közül Pruzsinszky János, a riportot, memoárt, mélyinterjút készítők sorában Trizner Laura munkáját értékelték a legtöbbre.