Buzás Péter, Makó egykori polgármestere kapta a 2020-as Makovecz Imre-díjat, a 2021-es elismerésben Kovács Gyula gyümölcsész, a magyar Tündérkert-mozgalom úttörője részesült.

A 2015-ben alapított Makovecz Imre-díjjal azokat ismerik el, akik a
mester országépítő szellemének nyomdokán példaértékűen művelik saját
hivatásukat. A díj odaítéléséről az alapítószervezetek – a Magyar Művészeti
Akadémia mellett a Kós Károly Egyesülés és a Makovecz Imre Alapítvány – által
delegált bizottság dönt.    

Idén rendhagyó módon egyszerre két díjat adtak át a neves építész, a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös elnöke születésnapján. Tavaly a sikeres jelöltállítást követően a díj átadását a járvány miatt egy évvel elhalasztották, így idén a három szervezet grémiuma döntése alapján Buzás Péter, Makó egykori polgármestere kapta a 2020-as Makovecz Imre-díjat. Az idei, 2021-es elismerésben Kovács Gyula gyümölcsész, a magyar Tündérkert-mozgalom úttörője részesült (képünkön).    

Első alkalommal, 2015-ben Kiss Ferenc „hangépítész” nyerte el a díjat, 2019-ben Böjte Csabát díjazták az alapítók.

Fotó: Bach Máté