Blasek Gyöngyi bábszínész, a Budapest Bábszínház tagja kapta a Gobbi Hilda-életműdíjat. Illés Alexa, a Pécsi Nemzeti Színház művésze és Bodoky Márk, a Miskolci Nemzeti Színház tagja a Soós Imre pályakezdő díjat vehette át pénteken a Játékszín Bock Színpadán rendezett ünnepségen.

Hegedűs D. Géza színművész, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke kiemelte, hogy a díj kuratóriuma egyhangúlag döntött a díjakról, amelyekre a színházak terjeszthetik fel társulatuk tagjait.

Felidézte, hogy a MASZK Országos Színészegyesület és a kulturális tárca által alapított Gobbi Hilda-életműdíjat az idén elnyerő Blasek Gyöngyi 1966-ban, az Állami Bábszínházban kezdte pályáját, 1992-től jogutódjának, a Budapest Bábszínháznak a művésze.

Mint mondta, fantasztikus életmű áll Blasek Gyöngyi mögött, sokféle karakter, hang, képesség fűződik nevéhez. Többek között Andersen, Shakespeare, Kormos István, Tóth Eszter, Alfred Jarry műveiben játszott.

Hegedűs D. Géza kiemelte: Blasek Gyöngyi a színházi szerepei mellett pedagógusi képességeit is kamatoztatta. A legutóbbi időkig folyamatosan tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, kurzusain a klasszikus árnyjáték technikai alapjait sajátíthatták el az egyetem hallgatói.

Blasek Gyöngyi a legkülönbözőbb bábszerepeket formálta meg az öt évtized alatt,

köztük A gyáva kistigris címszerepét, Totó kutyát az Ózban, Egér mamát a Mi újság a Futrinka utcában? című előadásban, Jozefinát több száz alkalommal a Minden egér szereti a sajtot című produkcióban. Ezek mellett független produkciókban is játszott, és prózai színházi feladatokat is kap.

Csatlakozott a Semmi című regényből bábelőadást készítő fiatal csapathoz, és illeszkedett az előadásba élő szereplőként és bábosként is. A David Walliams regényéből adaptált Gengszter nagyi címszerepét szintén bábosként és prózai színészként alakítja.

Az elmúlt években olyan, felnőtteknek szóló előadásokban nyújtott emlékezetes alakítást, mint A képzelt beteg, A vihar és az Esti Kornél. Blasek Gyöngyi a díjátadón kiemelte: gimnazista korában bemutatták a Peer Gynt című darabot, amelyben Aase anyót játszotta, ekkor kereste fel először Gobbi Hildát, és ezt követően is több személyes találkozásuk volt. Mint emlékezett, egy Karnyóné-előadásra a szakma nagyjait is meghívták a bábszínházba. Az előadásban ő mozgatta azt a marionettbábot, amely – tisztelegve az egykori bemutató előtt – Gobbi vonásait viselte. Később a Gobbi Hilda által alapított, a színházi epizódszerepekért járó Aase-díjat is elnyerte.

A Soós Imre pályakezdő díj annak a fiatal színművésznek adható, aki legfeljebb 5 éve kapott diplomát, illetve színész I. minősítést, kiemelkedő művészi tevékenységet végez és még nem kapott állami művészeti díjat.

A Soós Imre pályakezdő díjat Illés Alexa, a Pécsi Nemzeti Színház tagja és Bodoky Márk, a Miskolci Nemzeti Színház tagja vehette át.

Illés Alexa 2017-ben diplomázott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Ezt követően a kecskeméti Katona József Színház tagja volt, 2018-tól a Pécsi Nemzeti Színház művésze. Bodoky Márk 2012 és 2017 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, 2017-től a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja.

Nyitókép: Blasek Gyöngyi, forrás: Budapest Bábszínház