nagy_sarkadi_szogi.jpg

Átadták a Hevesi Sándor-díjakat

Nagy Fruzsina jelmeztervező, Sarkadi Bence marionettművész és Szögi Csaba koreográfus, fesztiválszervező kapja idén a magyar színház nemzetközi elismertetéséért odaítélt Hevesi Sándor-díjat – közölte a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI).

A Hevesi Sándor-díjjal minden évben olyan színművészeket, színházi alkotókat és szakembereket tüntetnek ki, akik különösen sokat tettek a magyar nyelvű színházművészet külföldi elismertetéséért. A díjat a színházi világnap alkalmából ítélik oda.

Az elismerést a Nemzetközi Színházi Intézet (International Theatre Institute – ITI) Magyar Központjának kezdeményezésére alapították 1998-ban.

A Hevesi Sándor-díjat ezúttal is három kategóriában ítélték oda. Az idén Nagy Fruzsina jelmeztervező alkotóművész kategóriában, Sarkadi Bence marionettművész az előadóművész kategóriában, Szögi Csaba fesztiválszervező, koreográfus, táncművész a kultúraközvetítő kategóriában nyerte el a díjat.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. Célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Ez is érdekelheti

Cserhalmi, Kulka és egy kis színháztörténet a színházi világnapra

A színházi világnapra ajánlunk három formabontó interjúkötetet a közelmúltból.

A színház nem elválaszt, hanem összeköt – hangsúlyozza a Magyar Színházi Társaság

Közleményt adott ki a színházi világnap alkalmából a Magyar Színházi Társaság. A szervezet üzenetének központjában az áll, hogy a színháznak újjá kell teremtenie a párbeszéd lehetőségét.

Szerémi Zoltáné lett az idei Gobbi Hilda-díj

A Gobbi Hilda-életműdíjat Szerémi Zoltánnak, a Soós Imre pályakezdő díjat pedig Ács Petrának és Hevesi Lászlónak ítélték oda a színházi világnap alkalmából – közölte március 27-én a MASZK Országos Színészegyesület, amelynek vezetősége, a Gobbi Hilda- és Soós Imre-díjak kuratóriuma február 24-i ülésén döntött a díjak odaítéléséről.

Nádas Péter regényét ünneplik a színházi világnapon

Húsz évvel ezelőtt jelent meg Nádas Péter Párhuzamos történetek című műve. Az évfordulóhoz kapcsolódva az év végéig tartó kulturális rendezvénysorozat indul márciusban.