A Látványtér 2023 kiállítás ünnepélyes finisszázsának keretében átadták Az év díszlettervezője, Az év jelmeztervezője, valamint Az év bábtervezője 2023 szakmai díjakat a FUGA-ban.

A 12. alkalommal megrendezett eseményre nyitott volt a nevezés, a díjazás pedig jelképes, hiszen a szakmai elismerésen van a hangsúly. Mindig a kiállító művészek szavazatai alapján dől el, kik részesülhetnek az elismerésben. A tárgyakat, amelyeket a díjazottak átvehetnek, az előző év legjobbjai készítik.


6463b5ee2d9d0c9d3849725e.jpg
Túlélés – Posztapokaliptikus jövőbeli entitások

A FUGA kiállításán az elmúlt színházi évad legjelentősebb díszlet- és jelmezterveit állították ki, valamint azok megvalósulását, képzőművészeti és iparművészeti vonatkozásait lehetett megismerni. A Látványtér 2023 a pályakezdő alkotóknak is bemutatkozási lehetőséget ad.

Az idei év szakmai díját díszlettervező kategóriában Horváth Jenny, jelmeztervező kategóriában Tihanyi Ildi, bábtervező kategóriában pedig Hoffer Károly kapták. A szakmai díjakat Kocsis Rozi bábművész, a Vaskakas Bábszínház igazgatója adta át.

A Covid miatt az elmúlt években a díjakat nem tudták személyesen átadni, ezek kiosztására is most került sor. A tavalyi díjazottak Fekete Anna (díszlettervező kategória), Giliga Ilka (jelmeztervező), Hoffer Károly (bábtervező) voltak, 2021-ben pedig Zeke Edit (díszlettervező) és Füzér Anni (jelmeztervező) kapták az elismerést.

A 2022-es közönségdíjakat az idei Látványtér kiállítás megnyitóján adták át. A magyar látványtervezés elmúlt 15 évéről a Vigadóban látható átfogó tárlat június 25-ig a 10. Színházi Olimpiához kapcsolódóan.

A nyitóképen a Moszkva-Peking transzszimfónia 14 előadás díszlete, Horváth Jenny munkája látható.