Átadták a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjait hétfőn a Pesti Vigadóban, a köztestület székházában. Az elismerést kilenc kategóriában tizennyolc alkotónak ítélték oda.

„A fegyverek között nem némulhatnak el a múzsák. Művészetre és a művészetet befogadni képes, értő közönségre most kiváltképpen nagy szükségünk van. Ha valamikor, akkor most biztosan alapvetés, hogy nem élhetünk művészet nélkül, éppen ehhez nyújt döntő segítséget a díjazottak munkája” – emelte ki köszöntőjében Vashegyi György, az MMA elnöke.

Mint Vashegyi György fogalmazott, az MMA régi törekvése, hogy a magyar kulturális és művészeti élet minél több jelentős szereplőjét támogassa, elismerje, és – tette hozzá – különösen igaz ez a mai, néhol vészterhes, de mindenképpen embert próbáló időkben.

A díjakat az építőművészeti, a film- és fotóművészeti, az iparművészeti, az irodalmi, a képzőművészeti, a művészetelméleti, a népművészeti, a színházművészeti és a zeneművészeti tagozat vezetői adták át.

Az MMA tagozatai minden évben tagozatonként két díjról döntenek, amelyek közül az egyik határon túli vagy diaszpórában élő művész vagy művészetelméleti szakember elismerésére szolgál. A díjazottak számára a tagozati díj lehetőséget biztosít az akadémia köztestületi tagságára.   

Építőművészet 

Az építőművészet terén Vadász György Ybl-, Kossuth-, Prima Primissima, Steindl-, Pollack-, Pro Architectura, Pro Urbe és Pro Arte díjas építészt sokoldalú, integráló, egyensúlyt teremtő munkássága elismeréseként díjazták, Szarvas Péter építészt, az Ungvár épített környezete című könyv szerzőjét pedig a nehéz helyzetű Kárpátalján folytatott szakmai tevékenységéért.

Film- és fotóművészet

A film- és fotóművészet Szőts István-díját vehette át Domokos János filmrendező, operatőr, aki formailag innovatív, a humánus értékek mellett elkötelezett dokumentumfilmjeivel vált ismertté, míg Zalka Imre fotóművész, az archaikus fotográfia szakértője, kutatója kiemelkedő alkotói és oktatói tevékenysége elismeréseként kapta meg a Szőts István-díjat.

Ipar- és tervezőművészet

Az iparművészeti és tervezőművészeti tagozat egyik díját a bútoraival és épületbelsőivel kitűnő Bánk András belsőépítész, tervezőművész vette át, a tagozat másik díját pedig Dormán László vajdasági fotó- és tervezőművész kapta, aki alapításától kezdve fotósa az Újvidéki Színháznak, és mintegy 250 ezer felvételt készített.

Irodalom

Az MMA irodalmi elismerését, az Illyés Gyula-díjat Varga Imre költő, szerkesztő kapta, aki munkásságával jelentős mértékben hozzájárult a magyar irodalom sokszínűségéhez, értékeinek gyarapításához. Szintén ebben az elismerésben részesült Kövesdi Károly költő, író, műfordító, a felvidéki magyar szellemi és társadalmi élet sokoldalú egyénisége kiemelkedő irodalmi-publicisztikai munkásságáért.

Képzőművészet

A képzőművészeti tagozat elismerését Sulyok Gabriella Munkácsy-díjas grafikusművésznek ítélték, akit unikális rajzi virtuozitásáért, a láthatatlan vonallal történő képi absztrakciójáért is jutalmaztak. E tagozat másik díját Antik Sándor keramikus, szobrászművész kapta, akinek méltatásában az installáció, a performansz, a médiaművészet műfajaiban folytatott tevékenységét is kiemelték.

Művészetelmélet

A művészetelmélet Cs. Szabó László-díját Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Budavári Palotában több évtizedig fennálló 19. századi állandó kiállítás koncepciójának kidolgozója és társrendezője, több száz tanulmány, katalógus és önálló kötet szerzője vette át, mellette Lőkös István irodalomtörténész, szlavista részesült az elismerésben, többek között a horvát, szlovén, szerb irodalom, a délszláv és a magyar irodalom kapcsolatait szorosabbra fűző tevékenységéért.

Népművészet

Az MMA népművészeti elismerését, az Erdélyi Zsuzsanna-díjat Nyitrai Marianna népdalénekes, tanár a magyar népművészet életben tartásáért és továbbörökítéséért végzett tevékenységéért, B. Kovács István felvidéki régész-muzeológus, néprajzkutató pedig többek között a helyi magyar közélet megteremtésében játszott szerepéért, oktatói munkájáért, népköltészeti kutatásaiért vehette át.

Színházművészet

A színházművészeti díjak egyikét Tatár Eszter Jászai Mari-díjas színházi rendezőnek ítélték oda, aki színészgenerációk sorának nyújtott alkotótársi segítséget, a tagozat másik díjazottja László Sándor vajdasági színművész, akinek rendezői munkáival Szabadkán, Veszprémben, Temesváron és Zalaegerszegen is találkozhatott a közönség, emellett színészpedagógusi munkássága is jelentős.

Zeneművészet

A zeneművészeti tagozat elismerését, a Szőnyi Erzsébet-díjat Falvai Sándor zongoraművész, a Zeneakadémia egykori rektora és tanszékvezetője többek között kifinomult billentéskultúrájával és pedagógiai munkásságával érdemelte ki, Buzás Pál erdélyi zongoraművész, tanár, karnagy, népzenegyűjtő pedig azzal is, hogy elévülhetetlen érdemeket szerzett szülőföldje, Kalotaszeg népszokásainak, művelődéstörténetének, irodalmának kutatása és tanulmányozása során.

Fotók: MMA/Nyirő Simon