Az avatóünnepségen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy „a magyar nemzet akkor létezhet csak, ha megvédi és megőrzi szellemi és épített örökségét". A kormány csaknem félmilliárd forintot biztosított a beruházásra.

A Nádasdy grófi család egykori gazdatiszti házában töltötte gyermekkorát Vörösmarty Mihály, az épület az Irodalmi Emlékház Program keretében újult meg, s vált az ország legjelentősebb Vörösmarty-emlékhelyévé. A kúria nagy része interaktív módon mutatja be a Szózat költőjét, életét és munkásságát, a kiállított anyagot a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Szent István Király Múzeum szakemberei kezelik.

Az emlékházban emléktárgybolt, múzeumpedagógiai foglalkoztató szoba, korabeli konyha és Kresz-emlékszoba is megtalálható, utóbbiak a Vörösmarty-család után birtokolták a kúriát.

Fekete Péter a 220 éve született költőről azt mondta: Vörösmarty már több mint 150 éve tudta és hitte, hogy a legszentebb dolog a nemzetért való feltétlen küzdelem. „A magyarság múltját ismerve felmérte, őrlángnak kell lennie, s megérzése számunkra is iránytű kell, hogy legyen" - fogalmazott, hozzátéve: ma is természetesnek kell lennie a hazaszeretetnek, múltunk értésének, s amíg így él a magyar, addig nem érheti baj.

Az államtitkár kiemelte, sok „kulturális adósságot" törlesztettek az elmúlt tíz évben, „minden idők legtöbb kulturális beruházása indult el vidéken és a fővárosban", de közel sem értek az út végére.

A kiállítást Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: a magyar nemzet ismét képes arra, hogy végrehajtson nagy tetteket, mint amilyen a „most megnyitott csoda". Örömét fejezte ki, hogy Vörösmarty Mihály „újra berendezkedhetett itt, ahol gyerekkorát töltötte".

Az épület 1950-ben lett utoljára felújítva, azóta egyszer javították a tetőzetét, ezért kifejezetten rossz állapotban volt a felújítás előtt. Korábban csak az előtér és két szoba szolgált kiállításként, a többi részében szolgálati lakás volt, illetve üresen állt. Az ünnepségen felavatták gróf Apponyi Albert szobrát is a kúria parkjában, amit Pokorny Attila szobrászművész alkotott.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap