Átadták pénteken a több mint ötmilliárd forintból felújított székesfehérvári Szent István Király Múzeumot, az intézmény a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítással nyitotta meg kapuit.

A szakmai megnyitón Vargha Tamás, az Árpád-ház program megvalósulását felügyelő kormánybiztos hangsúlyozta, hogy Székesfehérvár több mint ezeréves történelme és annak első néhány száz éve szervesen egybeforrt az Árpád-ház történetével. Hatalmas munkát végeztek 2016 óta a kormány támogatásával, egyrészt azért, hogy a lehető legteljesebb mértékben megújulhasson a múzeumépület, másrészt hogy otthona lehessen ennek a korszakos kiállításnak.

Cser-Palkovics András polgármester rámutatott, hogy 5,1 milliárd forintból a város kiemelkedően fontos kulturális intézménye újult meg kívül-belül, továbbá bővült egy fogadótérrel. Úgy vélte, az Árpád-ház kincsei „hazatértek”, ezt a kiállítást Szent István városában kellett megrendezni. A városvezető szólt arról is, hogy

a tárlaton több mint tíz országból csaknem 700 műtárgy látható, amelyek soha nem voltak így egyben, és lehet, hogy soha többé nem is lesznek.

Cser-Palkovics András
megemlítette, hogy a projektre kapott támogatás tartalékkerete megmaradt, azt a
Budenz-ház és a Vörösmarty Mihály Könyvtár részbeni megújítására, vagyis a
kultúrára fordítanák, s erről már tárgyalnak a kormánnyal.

Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum igazgatója elmondta, hogy a 18. századi múzeumépületet új köntösbe öltöztették, 21. századi légtechnikát és biztonsági rendszert kapott, és gyakorlatilag bármilyen kiállítás megvalósítható, ami befér a két szinten lévő 17 kiállítóterem mintegy 1800 négyzetméterére.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatója szerint a kiállítás Szent István és az Árpád-dinasztia művének, a keresztény kultúrának és a régészet munkájának dicséretéről szól.

Kiemelte: Árpád-kor legfőbb eredménye az, hogy a magyarok itt lehetnek Európában, miközben ezer év alatt a kontinens a népek temetője volt vagy bizonyos népek a mai napig nem tudták kivívni önálló államiságukat. A kereszténységgel kapcsolatban megemlítette, hogy Szent István és utódai súlyos döntést meghozva, az ősi hitet feláldozva a nyugati kereszténységhez csatlakoztak, ami helyes döntésnek bizonyult.

A régészetről szólva kijelentette: a kiállított tárgyak többsége a földből került elő, vagyis a tárgyakat kiváló szakemberek találták meg, akiket a jövőben is meg kell becsülni, a jogszabályi keretek alakításával segíteni kell a munkájukat.

Horváth-Lugossy Gábor, a
Magyarságkutató Intézet főigazgatója hangsúlyozta, hogy több mint 100 éve
dédelgetett álmot tudtak megvalósítani kellő alázattal, sok munkával és jó
együttműködéssel. Történelmi léptékűnek nevezte a kiállítást, mert az a
magyarságról, az értékekről, a példaképekről szól.

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum főépületét, a műemléki védettség alatt álló egykori rendház épületét 1756-ban építették, sokáig ennek megfelelően is használták, és csak 1980-ban kapta meg a múzeum a barokk stílusú épületet. A csaknem háromezer négyzetméteres épület egykori gazdasági udvarának részbeni beépítésével bővült mintegy 620 négyzetméterrel, ebben az új szárnyban alakították ki a fogadóteret és a kiszolgáló helyiségeket, míg az eredeti épületrészekben szabályozott hőmérsékletű és páratartalmú kiállítóterek jöttek létre.

A kiállításhoz több mint 40 magyar és 20 külföldi partnerintézmény kölcsönöz tárgyakat. A középkor uralkodói dinasztiái között kivételes helyet foglal el az Árpád-ház, hiszen ez a család adta a legtöbb szentet a keresztény világnak, és ez volt az a korszak, amelynek évszázadai Székesfehérvárhoz köthetők.

A kiállítás egyik különlegessége Szent István kardja, amely Prágából érkezett Székesfehérvárra.

A fegyver egykor István jegyesének, Gizellának a hozományaként kerülhetett Magyarországra. A tárlaton szerepel többek között a feltehetően a 13. század közepén keletkezett Ómagyar Mária-siralom, Lehel kürtje, egy Árpád-kori eskükereszt és egy kettős kereszttel ellátott, kora Árpád-kori magyar zászló. Ezeken felül látható a koronázási palást 1613-ban készült másolata Pannonhalmáról és számos honfoglalás kori aranylelet is.    

A nyitóképen Árpád-házi királyokat megszemélyesítő óriásbábok a Királyok és szentek Az Árpádok kora című kiállítás megnyitóján a Szent István Király Múzeum felújított rendházépülete előtt Székesfehérváron 2022. március 18-án.

Fotók: MTI/Vasvári Tamás