Árpád-ház Program
Átadták a több mint ötmilliárd forintból felújított székesfehérvári Szent István Király Múzeumot
Átadták pénteken a több mint ötmilliárd forintból felújított székesfehérvári Szent István Király Múzeumot, az intézmény a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítással nyitotta meg kapuit.
Ma van az emlékhelyek napja
Országszerte közel hatvan helyszínen zajlanak programok. Az ünnepélyes megnyitót Székesfehérváron tartották.
Könnyek (és csínyek)
A Pannon Filharmonikusok rugalmasságról, töretlen munkavégzésről, szakmai minőségről és a humor fontosságáról is üzen november 21-i koncertjével. Az élőben online közvetített, az internet segítségével a világban majdnem bárhol megtekinthető hangversenynek már a címe is beszédes.
Kezdődik az Ideiglenes Bazilikatörténeti Kiállítótér és Látogatóközpont kivitelezése Székesfehérváron
Vargha Tamás elmondta, hogy a volt Köztársaság mozi helyén lesz a kiállítótér és látogatóközpont, a szintén ott működő Árpád-ház Kutatóintézet pedig a Városi Levéltár és Kutatóintézet részeként fog működni. A kormány augusztusban egészítette ki a megvalósításra szánt kétmilliárd forintot további 1,5 milliárd forinttal, így most már nincs akadálya az építésnek.
5,5 milliárdból újul meg és bővül ki a székesfehérvári múzeum főépülete
Új és 21. századi terek nyílnak majd a múzeumban, amely külsőleg megőrzi eredeti formáját.
Megszépülnek az épületek
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében összesen 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg a következő években. A bajnai Sándor–Metternich-kastély, valamint a tatai Esterházy-kastély felújítása már megkezdődött, de az Árpád-ház Program keretében hamarosan elindul a székesfehérvári Szent István Király Múzeum felújításának előkészítése is!