Megszépülnek az épületek

Egyéb

Megkezdődik a székesfehérvári múzeum felújításának előkészítése

Megkezdődik a székesfehérvári Szent István Király Múzeum felújításának előkészítése, amelyre a magyar kormány mintegy 400 millió forint támogatást biztosít ? jelentette be Vargha Tamás országgyűlési képviselő, az Árpád-ház Program miniszter biztosa a város polgármesterével közös, április 3-ai sajtótájékoztatóján. Vargha Tamás elmondta, hogy az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésére a Belügyminisztériumon keresztül ad forrást a kormány a városnak. Ezzel megkezdődik a múzeum Fő utcai épületének teljes rekonstrukciója, amely így alkalmas lesz a Királyok és szentek. Az Árpádok kora című nagyszabású kiállítás befogadására ? tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a kormánynak határozott célja és szándéka az Árpád-házi királyok örökségét és életművét elhelyezni mind a magyar, mind az európai közgondolkodásban és emlékezetben. Úgy vélte, erre méltó helyszín Székesfehérvár, hiszen az Árpádok több száz éves uralkodása szorosan összekapcsolódott a várossal.


tn2_szekesfehervari_egyhazmegyei_muzeum2_600x507.png
Szent István Király MúzeumFotó: fejervar.hu

 

Cser-Palkovics András polgármester szerint ?kifejezetten világszínvonalú, Európát is megszólítani képes tárlat? lesz a 2020-ban megnyíló kiállítás. Jelezte, hogy az épület csak a felújítást követően lesz alkalmas egy ilyen értékes kiállítás bemutatására, majd később a 2022-es Aranybulla-emlékév és a 2038-as Szent István-emlékév programjainak lebonyolítására. A városvezető megemlítette, hogy a támogatás a tervezési munkálatokon túl tartalmazza azt a 98 millió forintot is, amelyből a következő években a nemzeti emlékhely és a múzeum bizonyos raktározási feladatait oldják meg. Kulcsár Mihály múzeumigazgató törvényszerűnek nevezte, hogy Székesfehérváron rendezik meg a kiállítást, hiszen mindig is a város szimbolizálta az Árpád-dinasztia nagyságát, erejét a középkorban. Mint mondta: a fejlesztés során lényegesen nagyobb kiállítóteret alakítanak ki, és évtizedes adósságot törleszthetnek a várostörténeti állandó kiállítás létrehozásával.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága március 20-án közölte az MTI-vel, hogy a kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja az Árpád-ház Program első ütemében megvalósuló tudományos-szakmai alprogramokat, emellett további 400 millióval a székesfehérvári Szent István Király Múzeum rekonstrukciójának előkészítését.

 

Megkezdődött a bajnai Sándor?Metternich-kastély felújítása

Megkezdődött a bajnai Sándor?Metternich-kastély és a körülötte lévő park felújítása 1,7 milliárd forintos beruházással ? jelentette be a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos március 28-án a kastély udvarán. Virág Zsolt kiemelte, hogy a kastélyegyüttes eddigi állagmegóvó munkálatai után a jelenlegi fejlesztés eredményeként az épület bejárhatóvá válik és vonzó attrakcióval várja a látogatókat, a park pedig az egykori tájképi kert hangulatát idézi meg. A főépületben kap helyet az ördöglovast, gróf Sándor Móricot és lányát, Sándor Paulina grófnőt bemutató kiállítás. Emellett a főépületben ajándékboltot és kávézót is kialakítanak.

 

Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője elmondta: az épület és a park felújítása lehetővé teszi, hogy a kastély közösségi térként, új funkcióival ismét jelentős helyet foglaljon el a köztudatban. Virág Zsolt tájékoztatása szerint a beruházás költségeiből 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból származik, 200 millió forint pedig kormányzati támogatás. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében összesen 39 műemlék ? 20 kastély és 19 vár ? újul meg a következő években, a felújítások keretösszege jelenleg 57,5 milliárd forint.


sandor_metternich_kastely_600x296.png
Sándor?Metternich-kastélyFotó: commons.wikimedia.org

 

A Sándor?Metternich-kastély az 1840-es évek végén az ország egyik legszebb klasszicista kastélya volt. Sándor Móric gróf, az ördöglovas 1834-ben vette feleségül Metternich Leontina hercegnőt és akkor alakíttatta át a kastélyt Hild Józseffel. Az ingatlanhoz tízhektáros kastélypark tartozik. A második világháború után kórház, szükséglakás, gépállomás, téesz- és pártiroda működött falai között. Az épületet az ezredfordulóig emésztette az idő, majd a Kincstári Vagyoni Igazgatóság saját forrásból, csaknem 800 millió forint ráfordítással először a tetőt, majd az eredetileg halvány sárga főhomlokzatot újította fel és pótolták a kőkerítés hiányzó darabjait. Az összesen csaknem háromezer négyzetméteres ingatlan használatra nem alkalmas, mivel nincs közműhálózata, sem nyílászárói és padlózata. A kastélyból gombafertőzés miatt az összes faszerkezetet, így az ablakokat is eltávolították. A nyílásokat ideiglenesen befalazták, az épület jelenleg nem látogatható.

 

Megkezdődött a tatai Esterházy-kastély felújítása

Megkezdődött a tatai Esterházy-kastély főépületének felújítása 2,3 milliárd forintos beruházással ? jelentette be a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos március 29-én a kastély udvarán. Virág Zsolt kiemelte, hogy a kastélyba tervezett kiállítás súlyponti eleme a főúri életforma megidézése. A főépület három, egymástól jól elkülönülő részén a gyermekek, a nők és a férfiak életkörülményeit idézik majd meg.

 

A nagyszalonban az uralkodói látogatások emlékeit mutatják be. Az itt aláírt schönbrunni béke kapcsán megjelenítik az Esterházy-család diplomataként tevékenykedő családtagjait is. A grófi lakosztály írószobájával, biliárdtermével és gardróbjával a földszinten kap helyet. A látogatók itt ismerkedhetnek meg az egykori udvari zenekarral és a kastélyszínházzal, valamint a zeneszerző Esterházy Ferenc gróf szabadtéri színházának muzsikájával. A földszint két egykori nagyszalonja közösségi térré alakul. A kávézóban az Esterházy-család tatai fajanszgyárának termékei fogadják a látogatókat. A tó felőli szalon rendezvénytér lesz a címeres üvegablakkal ellátott kastélykápolnával egybenyitva. Az emeleten a grófnő lakosztályát rendezik be. Az arisztokrata család asszonyait bemutató kiállítás vezeti be a grófnő szalonjának, hálószobájának és fürdőjének bemutatását.


esterhazy_kastely_211_2c7pmejxrq_l.jpg
Esterházy-kastélyFotó: utazzitthon.hu

 

A felújítás, amely a tervek szerint 2020-ra fejeződik be, a kétszintes épületben közel 3500 négyzetmétert érint. A főépület első szintjén restaurálják az eredeti barokk parkettát, valamint a falfestményeket. A kastély történeti terei jól dokumentáltak, archív felvételek alapján lehetőség nyílik az eredeti szempontoknak megfelelő szigetelésre. A kastélyegyüttes belső udvarát szintén az eredeti állapotoknak megfelelően állítják helyre. Virág Zsolt tájékoztatása szerint a beruházás költségeiből 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból származik, 800 millió forint pedig kormányzati támogatás.

 

Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a kastélyt történeti jelentősége, a diplomácia történetében játszott szerepe és természeti környezete emeli ki a magyar kastélyok közül. A beruházásnak köszönhetően a várral és az angolparkkal együtt egy egyedi, Tata arculatát meghatározó kulturális együttes jön létre a tó partján. A tatai Esterházy-kastélyban a II. világháború után idegszanatóriumot rendeztek be, ez nem tett jóvátehetetlen károkat az épületben. Az 1990-es évek elején a kórház kiköltözött az épületből, a műemlékegyüttes 2002-ben a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának vagyonkezelésébe került.

 

A tatai Esterházy-kastély 1765 és 1780 között épült Esterházy Miklós, a magyar testőrség kapitányának rezidenciájaként. A kastély több helyiségében eredeti állapotban maradtak meg a kandallók, a kályhák és a díszes gipszstukkók. A kastély jelentős szerepet játszott a történelemben, I. Ferenc osztrák császár és magyar király itt írta alá 1809-ben a napóleoni háborúkat lezáró úgynevezett bécsi vagy schönbrunni békét, 1897-ben Ferenc József és II. Vilmos német császár szállt meg a kastélyban, 1921 októberében pedig itt fogták el az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt és feleségét az I. világháború utáni sikertelen visszatérési kísérletük után.

Forrás: MTI