Építészek, tervezők, kivitelezők, irodák teljesítményét ismerték el a Pro Architectura-díjak átadásán csütörtökön Budapesten. Mások mellett az Eiffel Műhelyház létrehozását és a Károlyi–Csekonics-palota felújítását is díjazták.

A minőségi magyar épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában, az építészeti szemléletformálásban és egy jeles építészeti alkotás létrehozásában kifejtett építészeti-tervezői tevékenységéért tíz díjat adtak át, ezekhez egy-egy millió forint összegű pénzjutalom és oklevél jár.

Az építészeti alkotás kategóriában vehetett át elismerést Máté Tamás és Vass-Eysen Áron a tahitótfalui Műteremház megalkotásáért. Tóthfalusi Gábor a Sütő András erdélyi író egykori gyulafehérvári lakóháza felhasználásával kialakított szociális-innovációs és életminőség-fejlesztő központért kapta meg az elismerést.

A Magyar Állami Operaház Műhelyházának létrehozásáért a Középülettervező Zrt. csapatát díjazták, így a közelmúltban elhunyt Marosi Miklóst (elismerését lánya vette át), Ács Istvánt, Ökrösné Pernesz Ágnest és Rabie Aniszt. M. Miltényi Miklós a Somogy megyei Alsóbogáton található több száz éves magtárépület felújításáért kapott díjat. Kuli László a budajenői skót bencés rendház oktatási és igazgatási központtá alakításáért, Molnár Csaba, Bach Péter, Halmai Dénes és Terbe Rita a józsefvárosi neobarokk Károlyi–Csekonics-palota felújításáért, Vasáros Zsolt a Liget Budapest részeként létrejött Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központért. 

Életművéért ismerték el Bugár-Mészáros Károly György egykori miniszteri biztost, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatóját, építtetőként díjazták a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátságot a kőszegi, egykori bencés rendház felújításával létrehozott Benedict Hotelért, közreműködő kivitelezőként pedig Kelecsényi Gergely kapott Pro Architectura-díjat a Párizsi Udvar Hotel épületkerámia-restaurátori tervezési feladatainak összefogásáért.

Nyitókép: Marosi Eszter, a közelmúltban elhunyt Marosi Miklós építész lánya, valamint Ács István, Ökrösné Pernesz Ágnes és Rabie Anisz átveszi a Magyar Állami Operaház Műhelyházának létrehozásáért odaítélt elismerést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől. Fotó: MTI/Kovács Tamás