jelenetfotó5.jpg

Athénban is díjat nyert a Melange című kisjátékfilm

Nemzetközi díjat nyert Králl Kevin kisfilmje. A Melange a legjobb rendezés díját kapta az Athéni Nemzetközi Művészeti Filmfesztiválon, amely az egyik legfontosabb havi bontású nemzetközi filmszemle.

A fesztivál november elején hirdette ki nyerteseit. Az athéni díj különlegessége, hogy minden fontosabb alkotói kategóriában 12 nyertest hirdetnek ki egy éven belül a több száz jelölt közül. Így Králl Kevin bekerült az év 12 legjobb rendezője közé.

A díjazott film, a Melange  29 perces kamaradráma, amelyben egy középkorú színész élete legnagyobb szakmai sikerének éjszakáján kénytelen szembenézni saját múltjával, apjával való megromlott kapcsolatával és azzal a felismeréssel, hogy ő maga is továbbviszi ugyanazokat a mintákat, amelyektől szabadulni akart. A film főszerepeit Rajkai Zoltán és Tóth Károly játsszák, továbbá fontos szerepben látható még Spilák Klára is.

A független rövidfilm producere Vasas Petra, operatőre Tóth Zoltán, vágója Mucsi Ricsi, zeneszerzője Hegedűs Dániel. A szlovák közreműködéssel készült alkotás koproducere Forgács Attila, executive producerei Kaszás Attila és Hoffmann Ferenc.

A közönségi finanszírozásból készült Melange 2024–25 során az egyik legtöbbet emlegetett magyar rövidfilmmé vált. Egyedüli magyar rövidfilmként válogatták be a horvátországi Vukovar Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába, bemutatták a Miskolci CineFesten, a Magyar Mozgókép Fesztiválon, a Bujtor István Filmfesztiválon, a 69. Országos Függetlenfilm Fesztiválon, valamint több hazai seregszemlén. A tavalyi Malter Filmfesztiválon öt díjjal jutalmazták és az év egyik legjobb magyar rövidfilmjeként nevezték meg.

A film a fesztiválszereplések mellett alkalmi vetítéseken és közönségtalálkozókon látható. Aktuális állomásairól itt lehet olvasni.

Ez is érdekelheti

Három magyar film is részt vesz a Vukovári Filmfesztiválon

Az augusztus 27–30. között megrendezendő, nemzetközi rangú filmes seregszemlén, a Vukovári Filmfesztiválon a közösségi finanszírozású Melange az egyetlen magyar rövidfilmként szerepel a programban. A film mellett idén Magyarországot még két nagyjátékfilm képviseli: Herendi Gábor Futni mentem című alkotása, valamint Lakos Nóra filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet.

Bergman és a mézes kávé magyarázza az apaszerep kettősségét

A Melange című rövidfilm egy édesapját elveszítő, saját apaszerepében pedig meghasonlott férfi történetét meséli el, és még arra is marad ideje, hogy a mozi misztériuma előtt tisztelegjen.

A budapestiek által jól ismert Lufis Dávid története online nézhető

A Ha egy kék lufi lennél című többszörösen díjnyertes dokumentumfilmet ingyenesen tették elérhetővé az alkotók abban a reményben, hogy minél többen megismerjék a látássérült lufiárus gondolatait.

Tükörkép – Králl Kevin kisfilmje több helyen is bemutatkozik

Králl Kevin Tükörkép című animációs filmje október 13-án az ATAFF Szolnoki Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában is bemutatkozik.