Rajkai Zoltán

December 27-én történt

„Kivéve azt a néhány pillanatot, amikor az ember éppen tehetséges, a művészetet folyton gyakorolni kell. Főként azért, hogy a teremtő másodperceket jól ki tudjuk használni” – fogalmazta a 2004. december 27-én elhunyt Kossuth-díjas színművész, Bessenyei Ferenc. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett művész közel száz filmben és tévéjátékban játszott, többek között a Dúvad, A nyomozás, a Különös házasság, a Talpuk alatt fütyül a szél és az Érzékeny búcsú a fejedelemtől című mozikban láthattuk.

Athénban is díjat nyert a Melange című kisjátékfilm

Nemzetközi díjat nyert Králl Kevin kisfilmje. A Melange a legjobb rendezés díját kapta az Athéni Nemzetközi Művészeti Filmfesztiválon, amely az egyik legfontosabb havi bontású nemzetközi filmszemle.

Bergman és a mézes kávé magyarázza az apaszerep kettősségét

A Melange című rövidfilm egy édesapját elveszítő, saját apaszerepében pedig meghasonlott férfi történetét meséli el, és még arra is marad ideje, hogy a mozi misztériuma előtt tisztelegjen.

Itt száz éve ugyanúgy élünk és halunk

A Katona József Színház Sufnijában látható Sárszeg egyszerre kortárs átértelmezése és klasszikus színrevitele Kosztolányi Dezső Aranysárkányának.

„Párkapcsolati kérdésekről is legyen szó az oktatásban” – Beszélgetés Rajkai Zoltán színművésszel

Színművész. Katonás. Szinkronhang. Rendező. Hívő. Családapa. Sportember. Hét szó, amelyből kirajzolódik egy egész élet. A hetes különleges szám, a Bibliában gyakran a teljességet jelenti. Hét szóból összeállhat a teljes (élet)kép?

Klasszikus újjászületés – Rajkai Zoltán meghallgatott imái

Az ő hangján szólal meg magyarul Bradley Cooper, Mark Ruffalo, Patrick Dempsey, Sam Rockwell és Miki egér, de ez töredéke sincs számtalan szinkronszerepének, és akkor a filmes és a színpadi munkáit nem is említettem. Rajkai Zoltán lassan harminc éve tagja a Katona József Színháznak. Köztudott róla, hogy hívő református, ám hogy régóta ismételt imái meghallgattattak, talán kevesen tudják.

„A magyar szinkron megszűnése nemzeti öngyilkosság lenne”

Az elmúlt hetekben új vezetőséget választott a magyar szinkron szakmát képviselő SzíDoSz-Szinkron Alapszervezet, a SziA. A Katona József Színházban megtartott tisztújító eseményen elnöknek ismét Rajkai Zoltánt választották, aki az elnökség további tagjaival tovább folytatja a harcot a magyar szinkronipar helyzetének rendezéséért. Az EJI többek között erről is kérdezte interjújában Rajkai Zoltánt.