Augustus római császár (i.e. 63.– i.sz.14.) hosszú időn át elhanyagolt nyugvóhelye márciustól ismét látogatható lesz.

A látogatás ingyenes lesz április 21-ig, vagyis Róma alapításának évfordulójáig. A hagyomány szerint az „örök várost” i.e. 753-ban alapították.

Nagybátyja, Julius Caesar halálát megbosszulva Augustus i.e. 31-ben legyőzte Antoniust és Kleopátrát, ezután békét és stabilitást hozott a római birodalom életébe. A köralakú, 87 méter átmérőjű, 45 méter magas síremléket az évszázadok alatt különböző célokra hasznosították. Volt erőd, lakóépület és színház is.

A 20. század elején hangversenytermet alakítottak ki benne, de Mussolini fasiszta diktátor az 1930-as években ezt leromboltatta. A műemlék állapota a második világháború óta folyamatosan romlott. A polgármester 2017-ben jelentette be, hogy elkezdhetik a felújítását.

A nyitókép forrása: Flickr