A néphit korábban is e naphoz kötötte a gólyák útrakelését, a málnaszedés idejét, illetve e nap időjárásából következtettek az őszi gyümölcstermésre. Ha szép idő volt, bő termést várhattak. István uralkodása alatt (1000-1038) augusztus közepe, pontosabban Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.) a törvénylátó napok ideje volt Fejérváron, ahol ekkor ült össze a királyi tanács is. A nap későbbi jelentőségét növelhette, hogy 1038-ban István is épp augusztus közepén halt meg.
István halála után augusztus közepe megmaradt törvénylátó napnak, a változás csak a lovagkirály László uralkodása alatt következett be. 1083-ban a korábban augusztus közepén, 15-én megült törvénylátó nap átkerült 20-ára, és 1083-ban ezen a napon avatták szentté a fehérvári bazilikában I. Istvánt. Augusztus 20-a Nagy Lajos uralkodásától kezdve szerepel a naptárakban egyházi ünnepként.
Míg az István-kultusz kialakulásának kezdeti szakaszában a hatalmi, politikai szándék volt meghatározó, a második fázisban a vallási aspektus megerősödése tűnik szembe. Mondhatni: a "fentről" szervezett szentkultusz további legendák hozzátapadása révén "lefelé" terebélyesedett - olvashatunk róla a Replikában.
A legendákkal és illusztrációkkal formált Szent István-kép, mely kegyetlen és szigorú, ámde igazságos fejedelmet festett le, inkább az uralom legitimációját szolgálta, semmint a király személyes tiszteletének megalapozását a hívek körében. A tizenkettedik századtól a fejedelemkultuszt jelentősen átalakította Szent István képének összefonódása a Mária-tisztelettel.
Újabb változás 1686-ban következett be, amikor a törökökön győztes Szent Liga feje, XI. Ince pápa Buda elfoglalása után az egész kereszténység számára a vár visszafoglalásának napját jelölte meg Szent István ünnepeként (ez szeptember 2-a), ám az egyház továbbra is augusztus 16-án tartotta az ünnepet. Az egyházi reformok során aztán 1771-ben XIV. Benedek pápa erősen csökkentette az egyházi ünnepek számát, aminek ez a nap is áldozatul esett.
Mária Terézia rendeletben vetette fel a naptárba az István-napot "nemzeti" ünnepként, amely aztán 1848-ig folyamatosan állami és egyházi ünnep is volt. A Szent István nap ünneplését a szabadságharc bukása után megtiltották, ami nem is csoda, hiszen az első, 1860-ban tartott megemlékezés országos tüntetéssé terebélyesedett. Ettől kezdve a hatalomeltűrte Magyarországon augusztus 20. megünneplését, majd 1884 októberében több képviselő lázasan követelte Szent István napjának állami ünneppé nyilvánítását.
Nem mindenki támogatta az ötletet, mondván: egy katolikus ünnep nem alkalmas a nemzeti egység kifejezésére, ezért az összetartozás szimbóluma csakis március 15-e lehet. Évekig tartó vita után a képviselőház 1891 májusában augusztus 20-a mellett voksolt. Ekkor az uralkodó, Ferenc József a napot munkaszüneti nappá nyilvánította. A Szent István-nap össznemzeti ünneplése azonban nem igazán sikerült: a többi felekezet tiltakozott és nemzetiségi botrányok is kísérték a döntést.
A két világháború között az állami és egyházi tartalom összekeveredett, és alaposan átpolitizálódott. A korábbi tartalom kiegészült a szentistváni (Trianon előtti) Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékeztetéssel, aminek következtében augusztus 20-a az irredenta mozgalmak központi emlékezési napjává vált.
Különösen így volt ez 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulóján. Ekkor Szent István emlékét törvénybe foglalták, 20-át pedig nemzeti ünnepnek nyilvánították. 1945-ben ezt eltörölték, de a napot az egyházi ünnepek sorában 1947-ig nyilvánosan ünnepelhették.
A kommunista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható. Azonban teljes megszüntetését sem tartották ésszerű megoldásnak - ahogy az a tisztán vallási ünnepek egy részével történt -, így szellemileg és tartalmilag teljesen átalakították. Szent István ünnepéből az "új kenyér ünnepe" lett, majd az új alkotmányt, mint új - szocialista - államalapítást, 1949. augusztus 20-ra időzítették. Innentől kezdve 1949-1989 között augusztus 20-a az alkotmány napja lett, 1950-ben pedig a napot az Elnöki Tanács a népköztársaság ünnepévé is nyilvánította.
Kevesen tudják azonban, hogy az "új kenyér ünnepe" eredetileg nem augusztus 20-án volt, és nem is 1947-48-ban találták ki. A kenyér- és gabonaünnepként ismert Szent István-napi esemény (amikor nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyérrel köszöntik a vendéget) nem olyan ősi szokás: az egykori földművelésügyi miniszter, Darányi Ignác a 19. század végén kirobbant aratósztrájkok megfékezése érdekében szervezett országszerte ilyen aratóünnepeket.
Az új kenyér napját a középkorban július 15-én, az apostolok oszlása ünnepén tartották: ekkor vitték be a kenyeret a templomba, ahol megáldották, megszentelték. Ehhez a naphoz köthető az aratási felvonulás is, amikor a kalászkoszorút vivő lányokat a többiek lovaskocsin követték. Első útjuk a templomhoz vezetett, ahol hálaimát mondtak az aratás befejezésére.
Az első magyar kenyérünnepet 1937-ben Szegeden, Péter-Pál napján rendezték meg. A másodikat 1941-ben, a Bácska visszacsatolása alkalmából, Szabadkán. 1945 után pedig a különböző politikai pártok mindegyike megpróbálta a rítust saját ideológiájának szolgálatába állítani, és ez a leginkább a kommunista pártnak sikerült - bár komolyan próbálkozott ezzel a kisgazdapárt is.
1989 óta a régi hagyományok szerint rendezik meg az augusztus 20-i állami és egyházi ünnepeket, ahol a régi és a kevésbé régi hagyományok és szokások keverednek. A Magyar Országgyűlés viták és szavazás után 1991. március 5-én döntött augusztus 20-ának a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé való nyilvánításáról.
