Vinkler László művészete a szürrealizmus és az absztrakt expresszionizmus határán mozog. Különleges felületkezelési technikákat alkalmazott – például a csurgatásos módszert –, alkotásaiban a természeti formák absztrakt gondolatait fejezte ki, melyek a modern magyar kerámiaművészet anyagkísérleteivel együtt új dimenziókat nyitottak a műfajban. Pályája során Vinkler az amerikai és nyugat-európai avantgárd törekvések hazai meghonosítására törekedett, festészetében a szürrealizmus és az absztrakt expresszionizmus eszközeinek ötvözésével. Már tanulmányai alatt kitűnt tehetségével, később pedig Szegeden telepedett le, ahol festőként, tanárként és művészeti íróként is jelentős befolyással bírt.
A tárlat különlegessége, hogy két műfajon keresztül mutatja be, ahogy a művészi teremtés automatizmusa és a véletlenszerűség szerepe mind a festészetben, mind a kerámiaművészetben megjelenik. Az 1960-as évektől kezdődően a modernizmus iránti igény egyre meghatározóbbá vált a magyar művészetben, ami hozzájárult ahhoz, hogy a hazai művészet ismét felzárkózzon Európa és a világ élvonalához.
Vinkler László Útkeresés című könyvében így fogalmazott: „Hogy útjaimat megismerhessem, hódoltam az anyag autonómiájának, hódoltam az intellektus autonómiájának és hódoltam a lélek autonómiájának. És rájöttem arra, hogy az anyag, az eszköz és az indulat egysége minden jó művészet kritériuma, legyen szó a barlangrajzok elemi vagy a legnagyobbak elementárisabb alkotásairól.”
