Legat_Franciska_Peugeot_MOME_2024.jpg

Autós ufókat fotózott a MOME művésze

Rendhagyó pop-up kiállítás keretében mutatták be egy francia autómárka és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) együttműködésének eredményeként meghirdetett fotópályázat nyertes munkáit a MOME Campuson.

A francia autógyártók a YellowKorner nemzetközi fotóprojektjének mintájára a MOME Fotográfia szakkal együttműködésben kértek fel számos MOME-kötődésű fotográfust arra, hogy dolgozzanak ki merész és szokatlan vizuális koncepciót, megjelenítve az új modellt. A márka célja amellett, hogy támogassa a fotográfiát mint művészeti ágat, az volt, hogy szokatlan módon mutassa be az új modellt.

„Büszkék vagyunk rá, hogy míg a Peugeot központi fotóprojektjében a YellowKorner fotóügynökséget és olyan nemzetközi hírességeket kért fel, mint Oliviero Toscani, Laurent Baheux és Mister Fifou, addig a magyarországi adaptációban a MOME tehetséges alkotói kaphatnak lehetőséget a részvételre. A pályázaton résztvevő fotográfusok munkái igazán jó példái annak, hogyan lehet az ipari formát művészi szemszögből megközelíteni” – fogalmazott Szombat Éva, a MOME Fotográfia szak oktatója, hozzátéve, hogy meglehetősen ritkák az olyan kampányok, amikor a fotográfus szabad kezet kap, és olyan képeket készíthet, amelyek a portfóliójába is beleillenek. Mint mondja, ez a projekt most ilyen, itt az alkotói és az alkalmazott világ összeért, az elkészült sorozatok pedig mind az alkotók személyes stílusát képviselik.

A négy nemzetközileg elismert fotóművész, Legát Franciska, Rédling Hanna, Tar Ágnes és Máté Balázs munkáját szakmai zsűri választotta ki, melynek Szombat Éva mellett Kudász Gábor Arion MA-szakvezető, egyetemi docens, Szalontai Ábel egyetemi tanár, Tombor Zoltán fotográfus, Bálint Zsófia, a Peugeot márkaigazgatója, valamint Liptay Gabriella kommunikációs szakértő, mentor voltak a tagjai.

Redling Hanna//Peugeot/MOME 2024
Rédling Hanna / Peugeot x MOME 2024

A kiállításra olyan egyedülálló munkák kerültek ki, melyek az „Allure” – vagyis a vonzerő és a csábítás – témakörét dolgozzák fel, ugyanakkor a márka értékeit, a szabadságot, az utazást és a fenntarthatóságot is tükrözik. Az eltérő technikai és esztétikai megoldásokkal készített képek olyan világokba kalauzolnak minket, amelyekben elmosódik a határ a valóság és a képzelet között. Rédling Hanna képei az idő múlásával és az életörömmel foglalkoznak, az elbűvölő naplementében piknikező hölgyekkel.

Legát Franciska egy szürreális bolygóközi utazást idéz meg, amelyben izgatott földönkívüliek szemén keresztül mutatja be az autót.  A MOME-n tavaly végzett alkotó művészi hitvallásában fontos szerepet játszik a humor, így amikor meglátta a francia autómodell futurisztikus idomait, gyorsan körvonalazódott benne a vízparti nyaralásra induló marslakók témája. Végül mégsem emiatt bizonyult szürreálisnak a projekt: „Először kellett egy fotózás összes alkotóelemét kézben tartanom, személyesen megszervezni mindent, gondoskodni a feltételekről. Hatalmas kihívást jelentett, ijesztő volt a felelősség súlya, ugyanakkor óriási volt a sikerélmény is a végén.”

Máté Balázs//Peugeot/MOME 2024
Máté Balázs / Peugeot x MOME 2024

Máté Balázs a stoppolás közösségi élményét helyezi a középpontba, az ő munkáin egy autóút teremt mély kapcsolatot ismeretlen emberek között, és adja meg nekik a kitárulkozás lehetőségét, miközben az autó ablakán keresztül együtt nézik a tájat.

Tar Ágnes melankolikus hangulatú, kísérletező fotóiban a kézi roncsolást és a szkennelést kombinálja, új rétegeket hozva létre.

Tar Ágnes//Peugeot/MOME 2024
Tar Ágnes / Peugeot x MOME 2024

Tar Ágnes számára egyszerre volt közeli és távoli a feladat, hiszen bár gyermekkora éveit egy Peugeot 206 hátsó ülésén töltötte, nincs jogosítványa. A MOME 2022-ben diplomázott BA-hallgatójaként és szabadúszó fotográfusként pontosan látja, mekkora lehetőséget jelent a fiatal pályakezdők számára egy ilyen kezdeményezés. „Eleve szeretek úgy dolgozni, ha nem kell teljes mértékig alkalmazkodnom; ilyenkor felszabadultabban és őszintébben tudok alkotni. A projekt egyik fontos tanulsága volt számomra, hogy a kevesebb néha több, nem kell mindig grandiózus megoldásokra törekedni. A pályázat leadásakor tisztán láttam, hogy mit szeretnék csinálni, és ezt sikerült is megvalósítani – és nem mellékesen közben rettentő jól éreztük magunkat.”

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – szeptember 1.

Hegedűs D. Géza újra színpadon, Scorsese teljes archívuma Olaszországba kerül, Űrtudományi Nemzeti Laboratórium az ELTE-n – hírösszefoglalónk.

Régi negatívok, új emlékek – Bera Viktor analóg fotóin az Irodalmi Szigliget

Mi történik, ha egy mai fotográfus több mint hatvanéves negatívokra fényképez egy olyan helyen, amelyhez a magyar irodalom számos emléke kötődik? Bera Viktor fotós az Irodalmi Szigligeten különleges analóg technikákkal örökítette meg a Szigligeti Alkotóházat és környezetét. Ebből mutatunk most egy válogatást.

A mindennapok költészetének origója az ember

Révész Tamás a lírai dokumentarizmus egyik meghatározó alakja. Példaképéhez, André Kertészhez hasonlóan a mindennapi élet apró, gyorsan tovatűnő pillanatai határozzák meg emocionális töltetű felvételeit: a Műcsarnokban most mi is tanúi lehetünk ennek a nem mindennapi életműnek.

Bera Viktor: Kamerával kattintgatni olyan, mint elsütni egy játék pisztolyt

Már kisgyerekként rajongott a II. világháború előtti tárgyakért, ma pedig már bárhova is utazzon, az adott helyhez passzoló analóg fényképezőgéppel és stílusban fotografál. Az Irodalmi Szigligeten kiállító Bera Viktorral a sötétkamra titkairól, a film jövőjéről, Gina Lollobrigida Itáliájáról és a száz évvel ezelőtti Balatonnál megforduló regényhősökről beszélgettünk.