„Az egyik szobában Chopin, a másikban jazz szólt” – Beszélgetés Jáger Bandi jazz-zongoristával

Hogyan
összegeznéd
az elmúlt hat évet?

Nem gondoltam volna, hogy ennyire sikeres lesz a zenekar. Malek Andit 2016-ban, amikor még Ausztriában élt, vendégnek hívtam egy koncertre. Isteni sugallatra hívtam fel, hiszen alig ismertük egymást, és még sosem koncerteztünk együtt. Kiderült, hogy a repertoárunkban szerepeltek Andi kedvenc dalai, így örömmel vállalta a felkérést. Ez sorsfordító találkozás volt: a koncert annyira jól sikerült, hogy megalapítottuk a Malek Andi Soulisticot.

Milyen műsorral készültök a jubileumi koncertre?

A hat év anyagából válogattunk. Kétrészes lesz: az első rész a múlt, a második a jelen. A koncert első felében a két megjelent albumunkról játszunk dalokat, és a végén csatlakoznak hozzánk a sztárvendégeink: Szulák Andrea, Dés László és Karácsony János James, akik duetteket fognak énekelni Andival. A szünet után pedig csak gospeldalokat játszunk.

Mit jelent a soulistic szó a zenekar nevében?

A lélek zenéjére
utal, és
azt is jelzi, hogy nálunk mindenki szólista. Ebből talán az is rögtön kiderül,
hogy jazzt játszunk.

Különleges
hangzásvilágú a magyar népdalfeldolgozásokból álló első lemezetek, a Madárka.

Régi
álmom volt magyar népdalokat
játszani. Angol és
spanyol szöveg is készült néhány dalhoz, amelyek ezáltal még különlegesebbek
lettek.

Szereted a népzenét, Bartókot?

Bartókot és a népzenét is kedvelem. De mindig azon gondolkodom, miközben hallgatom, hogyan lehetne őket keverni jazzel. Bachot is úgy hallgatok, hogy belehallom a jazzt. Nagy tervem Bach zenéjének átdolgozása oly módon, hogy megmaradjon a klasszikus hangzás, mégis jazz legyen. Biztos, hogy különleges hangzásvilága volna.

A
második lemezetek, az Álom 2018-ban jelent meg.

Azon a lemezen már a saját, jazzes dalaink vannak. Akkoriban sokat turnéztunk, eljutottunk például New Yorkba, Koppenhágába is. Két éve pedig teljesen új projektbe kezdtünk: a gospelbe.

Úgy
sejtem, a következő albumotokon gospeldalok lesznek.

Igen, már
fel is vettük, csak a pandémia
miatt nem jelent még
meg. Az utómunkák folynak, és nagyon remélem,
hogy hamarosan a kezünkben tarthatjuk. Három dalról
már videóklip is készült.

Sajátosan
ötvözitek a stílusokat.

Attól,
mert jazz-zenész vagyok, több
stílusban is tudok játszani, hatással vannak rám más kultúrák zenéi,
és
nagyon szeretem őket ötvözni. Húsz évig játszottam
kubai zenét spanyol, kubai,
chilei, dél-amerikai zenészekkel.
Jazzrael nevű zenekarommal pedig zsidó dalokat, népdalokat
dolgoztunk fel. Mindegyik alapja a jazz, és
mégsem
eklektikusak.

Mit érzel,
amikor először olvasod Andi dalszövegeit, amelyeket a szerzeményeidre ír? Zeneszerzés közben képzelsz-e
a dallamok mögé szöveget
vagy tartalmat, és
az mennyire egyezik azzal, amit Andi ír rá?

Fentről kapom a dalaimat. Olyan még soha nem történt velem, hogy leültem, és írtam egy dalt. Amikor megkapom az ihletet és a dalokat Istentől, sokszor szöveg is érkezik hozzájuk. Lehet, hogy csak egy szó, mondat vagy a refrén. Olyankor megkérem Andit, hogy ezek is szerepeljenek a dalban. Az is nagyon különleges, hogy Andi dalszövegeket ír, hiszen ő nem szövegíró. Egyre jobban érzi, hogy mit szeretnék kifejezni a zenéimmel, milyen érzések vannak bennem, amikor megszületnek a dalaim. Nagyon szigorú vagyok: nálam a zene a legfontosabb, mert az önmagában is megáll, akkor is, ha nincs szöveg. A zenéim mélyek, és a szövegeknek is ehhez kell igazodniuk.

Hogyan
változott a jazz-zenészek
helyzete a pályád kezdete óta? Számodra mit jelent a jazz?

Sosem volt annyira sok koncert, mint most, az emberek egyre nyitottabbak a jazz-zenére. Sok külföldi világsztár lép fel Magyarországon, és megtöltik az Arénát. A zenekarral sokat koncertezünk vidéken, és mindig telt ház előtt játszunk, úgyhogy szerintem van igény a jazzre. De persze az is kérdés, hogy egyáltalán mi ma a jazz? Mi sem tiszta jazz-zenét játszunk.

Számomra a régi jazzsztenderdek, amelyek az 1950-es, 60-as években születtek, és az improvizáció – ami az alapja – jelentik a jazzt. Michael Bublé vagy Diana Krall ezeket a dalokat dolgozza fel, és még mindig képesek hatni a közönségre. Mi is tervezünk egy jazzsztenderdlemezt. Öt-hat cédére való anyagunk vár megjelenésre.

Magyarország nem Amerika, hanem egy kelet-európai ország, ahová a kommunizmus nem engedte be az amerikai zenét. Ezért nálunk a rock jobban tudott hódítani, annak jegyében nőtt fel a társadalom. A rendszerváltás után pedig előtérbe került a német és a holland elektronikus zene, ma is ez tombol. De szerencsére a közönség igenis kíváncsi az igényes zenére. A mai napig élnek itthon a régi nagy slágerek, például a Dés- vagy Presser-szerzemények. Ezek örök dalok, és ugyanilyenek a jazzsztenderdek is. Meggyőződésem, hogy még száz év múlva is játszani fogják őket.

Andi
a nyilatkozataiban mindig kiemeli, hogy milyen csodálatos bevezetőket írsz a
dalaidhoz.

Amikor
gyerek voltam, még
nem volt internet, a tévében
is kevés
műsor ment, és azt sem tudtuk, mi az
a drog. Ezek helyett mi zenéltünk.
Akkor még
nagy értéke
volt a tudásnak. Mindenki tudni akart, és
nem sztár akart lenni. Amikor 16 évesen,
életemben
először koncerten játszottam, és
utána pénzt
kaptam érte,
nagyon csodálkoztam, mert nem a pénzért zenéltem.
Addig meg sem fordult a fejemben, hogy ezért
fizetést is kaphatok. Akkor határoztam el, hogy ez lesz a szakmám. Ma azt
látom, hogy a gyerekek rögtön sztárok akarnak lenni. Ez a motivációjuk, nem
pedig az, hogy megtanuljanak zenélni,
elmélyüljenek
benne.

Úgy nőttem fel, hogy otthon Chick Corea, Oscar Peterson vagy klasszikus zene szólt, nem pop vagy rock. Reggel arra ébredtem, hogy Chopin Forradalmi etűdjét játssza a nagybátyám, a másik szobában pedig szól a jazz. Zenészcsaládban nevelkedtem, Szakcsi tanította az egész családot. Akkor még más volt az érték. Én „old school” vagyok: az 1970-es, 80-as, 90-es évek zenéit szeretem. Talán a dalaimon is érezni lehet, hogy ez a zenei világom. Amikor lassú dalt írok, mindig Whitney Houston jut eszembe, az a hangszerelés és dallamvilág. Andinak is ez a világa, ezért is tudunk nagyon jól együtt dolgozni, és mert az értékrendünk is egyezik.

Más
érzés
most színpadra lépni,
mint akkor, 16 évesen?

Ugyanolyan érzés, sőt

egyre jobban örülök, hogy zenélhetek.

A mai világban különösen nagy dolog, hogy azzal foglalkozhatom, amit szeretek, és ebből meg is tudok élni. Ez csoda! Az egész ajándék. Hiszen nagy az ellenszél, más van most divatban. Mi mégis tudunk érvényesülni.

Milyen
terveid vannak a zenekarral, hány dal lapul a fiókodban?

Tervben
van egy új népdallemez, és
bár még
meg sem jelent az első, már megírtam a második
gospelalbumot is. Van egy zsidó dalokból álló repertoárunk.
Azt is stúdióba szeretném vinni, és
a Bach-anyag is foglalkoztat.

A nap 24 órájában ezzel foglalkozom. Rengeteg dal van a fiókomban és a fejemben is. Abszolút hallással születtem, 14 éves koromig azt sem tudtam, hogy mit játszom. Bármit, amit a rádióban meghallottam, anélkül lejátszottam, hogy zeneiskolában tanultam volna, nem tudtam kottát olvasni sem. Amikor ez zavarni kezdett, beiratkoztam zeneiskolába, és az elméleti részét is megtanultam a zenélésnek, de a mai napig is sokkal inkább a fülemből élek.

Igazi csodagyerek voltál.

Egyszer feljött hozzánk Szakcsi, olyan öt-hat éves lehettem. Hatalmas kristálycsillárunk volt. Megpöcögtette a kristályokat, én pedig lezongoráztam a dallamát. Azt mondta, hogy ebből a gyerekből biztosan zenész lesz… Így indult a történetem. A mai napig nincs szükségem kottára, több ezer dal van a fejemben. Ez isteni ajándék! Mindent Istennek tulajdonítok, én csak csatorna, közvetítőeszköz vagyok. Ezt születésem óta így érzem. Emiatt is tudom úgy hallgatni a dalaimat, mintha nem az enyémek lennének, hiszen nem én írtam, hanem ő, én pedig csak megvalósítom őket.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu