fbpx

„A dalok lejönnek hozzánk” – Beszélgetés Malek Andreával

Malek Andrea anyanyelve a zene. Vallja, hogy a zene által megjelenik a láthatatlan. „Az erőt, a hitet és a reménységet képviselem. Nem manipulatív, hanem szívből jövő reménységet. Nincs sok idő a gondolkodásra, gyorsan jönnek a vonatok, és nem mindegyik megy jó irányba. Gyorsan kell dönteni, hogy melyikre szállunk fel” – mondja.

Már a telefonbeszélgetésünk során úgy éreztem, hogy nagyon kiegyensúlyozott vagy. Valóban ilyen derűs az életed?

Azt hiszem, ilyen a természetem. Inkább arra összpontosítok, hogy másoknak legyen jó, és akkor nekem is jó. Ennek néha az a hátulütője, hogy a szeretteim nem nagyon tudják, mi van velem. Akik körülöttem vannak, megszokták, hogy erős vagyok, kiegyensúlyozott, jól működöm, de amint velem baj történik, stresszbe hozom őket.

Zárkózott vagy?

Szívesen és nyíltan beszélgetek, szeretem meghallgatni az embereket, de nemrég döbbentem rá, hogy mindezek ellenére zárkózott vagyok. Kevesen ismernek igazán.

Kit hívsz fel, ha valami nagy öröm vagy bánat ér?

Hát a legbelső kört, akiket rám bízott az ég, akikről az előbb beszéltem. Rajtuk kívül egy igaz barátom van, aki mindenről tud. Nem lehet az embernek húsz bizalmasa: az olyan lenne, mint egy telefonközpont. Ha van egy ötletem, és azt mindenkinek szétkürtölném, már nem maradna kedvem megvalósítani, nem beszélve a pletykákról. Sokkal hasznosabb, ha megpróbálunk elmélyedni abban, amit éppen csinálunk. Manapság már mindenen van egy felirat, minden kínálja magát. Nehéz összpontosítani, nyugalmat és békességet találni. Ez kihívás, de azért megy.

Talán a zene is segít ebben.

A zene földöntúli dolog. Akár jó, akár rossz, mindenképpen nagy erőket tud közvetíteni: sötét és gyönyörű erőket egyaránt. Ezt már kicsi gyerekkoromban is éreztem, és azt hittem, hogy mindenki így van vele. Megindító zenét hallva úgy gondoltam, hogy nemcsak én sírok, hanem mindenki. Nem is tudok nem sírni, nekem ez annyira természetes. Mentségemre szóljon, hogy a szüleim, Toldy Mária és Malek Miklós is ilyenek: hamar elérzékenyülnek.

Olvastam, hogy amikor konzisként a János-passióban a kórusban énekeltél, így hatott rád Bach zenéje is.

Egész életemre szóló, órási élmény volt. Már a kóruspróbák is, ahogy Ugrin Gábor elemezte a szöveget és a zenét. Nagyon fontos, hogy a mai gyerekekhez is eljussanak ezek a remekművek és az üzenetük! Örök értékek, amelyek sokszor egyéb érdekek miatt egyre kevésbé kerülnek előtérbe. A négygyermekes Kelemen házaspár – Kelemen Barna és Kokas Katalin – nagyon jó példája annak, hogyan lehet szülőként, pedagógusként és ünnepelt művészként a színpadon is érvényesülni. Ez követendő példa. A lányom hegedül, ennek révén ismerhettem meg őket, és nagy igazolást jelent számomra az ő életük.

A János-passiót a Zeneakadémián adtuk elő, ahol annyi csodálatos zene elhangzott már. Megannyi gondolatot, érzelmet, szellemiséget rejtenek a falai. De az érzelmek jönnek-mennek, mint az időjárás. Egyszer esik az eső és hideg van, ettől szomorúak, aztán kisüt a nap, és újra vidámak leszünk. Az életet nem így kell élni. Az nem lehet, hogy amikor rondán néznek rám, akkor nem szeretek senkit, amikor megdicsérnek, akkor meg igen. Nem lehetek mindig a körülmények áldozata. Tudtam, hogy van egy mindenek felett való jóság, ami Bach műveiben is benne van: teljesen egyértelmű, hogy ilyet ember nem tud írni. Ezeket hallgatva megszűnik a külvilág.

A zene óriási lehetőség az ember számára, hogy megértse: minden a láthatatlanból született.

Mi indított arra, hogy dalszövegeket írj a zenekarodnak, a Malek Andi Soulisticnak?

Számomra ez kedvtelés. Olyan, mint amikor az ember egy derűs napon fölkel, és elhatározza, hogy főz valami finomat vagy a kedvenc éttermében a kedvenc ételét fogja ebédelni. Hasonló izgalommal ülök le dalszöveget írni, keresgélem, ízlelgetem a szavakat, amikor a gondolataimmal egy dalt felöltöztetek. Ez azért más, mint a zene. Több benne a matek, hiszen a szótagszámnak, a rímpároknak stimmelniük kell. És mindez persze a dalhoz illő, mai stílusban. Nem is olyan könnyű…

Rengeteg dalt tanultam, amióta Jáger Bandit, a zenekar zongoristáját, dalszerzőjét megismertem. Hasonló a zenei ízlésünk, a vérmérsékletünk, de mindig tud nekem újat mutatni. Nagyon inspiráló a barátsága. Bandit saját bevallása szerint megtalálják a dalok: lejönnek hozzá. Aztán átküldi őket nekem, ír hozzájuk címet vagy akár egy teljes refrént, én meghallgatom, hogy mit mond a zene, közben ki is gyakorlom a sorokat, és onnantól már minden dal önálló életet él. Nem is úgy hallgatjuk őket, mintha általunk születtek volna.

Bandi azon kevesek közé tartozik, akik értenek a dalszerzéshez. Ma már nem nagyon divat a dalok elé bevezetőt írni, de ő még ír. A szerző ezzel teremti meg a dal hangulatát, készíti elő az énekes megszólalását, fokozva a művészi élményt. Nem önti a jeges vödör vizet egyből a közönség nyakába! Mindkettőnk mögött több mint három, a színpadon eltöltött évtized van. Egyre finomodnak az eszközeink, és nem adunk a minőségből, de ezt a közönség el is várja tőlünk. Édesapám, aki a szakma egyik legelismertebb képviselője, a gospelkoncertünk után meghatódva gratulált, külön kiemelve Bandi bevezetőit.

Nagyon érdekes ez a szimbiózis kettőtök között. Hogyan ismerkedtetek meg?

Akkor még Ausztriában éltem. Bandi koncertsorozatot szervezett, és egy énekesnő helyére hívott, aki az egyik koncertet nem tudta vállalni. Nagyon gyorsan zajlottak az események. Felhívtam, rögtön elküldte a dallistát, amire gondolt: csupa magyar örökzöldet, amiket nagy örömmel énekeltem már addig is. A koncert jól sikerült, és attól kezdve elindult a közös gondolkodás, munka. Egy év múlva megjelent a Madárka című lemezünk rythm and blues népdalfeldolgozásokkal, a következő évben pedig az Álom a saját dalainkkal.

Nagyon sok kiváló zongoristával, zenésszel muzsikáltam már, mégis azt mondom: az egy másik korszak volt, és hat éve új korszak kezdődött. Olyan, mintha egész életemben erre az időszakra készültem volna. Amikor Bandi leül játszani, nálam megáll az idő. Mert gyerekkoromban ugyanígy hallgattam, amikor a papám hangszerelt, és ott is annyi minden történt, nem csak zongorázás – ezt már akkor, gyerekként is éreztem. Emlékszel a Hull az elsárgult levél című dal bevezetőjére? Az ott született, azon a kattogós zongorán.

Neked a zene az anyanyelved.

Igen, természetes közegem. Sokkal többet beszél minden szónál. Magamban hordozom, nagyon nagy ajándék.

Mindennap énekelsz?

Belül, észrevétlenül mindig éneklek. Nekem az éneklés szórakozás. Mindig is olyan dalokat szerettem a közönség elé vinni, amik akkor éppen aktuálisak voltak bennem. Figyelem a világot – minél érettebb vagyok, annál inkább –, és egyre jobban tudom rendszerezni, hogy éppen mi zajlik körülöttem. Nagyon jól beszél a zene az ember helyett, sőt még a kevésbé jó dalok is nagy hatással tudnak lenni az emberekre.

Nemrég megbíztak, hogy énekeljek el egy dalt. Sírt a közönség, pedig én nem is gondoltam olyan meghatónak. Azt hiszem, a világ ma különösen vágyik a szépre, az értékesre. Ezért nagyon jó dolog, hogy a Soulistickal igazi jó muzsikát adhatunk. Nagy szeretet fogadja a dalainkat, magam is csodálkozom ezen. Olyan sok különlegesen szép bejegyzést írnak nekünk a koncertjeink után vagy a videóklipjeink alá, amilyeneket eddig soha.

Azt mondtad, hogy a dalaiddal szeretsz az éppen aktuális, a világot érintő helyzetre reflektálni. Napjainkban talán még nagyobb szükség van a művészekre: vigaszt nyújthatnak ebben a szomorú világban. Könnyű vagy épp nehéz dolgod van most?

A kultúrának az is feladata, hogy megjelenítse, ami a világban éppen zajlik. De a hitem szerint tudom, hogy mi készül, és vannak gyerekeim, szeretteim, akikért felelős vagyok itt, a Földön. Akiket rám bízott az Isten, azokat óvnom kell. Én az erőt, a hitet és a reménységet képviselem. Nem manipulatív, hanem szívből jövő reménységet. Nincs sok idő a gondolkodásra: gyorsan jönnek a vonatok, és nem mindegyik megy jó irányba. Gyorsan kell dönteni, hogy melyikre szállunk fel.

Ez már teljesen más világ, mint amiben mi felnőttünk. Ma már nemcsak a rádióból, tévéből informálódunk: egy hír a világ másik végéből azonnal ideér. Szétszóródik a figyelmünk, nehéz a lényegre fókuszálni. Fontosnak tartom a találkozást a közönséggel, online koncerteket csak vészhelyzetben vállalok. A pandémia idején énekórát is tartottam interneten keresztül. Majdnem lehetetlen kihívás.

Tanítasz is?

Nem az első eset, hogy tanítok. Az első tanítványom még Ausztriában egy színésznő kolléga volt. Egy profi színházi kurzus részeként gyerekeket is tanítottam németül és angolul musicaléneklésre. Néhányan közülük azóta már felnőtt színházban játszanak. Legjobban az érdekelt, hogyan tudunk előadni egy dalt, kinek milyen dallal lehet kiemelni az egyéniségét. Szerettem rávezetni őket a megoldásokra, és a kezükbe adni a szakmát. Most egy tucat fiatalt tanítok abban a suliban, amit az édesanyám munkája tett híressé. A mamám szinte mindenkit meg tud tanítani énekelni, a mai napig is ámulva nézem a lelkesedését.

A zenetanításnak nagyon nagy lélekformáló ereje is van. Sok gyereknek mondja a tanára, hogy soha nem tanul meg énekelni. Szerintem ez óriási bűn. Az éneklés természetes igénye minden léleknek, függetlenül attól, kinek milyen hang vagy muzikalitás jutott. Ki vagyok én, hogy azt mondjam valakinek: ne énekeljen?

Te énekled Évát a Szakcsi Lakatos Béla által élete fő művének nevezett monumentális, A tudás fája című misztériumjátékban.

Lehetett tudni, hogy nagy művet ír. Mindig mondta, amikor a körúton összefutottunk, hogy én is éneklek majd benne. Mondanom sem kell, milyen boldogan mentem próbálni hozzá idén tavasszal. A saját, kézzel írott kottájából énekeltem, tanított a dallamra. Amilyen szépen kísérte, nagy élmény volt. Igazi megtiszteltetést jelentett Éva szerepét elsőként megformálni. A végleges formája bennem a stúdióban alakult ki, amikor a szimfonikus zenekart meghallottam. Szakcsi Lakatos Béla komoly, szellemi ember létére örök fiatal maradt, már most nagyon hiányzik nekem.

A színház nem hiányzik? Most másik vonaton ülsz? Lenne olyan szerep, amit szívesen elvállalnál?

Hát egy drámai, harcos szerepet szívesen eljátszanék megint. Olyat, ami bennem van, de csak a színházban vagy filmen lehet megmutatni, mert a koncertszínpad nem bírja el. Mert az valahogy sokkal személyesebb, és ezért nekem szemérmesebb is. Látjuk a zenészeket, ahogy a csendből előjönnek a dalok, a hangszerelés, az egyéni improvizációk. Nagy út vezetett idáig, de ma már úgy érzem, hogy maradéktalanul enyém, amit csinálok. Szinte ott sem vagyok, csak átfolyik rajtam az egész.

Gyakran átélsz ilyen pillanatot?

Most már mindig. Olyan, mint amikor az utolsó kirakósdarabot berakják a helyére.

Fontos, hogy a hitedet a zenén keresztül is megéld? Az is fontos, hogy közvetítsd? Vagy ez természetes része a művészetednek?

A hitem mindig velem van, erőt ad, bármit is csinálok. Minden dalban megjelenik ez az erő, ha akarom, ha nem. Gospeleket énekelni pedig komoly és számomra új feladat. Megvidámítja a lelkem. Mindig alig várom, hogy megint dicsérhessek.

November 19-én a Müpában tartjátok az idén hatéves zenekarotok születésnapi jubileumi koncertjét. Milyen műsorral készültök?

A koncert első felében a zenekar legsikeresebb dalait fogjuk előadni: a Madárkáról népdalfeldolgozásokat, az Álomról saját szerzeményeket, majd a vendégeinkkel, Dés Lászlóval, Szulák Andival és Karácsony Jamesszel zárjuk az első részt.

Az ötvenedik születésnapomra Bandi meglepetésvendégnek hívta Dés Lászlót, az egyik kedvenc dalom szerzőjét. Akkor játszottuk először együtt a Nagy utazást. A Müpában is azt fogjuk előadni. Szulák Andi régi barátnőm, kollégám. Jó lesz egy duett erejéig együtt ünnepelni. Karácsony Jamesnek pedig gyerekkorom óta rajongója vagyok. Az Ébredés című 2008-as lemezemen van egy közös dalunk, a Villamos kettőt csengetett: az fog elhangzani. A koncert második felében pedig a nagy sikerű gospelturnénk anyagából válogatunk.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

A rovat további cikkei