Március végén hivatalosan átadják az Eiffel Műhelyház Bánffy-termét, nyáron a tervek szerint a műhelyeknek szánt hátsó részen is befejeződnek az építési munkálatok. Az Operaház átadására 2021 végéig kell várni – összegezte a beruházások állását a Kultúra.hu-nak Ókovács Szilveszter.

Mikor adják át Eiffel Műhelyház játszóhelyét a nagyközönségnek?

Az Eiffel 2013 óta szívügyünk. 2015 őszén már itt voltunk mindannyian –zenekari muzsikusok, énekesek, táncosok – egy csarnokfoglaló szeánszon. Akkor még hátravolt a terveztetés, a közbeszerzési eljárás, amely során kiválasztottuk a kivitelezőt. A tavalyi első próbaüzem negyven előadásának csaknem tizenötezer nézője erősítette meg a hitemet, hogy az Eiffel Műhelyház a jövőnk: az opera és a balett műfaj kapujának szélesre tárása során a legnagyobb horderejű lépésünk éppen ez a projekt. Ez már a célegyenes, tényleg csak pár hétre vagyunk az Eiffel hivatalos átadásától.

Ez újabb próbaüzemet jelent?

Igen, de nem úgy. A Bánffy-terem február elejére nem jutott a kívánt állapotba, mi pedig kilencven százalékos készültségben már nem akarunk átvenni objektumot. Kivárjuk inkább a márciust, az addig meghirdetett előadásokat hatalmas nehézségek árán átcsúsztatjuk tavaszra. Így is marad az Eiffelben egy pár zártkörű este, ám a hivatalos átadással hamar véget ér majd a próbaüzem második, rövidebb szakasza. Operapremierek, balettbemutató, prózai oratórium és több repertoárprodukció sorozata is megy majd itt tavasszal, csak a tervezettnél kicsit sűrűbben.

Fotó: Berecz Valter

Hány bemutató lesz az évad hátralévő részében az Eiffelben?

Bemutatjuk Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita opera-musicaljét, a Dead Man Walking (Ments meg, Uram!) című kortárs amerikai operát, a Karol Józef Wojtyła (a későbbi II. János Pál pápa) darabjából készült Penderecki-muzsikákkal tagolt drámát, Az aranyműves boltját, és lesznek táncpremierjeink is: a KFM és a Kreol, kreál és az OffPointe.

A Magyar Nemzeti Balett tavaly együttműködést írt alá a Magyar Táncművészeti Egyetemmel. Mit jelent ez a mindennapokban?

Idén már több produkciónkban – például A Mester és Margaritában is – táncolnak egyetemi hallgatók. Amikor a műsorterv determinációja és az egyetem időablaka nem fedi egymást, más megoldást találunk. A Zeneakadémiával is együttműködünk: közös produkciók, meghívások, versenyek, zenekari mentorprogram van. Remélem, ez nemsokára, talán 2021 őszén egy igazi posztgraduális Opera Stúdióban csúcsosodik ki. Ehhez az Eiffel úgynevezett Radnai Állomását kellene rendbe hoznunk.

Forrás: Magyar Állami Operaház

Milyen lesz az Eiffelben található Bánffy-terem profilja? Kísérletező terep?

Csak úgy van értelme három játszóhelyet üzemeltetni, ha három eltérő profilú színpadról van szó. Mégis vannak kivételek, amelyeket különleges helyzetek indokolnak. Mondok példát: jövőre az Eiffelbe tűztük ki Debussy Pelléas és Mélisande című operáját, de azt – ha nyitva lenne – az Operaház színpada is elbírná. Át is visszük majd oda: ez esetben a hely kijelölése értékválasztás is. Akadnak viszont egyértelmű döntések: Tóth Péter Örkény-operája (Tóték), jövőre Vajda János új víg opusza (A képzelt beteg). Magyarán a jelen operája vagy a legtöbb kortárs táncelőadás a Bánffy-teremben lesz a helyén. Épp az jelentett számunkra nehézséget, hogy míg minden színháznak megvan a maga sufnija, pincéje, padlástere, nekünk száz éve nincs efféle játszóhelyünk.

Eiffel Műhelyház
Fotó: Nagy Attila

Hogy áll az Operaház rekonstrukciója?

A tavaly nyári kormányülésen a 2021 végéig szóló átadás dátumát hagyták jóvá. Ezzel tervezünk, ami azt jelenti, hogy még legalább egy teljes évadot kell kihúznunk az Andrássy úti épület nélkül. Nem könnyű, hiszen ideális esetben három évre előre tervezünk. Azt szoktuk mondani, ha egy évvel a bemutató előtt nincs meg a tervelfogadás, már késésben vagyunk. A Covent Gardenben épp a 2023-as év őszére egyeztetik a díszletépítési időpontokat. Egészen más ritmusban működik az európai operaházi élvonal, van még hova fejlődnünk e tekintetben, ám ehhez biztosan működő házak, évekre előre garantált költségvetés és szerződések szükségesek.

Miért érdemes az építkezések esetében minél korábbi határidőket szabni?

Értem a kérdést, keményebbre fordítva úgy szólna: ha folyton módosítani kell, miért hajtjuk mégis hajcsár módjára a dolgot? Nagyon egyszerű: erkölcsi kötelességünk, hogy mielőbb visszaadjuk a Házat a közönségnek és a kollégáinknak, művészeinknek. Ráadásul a túl tágra szabott részhatáridők – azokból is volt! – ugyanúgy elaltatják a vállalkozót, sőt, még a megrendelőt is. Megjegyzem: az is nyilván frusztrál minket, hogy a partvonalról kiabálunk, miközben mégiscsak egyedül az Opera bőrére megy a dolog.

Ókovács Szilveszter
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Merthogy bő egy évvel ezelőtt a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.-hez került az építkezések felügyelete. Van beleszólásuk?

Elvileg nincs, de beleszólunk. Tartós tapasztalatunk, hogy a ligetesek és a kivitelező csapatok is méltányolják a javaslatainkat – persze, itt van kivétel.

Az Eiffel Műhelyház nagyközönségnek szóló játszóhelyéről sokat beszéltünk, de mikor költözhetnek be a műhelyek, tárak?

Nyáron befejezik az építési munkálatokat, még a parkosítást is. Márciustól az első harmadot vesszük birtokba, a hátsó kétharmad raktáraknak, műhelyeknek ad helyet.

Mennyire viszi el az energiájukat a két építkezés? Mert közben teljes gőzzel működik az Erkel Színház, turnéznak.

Azért sulykolom, mert fontos innen kiindulva érteni minket:

a legnagyobb magyar kulturális intézményről van szó,

amelyben a felsővezetői szint mindössze hat pozíció, amely egy bő százfős kft-nél simán ugyanígy hat fős lehet. Az én vezető kollégáim, ők hatan tehát a szokásos munkavállalói tömeg tízszeresét felügyelik, úgyhogy a három művészigazgatót összintézményi stratégiai ügyekkel végképp nem terheljük. Nekik legfeljebb a csúszás miatt kell az újratervezés részleteit újra és újra kimunkálniuk, figyelmük a színpadon, a napi működésen lehet. Az építkezés fő felelőse a főigazgató-helyettes, dr. Főző Virág. Koncepcióalkotásnál, kríziseknél és a finis előtt pedig nyilván nekem is itt a helyem.

Májusban Vecsei H. Miklós rendezi a Szöktetés a szerájbólt, ugyancsak a próza felől érkezik Polgár Csaba, bár Székely Krisztának van zenés és balettos tapasztalata is, ő is elsősorban prózai rendező. Miért érdemes őket operára felkérni?

Mert ahogy a karmestereknél, úgy a rendezőknél is kiesett a középgeneráció. A tapasztalt mesterek után van egy hiátus, majd jönnek a befutott és feltörekvő húszasok, harmincasok. Fontos, hogy a szakma doyenje, Szinetár Miklós éppúgy rendezzen nálunk, mint a fiatalok. Tarnóczi Jakab új lehetőséget kap, Varga Bence állásban van itt, a Színház és Filmművészeti Egyetemmel közös programunk számos fiatal tehetséget hozott az opera világába. Két előadást minden évadban külföldi stábok hoznak létre. Sok rendező, sok olvasat, ahogy a bemutatók száma se kevés.

Fotó: Nagy Attila

Túl sok?

Nem: nem kevés! A világ megváltozott, a hatvanas-nyolcvanas évek teljesen kevert játékszisztémája és igen ritkás produkciófrissítése ma már nem lenne tartható. Ugye, nem gondolja senki komolyan, hogy míg az emberek, azaz a közönség türelme és koncentrálóképessége a töredékére esett, a média pedig tűzfallá húzta fel az ingerküszöböt, mindenki mini és maxi képernyőket bámul, épp a legnehezebben propagálható és legköltségesebb műfajok, az opera és a klasszikus balett hagyhatná ezt figyelmen kívül? Nem csak kommunikációban, de színházi formákban, művészi eszközökben is újat, érdekeset kell tudnunk nyújtani,

a színházi élet ünnepi eseménye márpedig a premier.

Mi két nagy játszóhelyet viszünk, 2021 végétől pedig a harmadik is visszatér. Hogy lehetne hát minket egy nagyszínpaddal rendelkező prózai házakhoz mérni? Mindig érdemes valami újat felmutatni, akár egy külföldi sztárt vendégként valamelyik szerepben. Egy orvos ismerősöm mesélte, hogy a családjával látták A diótörőt, nagyon szerették, így eljöttek a következő évben is, és csodálkozott, hogy pontosan ugyanolyan volt. Ezzel nehéz mit kezdeni. Máskor viszont az a baj, ha valami nem pontosan úgy megy, mint az 1937-es Bohémélet színrevitelében volt.

Fotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu

Miben mérhető az Opera esetében a siker? A jegyeladás nyilván csak egy szegmens.

No, de milyen lényeges szegmens! A legtöbb jegyet még úgy is az Opera adja el Magyarország színházi szférájában, hogy átlagosan dupla áron kínáljuk a többséghez képest; érthető indokkal: nekünk esténként nyolc-tízszeres költségünk van a prózai előadásokhoz képest. Ha csupán a jegyeladást tartanánk szem előtt, akkor A diótörő-, Hattyúk tava és Aida– meg Carmen-automatákká válnánk, és gyakorlatilag befejeződne műfajaink történelme.

Giselle
Fotó: Nagy Attila

A siker és a küldetés tehát néha egymásnak ellentmondó fogalmak, ám igyekszünk megtalálni az egyensúlyt.

Az Opera saját jövedelemtermelő képessége, messze legtermelékenyebb gépsora, az Ybl-palota 2017 júniusa óta letakarva áll. Habár emiatt milliárdokkal kevesebből gazdálkodunk, mint azelőtt, még így is hozzuk a teljes költségvetésünk bő húsz százalékát saját bevételből. A 2013-ban jó előre visszanyitott Erkel Színházunkra hányan rásütötték: dömpingárakkal lép piacra, így könnyű. Csakhogy mi minden évben emeltük, 2017 őszén pedig dupláztuk az árat. 2019 végén nálunk akár húszezer forintért is megnézték A diótörőt. Sosem játszottunk még belőle harmincat, miközben épp hetven éve megy. De rendben, ez kivételes produkció kivételes időszakban.

Mondok mást: míg csaknem nyolcezer forintos jegyárakon a Giselle és az Olasz nő Algírban című vígopera ezernyolcszáz fős nézőtere is megtelik, pedig utóbbi olaszul megy egy télvíz idei kedd este a nyolcadik kerületi dísztelen színházunkban (tehát sznobériával senki se vádolható), addig mára inkább a többiek árai tűnnek dömpingnek, természetesen néhány kivételtől eltekintve. Magam különben híve lennék egy jól kitalált, szociális, jelképes jegyárú rendszernek is, hiszen a magyar adófizetők ezért egyszer már fizettek, ám ahhoz be kellene folynia más forrásból e költségek fedezetének. Az utóbbi években kevesebb a működési költségünk, a hangsúly a beruházáson van.  De önmagában nekem értéktelen az acél, stukkó, beton, márvány vagy üveg. Mert igazából a kollégák rendületlen „gályázása” és a közönség egyre erősebb szimpátiája juttat minket abba a biztonságos és csodálatos, új kikötőbe.

Nyitókép: Ókovács Szilveszter, fotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu