Hétről hétre előkapjuk a képzeletbeli könyvjelzőnket, hogy néhány gondolat erejéig elidőzzünk interjúalanyaink legkedveltebb könyveinél. Gabriel García Márqueztől Mircea Eliadeig terjed Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas színművész végeláthatatlan listája. Hasonló a felsorolás Ács Bori gasztroújságírónál is, aki a könyvekben megbúvó lelki vívódásokon keresztül keresi a választ a sajátjaira. A József Attila-díjas Bartis Attila egy visszatérő könyvélményről mesél, ennek kapcsán mondja: „Vannak olyanok, ahol szó sincs hatásról, egybeesések vannak.” S micsoda egybeesés az is, hogy Bagossy-Bíró Barbara épp az ő könyvét tartja élete legmeghatározóbbjának.
Szilágyi Enikő
Az olvasás maga meghatározó számomra. Igény, kíváncsiság, függőség, hozzátartozik az életemhez és szerves része. A gyerekkori napi mesefelolvasásokkal indult el útjára szenvedélyes igénylése az újabb és újabb könyvek meghódításának. A tiltottakat elemlámpával, éjjel a paplan alatt faltam, amelyeket szabadon válaszhattam, mindenhol olvastam, ahol csak lehetőségem volt rá. A rendkívüli humán iskolai oktatás Kolozsváron, amelyben 12 évig részesültem rengeteg lehetőséget nyújtott kötelező olvasmányokra, amelyek újabb és újabb kívánságot és kíváncsiságot ébresztettek bennem, mint például, hogy egy írótól mindent elolvassak, az egész életművét. Az otthoni könyvtár is kéznél volt, a szüleim pedig megtanították, hogy miként olvassak és hogyan szelektáljak. Az orosz, a latin-amerikai, a görög drámák, a német, a francia, a román és nem utolsó sorban a magyar irodalomunk és költészetünk volt a legfontosabb számomra, ez gyakorolt mély hatást rám. Gondolkodás-, jellem-, karakter- és ízlésformáló erejük volt ezeknek a könyveknek, ezen felül utazás, elszakadás a realitástól, kaland, lélekgyakorlat, a csönd nyugtató hangja, az új dimenziókban való alámerülés gyönyörét ajándékozták. Megértésre, szeretetre, helyes ítélkezésre, toleranciára, alázatra és szerénységre tanítottak. Az emberismeret elméleti lehetősége volt. Gazdagság. Minden. Ezért nagyon nehéz csak néhány írót megemlítenem a sokból, a rengetegből, akik felnőtté válásomhoz hozzájárultak. De mégis kibuknak ezek a nevek: Márquez, Borges, Dosztojevszkij, Csehov, Tolsztoj, Bulgakov, Goethe, Thomas Mann, Hermann Hesse, Thomas Bernard, Brecht, Shakespeare, Albert Camus, André Malraux, Victor Hugo, Balzac, Molière, Márai Sándor, Tamási Áron, Móricz Zsigmond, Radnóti, Ady, József Attila, Arany János, Dsida, Szerb Antal… Wass Albert (A funtineli boszorkány), Petőfi, Székely János, Kányádi Sándor, Emil Cioran vagy Mircea Eliade…
A könyvnek illata is van, a lapok érintése, sima és enyhén suhogó lapozhatósága, a tapintás finom élvezete külön élmény. Amikor a kezemben tartom a könyvet, fogom, azt érzem kapaszkodó, remény, perspektíva, titok és biztonság. Ez az örökké tartó, lázas szerelem.
Bartis Attila
Annyira banális, hogy szégyellem kimondani. Úgy hívják a szerzőt, hogy Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij. Az életem egyik legnagyobb pofátlansága lenne, ha azt mondanám, hogy nem hatott rám mindenestől. Nem folyamatosan, hanem az életem különböző periódusaiban újra meg újra jelent meg. De sok olyan hatás van, ami nem tudatosodik az emberben, pedig ott van. Vannak olyanok, ahol szó sincs hatásról, egybeesések vannak. Van ilyen a művészetben, a tudományban, bárhol. Hasonló dolgok tudnak megszületni, ráadásul hasonló korban, anélkül, hogy annak a két embernek tudomása lenne egymásról. Ez pedig már messze több, mint olvasmányélmény. Mondok egy konkrét példát az életemből. Apám halálakor jövök ki a Péterfy Sándor Utcai Kórházból, s a Rottenbiller utca sarkán épp lomtalanítás van. Ki van dobva egy rozoga fotel, leülök, zokogok a fotelben, lenyúlok a földre, vakon felveszek egy könyvet. A Bűn és bűnhődés olcsó könyvtári kiadása. Beleolvasok az utolsó oldalakba. Természetesen nem akkor olvasom először, hanem már ki tudja hányadszor. De most is azzal szembesülök, hogy ilyen helyzetben is ilyen erővel jön be az életembe.
Bagossy-Bíró Barbara
Mint sokan mások, én is a Harry Potterrel szerettem meg az olvasást, aztán a későbbiekben a Twilight regényeket olvasva vártam a nagy szerelemre. A későbbiekben a legmeghatározóbb olvasmányélményt Bartis Attila Nyugalom című regénye jelentette. Nagyon beszippantott, talán túlságosan is. Azóta nem mertem kézbe venni.
Ács Bori
Nagyon nehéz kérdés, lehet, hogy pont a legfontosabbak nem fognak eszembe jutni, de nézzük, amik elsőre, gondolkodás nélkül beugranak. Elég átlagos ízlésem van, ami a könyveket illeti: Brumi Mackóvárosban, Lucy Maud Montgomery Anne sorozata, Szabó Magda, Gárdonyi Géza, aztán ahogy megyünk előre az időben, nyilván Jane Austen, Gabriel García Márquez, Milan Kundera, Kertész Imre, Dosztojevszkij. Ezektől a szerzőktől szinte minden fellelhetőt elolvastam, majd évekig szinte mindent, ami a kezembe került. Aztán ahogy az lenni szokott, a magyar szakon a rengeteg, iszonyatos mennyiségű kötelező kicsit elvette a kedvem az olvasástól, a gyerekek mellett pedig maximum versekre volt időm, most kezdek visszatérni hozzá. Éppen Jón Kalman Stefánssont olvasok, ami annyira csodálatos és megrettentő egyszerre, hogy alig haladok vele, néha egy mondat után egy hetet kell várnom.
Olyanra viszont nem emlékszem, hogy utat mutattak volna, csak azt tudom, mennyire jó volt mindenféle ijesztő és nyomasztó dologból, ami épp az életemben történt, egy másik, az én életemtől különböző módon ijesztő vagy éppen megnyugtatóbb világba menekülni. A legjobban mindig az olyan könyvek szippantanak be, amik az emberi kapcsolatokról szólnak, amikben mindenki vívódik, nyűglődik, szóval inkább a lélek vívódásai érdekelnek az irodalomban, ezek talán segítenek a sajátjaimon is.
