Az első székely szuperhős és az istenek vére – Jókai sci-fi világot teremtett, mielőtt az menő lett volna
Mindig van valaki, aki elsőként lépi át a határokat, és ezzel történelmet ír. Sorozatunkban azokat a nagy elsőket mutatjuk be, akik példátlan teljesítményeikkel új szintre emelték a magyar kultúrát. Jókai Mór írta meg az első magyar sci-fit: A jövő század regényét. Valahol a 19. század végén – még mielőtt a végtelen kövek és a kriptonit divatba jött volna – Jókai már megépítette a maga alternatív jövőjét az egyenesen Erdély szívéből érkező, gyilkosvölgyi ichorból.
Jókai Mór, a romantika koronázatlan fejedelme, nemcsak a nemzeti sors, izgalmas női karakterek megörökítője vagy a negyvenoldalas tájleírások írója volt, hanem hatalmas életműve mellett kinevelte a magyar sci-fi olvasóközönségét is.
Üvegpáncélos repülők és az istenek vére
Képzeljünk el egy jövőt, ahol nem a szilícium, hanem az ichor nevű titokzatos anyag uralja a világot. Ez az új elem – amely nevében az olympusi istenek vérét idézi – minden képzeletet felülmúló, multifunkcionális anyag, a technológia eszköztára pedig nem ismer határokat a kiaknázásában (az első világháború előtt jellemzően a techno-pozitivista szemlélet volt uralkodóban). Hangtalan lövedékek, légből támadó Leviathan-flották, gyógyító golyók népesítik be ezt az új világot, meg egy olyan repülőgép, ami már-már megállítja a napot is.
A Marvel-univerzumban hat végtelen kő kellett a világuralomhoz – nos, Jókainál elég volt egyetlen elem: Tatrangi Dávid 1872-ben felfedezte az ichort és elhozta vele az örök béke lehetőségét.
Szupererő nélküli szuperhős? Mindig működik.
Tatrangi Dávid, a regény főhőse, afféle 19. századi Batman vagy Tony Stark – szupererő nélkül, de technológiai fölénnyel a zsebében. Nincsenek mutációi, nem csípi meg semmilyen pók, de feltaláló, idealista, ha kell hadvezér és szerető férj is egyben. És nem utolsó sorban: az első székely szuperhős. Repülője – amit a mítoszban élő Kincső népe szárnyas Csaba-táltosnak néz – nemcsak technológiai csoda, de politikai állásfoglalás is: azt hirdeti, hogy a vas uralmát le lehet váltani az üveg és az ész erejével.
És ha ez nem lenne elég, ott van mellette Rozáli, aki nem a háttérből drukkoló hősnő, hanem a csatamezőn világít, szó szerint. Túlvilági fénnyel övezett tudósfeleség, aki hajlandó villámot vezetni, ha a hazát kell megvédeni. Mondjuk úgy: Jane Foster és Marie Curie fúziója, csak kevesebb pátosszal, több elektromossággal.
Szekták és ficamgyógyítók – a Semmi trónra kerül
A Jövő század regényében a világteremtés nem áll meg a technológiai felfedezéseknél – Jókai nemcsak az anyagból, hanem hitből is univerzumot épít. És ha már hősök vannak, kell hogy legyen vallás is. Vagy legalább tízféle.
A jövő Budapestjén a vallási startupok virágkorát éljük. Egymás mellett él a nőtlenség és koldulás kétoszlopos szentségében utazó Paternianok, valamint az ördögtől való tudomány miatt sopánkodó szent testvériség, káinisták és külön bejáratú próféták seregét vonultatja fel az író. Ott vannak még a - finoman - pápaellenes németek, a magyar alsópapság pedig hungarican egyházat gründolna. De a spiritiszták sem hiányoznak, akik a táncoló asztalok és asztrálszellemek közvetítésével intézik a túlvilági ügyeket, míg a filozófusok a lélek születési idején vitatkoznak.
Ebben a vibráló, képtelen és túlzsúfolt hitéletben egyszer csak megjelenik az igazi főellenség: a Semmi.
Minden szuperhősnek kell egy főgonosz
Van egy ország, amely már nem is nevezi magát Oroszországnak, hanem egyenesen Nihilországnak. A modern nihilisták, akik egy dolgot tagadnak: mindent.
E filozófia arca nem más, mint Alekszandra, alias Sasza asszony: a Pokol-páholy vezérdémona, aki vérrel, ágyúval és gúnykacajjal vezeti hadseregét a világ ellen. Palotája mellett gép végzi a tömeges lefejezést, ő pedig vörös tavon gondolázik, mintha csak vasárnapi matinéra érkezne a pokol kapujából. Ha elfogják, nem alkuszik – inkább leugrik a húszezer láb magasban lebegő járműről, mint hogy megalázkodjon. Sasza nemcsak főgonosz, hanem a regény igazi sötét anyaga. Nem a gyűlölet vezeti – hanem a közöny, amibe mindent bele lehet dobni, amiben az emberiség valaha hitt.
Nem sci-fi? Nem fantasy? De akkor mi?
A Jövő század regénye nem csak sci-fi, nem csak fantasy. Hanem egy sajátos proto-sci-fi, amely jóval a műfaji kánonok kialakulása előtt, már a 19. században megsejtette a jövő világépítésének műfaji sarokköveit – technológiát, mítoszt és társadalomkritikát keverve egybe.
Egyik pillanatban egy high-tech utópiába csöppenünk, a másikban egy addig felfedezetlen, távoli világ (Kin-tseu) bontakozik ki előttünk, igazgyöngyöt tojó tyúkokkal, táltos eredetmítoszokkal és repülő sárkányokkal.
Ha eddig azt gondoltuk volna, hogy a magyar irodalom nem igazán adott hozzá a globális popkultúrához, akkor tessék. Itt van Jókai, aki nemcsak a jövő századot álmodta meg, hanem a mi jelenünket is – és amikor a Netflix még sehol sem volt, ő már tudta, hogyan kell bedobni egy ütős cliffhangert.
