Az elsőfilmes rendező, Maggie Gyllenhaal Az elveszett lány című drámája kapta a 37. Independent Spirit Awards fődíját a független filmek vasárnap Santa Monicában megrendezett díjátadó gáláján. A ceremóniát, amelynek házigazdája Nick Offerman és Megan Mullay volt, egy tengerparton felállított sátorban tartották.

Gyllenhaal a legjobb film, rendező
és forgatókönyv díját is átvehette. A színésznő-rendező Elena Ferrante azonos
című regényéből írta filmje forgatókönyvét.

 „Ti vagytok az elsők, akik azt mondták nekem, hogy rendező vagyok” – mondta a meghatott Gyllenhaal, aki a filmet forgalmazó Netflixnek is köszönetet mondott a támogatásáért.

A japán Oscar-favorit, a Drive My Car című film a legjobb idegen nyelvű alkotás trófeáját kapta.

A legjobb színésznőnek járó díjat Taylour Paige-nek ítélték oda a Zola főszerepéért. Simon Rex pedig a Red Rocket ex-pornósztárja, Sean Baker alakításáért kapta a legjobb színész elismerését.

A díjátadón résztvevők tiltakoztak
az Ukrajna ellen folyó orosz katonai invázió ellen. Kristen Stewart, az idei
díjátadó tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta szolidaritásukat az ukránokkal. „Kiállunk
a háború elől menekülők százezrei mellett” – fűzte hozzá.

A Spirit Awards díjait rendszerint
az Oscar-gála előtti szombaton adják át, idén azonban pár héttel előbbre hozták
a ceremóniát.

A legjobb dokumentumfilm díját az 1969-es, már szinte teljesen elfeledett Harlemi Kulturális Fesztivált felidéző Summer Soul kapta.

A múlt hét végén a hollywoodi színészcéh (SAG) díjával elismert Troy Kotsur a CODA mellékszereplőjeként a független filmes gálán is díjazott lett. Ugyancsak duplázott a Nyerd meg az életed című dél-koreai Netflix-sorozat férfi főszereplője, I Dzsongdzse is.

A legjobb női mellékszereplő díját Ruth Negga vehette át Rebecca Hall A látszat ára című filmjében nyújtott játékáért. A fekete-fehérben forgatott Netflix-drámával Eduard Grau a legjobb operatőri munka díját is elvitte.

A független filmes díjakért olyan produkciók versenyezhetnek, amelyek költségvetése nem haladja meg a 22,5 millió dollárt (8 milliárd forintot). Ezért maradtak ki a mezőnyből olyan Oscarra is jelölt filmek, mint a Belfast, a Richard király vagy A kutya karmai közt.

Nyitókép: Az elveszett lány. Forrás: Netflix