E. Csorba Csilla művészettörténész online előadásában női fotográfus-életpályákat sorakoztatott fel a 19. század végétől kezdve, bemutatva, hogy habár némely életmű torzóban maradt, rendkívül értékes munkák sokasága őrzi női alkotók emlékét.
„Több lehetőséget – pályák, munkák, szerelem, alkotás, harc, cselekvés és tanulás irányában!” Ezt a Kaffka Margit-idézetet választotta a Kassák Múzeumban tartott online előadása mottójául E. Csorba Csilla.
A művészettörténész bevezetőjében elmondta, hogy már a kilencvenes évek végén is foglalkozott ezzel a témával. „Külföldön eltöltött éveim során azt tapasztaltam, hogy más országok – főként az amerikaiak – történetébe sokkal erősebben illeszkednek bele a női életpályák.”
A magyar fotográfusnők című kötet párhuzamos életrajzaiban már megjelent a nők fotótörténetben játszott szerepének jelentősége, akárcsak a Párizsban publikált Alkotó nők egyetemes lexikonjában, amely magyar művészeket is bemutat – tette hozzá.
A magyar feministák lapja már az 1900-as évek elején ajánlotta a nők számára a fotográfusi pályát.
„Ezt azért volt fontos leszögezni, mert akkoriban sokan azt sugallták, hogy a vegyszerekkel való munka miatt a nők legfeljebb kisegítőnek alkalmasak e területen.”
1912-ben Pécsi József járta körül először azt a kérdést, hogy mennyire előnyös hivatás a fotográfia a nők számára.
„Nem csak az iskola hiánya jelentett nehézséget, hanem az is, hogy a férfi fotográfusoknak nem volt érdekük többeket – pláne nőket – beavatni a hivatás rejtelmeibe. Igazán jelentős női példákat említhetünk már a 19. század végéről. Váncza Emma érmet nyert az 1896-os millenniumi kiállításon, de Máté Olga volt az első, akinél már igazi pályaívről beszélhetünk.” 1878-ban született, vélhetően tanítónak készült, ám miután családja Pestre költözött, a budai Fő utcában nyitott műtermet. „Ebből az időszakából nem ismerek képeket.”
Női alkotóknál mindig felmerül, hogy a családban betöltött szerepük mennyiben határozta meg az alkotásban való kiteljesedésüket – jegyezte meg E. Csorba Csilla.
Máté Olga hányattatott magánélete ellenére évtizedekig dolgozott fotográfusként.
1912-ben ismerte meg a két gyermekkel özvegyen maradt Zalai Béla filozófust, akivel összeházasodtak. Ám férje – bő kétéves közös élet után – bevonult a hadseregbe, és tífuszban meghalt, ezért az asszony egyedül maradt a két gyerekkel. Akkoriban már Veress Pálné utcai műtermében dolgozott. Később szerelembe esett Mannheim Károly filozófussal, aki azonban 1919 végén elmenekült az országból, és megnősült.
Máté Olga akkoriban többeket bújtatott, ezért börtönbe zárták, és a műtermét is meg kellett szüntetnie.
Komolyan vette életcélját, és sokat áldozott azért, hogy kitanulhassa a szakmát.
Német fotográfusok tanulmányképeket készítettek a munkáiról; ezek egyértelműen bizonyítják, kik voltak a mesterei. Kiválóan beszélt németül, és remekül képzett fotográfussá vált, ezért szaklapokban méltatták a művészetét.
„Jó viszonyt ápolt a Nyugat nemzedékéhez tartozó írókkal, költőkkel. Kaffka Margit a regényeibe talán Máté Olga alakját is beleszőtte a határozott, tevékeny, alkotó nő figurájában. Az anyaság mindvégig fontos téma volt a számára. Kapcsolatba kerülve a test és a lélek harmóniáját hirdető mozgalmakkal, a mozdulatművészettel. Az anyákat gyermekeikkel hihetetlen összhangban ábrázolta, és a gyermekek esetében néha a meztelen test került az ábrázolás középpontjába.”
E. Csorba Csilla beszélt arról is, hogy Nagy Gizi – Jókai Mór második feleségének húga – is műtermet tartott fenn Budapesten.
Mint korabeli hirdetésekből kiderül, oktatott is, és úgy vélte, a nőknek „csinos jövedelmet” jelenthet a fényképészet tudománya.
1913-ban Budapesten rendezték meg a nők választójogi kongresszusát. A világ minden pontjáról több ezer nő érkezett a magyar fővárosba. „Nem tudjuk, hogy Máté Olga a Feministák Egyesületének tagja volt-e, de minden nagyobb rendezvényüket ő fotózta.” Dienes Valéria mozdulatművészeti iskoláinak növendékeiről is számos képet készített, tette hozzá a kutató.
„Máté Olga pályáját Besnyő Éváéhoz hasonlatosnak érzem. Azért is, mert minden válságos élethelyzetben előre tudott lépni. A ’20-as évek új irányait be tudta emelni a művészetébe. Máté Olga minden nehézség, hátráltató tényező ellenére itthon maradt, és bejárt egy pályaívet.”
A csendélet, a reklám és a tájak ábrázolásában is jeleskedett. A ’20-as évektől elsősorban ilyen tárgyú fotóival szerepelt kiállításokon és nyert díjakat, pedig egy ideig – a börtönbüntetés után – kevés felkérést kapott.
„Az életmű teljes, mégis elfelejtve hunyt el a hatvanas évek elején. Fontos ezeket a női alkotókat visszaemelni a művészetről szóló diskurzusokba.”
„Révai Ilkáról még mindig nagyon keveset tudunk – fogalmazott E. Csorba Csilla. Székely Aladárnál – és külföldi mestereknél – tanult; biztos alapokkal kezdett neki a műtermi fényképezésnek, megelőzte a korát. „Az embert rávezetni önnön maga értékelésére” – írta 1919-es kiállításához szövegezett ars poeticájában.
Klein Rózsi, aki André Kertésszel kötött házassága után Rogi Andréra változtatta a nevét. Vélhetően férjétől tanulta a fotográfiát, ám az életmű megfoghatatlanul tragikusan ért véget: a hagyaték szétszóródott, alig maradt utána kép – összegezte a művészettörténész.
„Besnyő Éváéval – akinek szeptemberben nyílt kiállítása a Kassák Múzeumban – leginkább Kárász Judit életműve állítható párhuzamba. Jómódú családja révén Párizsban, majd Dessauban tanulhatott, a legjobb mesterektől. A társadalmi érzékenység, a szociális témák meghatározóak voltak számára, a társadalom szegény rétegeinek bemutatása és a nagyváros magánya is megjelenik a képein. Dániai életéről keveset tudtunk; az életmű nem teljesedhetett ki, Szabó Magdolna nemrég feltárta ezt az időszakot: egy kiválóan indult, de torzóban maradt életről beszélhetünk.”
Landau Erzsi – később Ergy Landau – ugyancsak jómódú polgári családból indult – fűzte hozzá. Tanult, kellő tőkével rendelkezett egy saját műterem megnyitásához. „Majd elhagyta az országot; Párizsban a látóköre elképesztően kitágult, és bár készített műtermi portrékat – főleg gyerekképeivel vált ismertté –, ennél jóval színesebb az életműve. A műterme – ahogyan számos hazai művészé – találkozási pontként szolgált az értelmiségi körök számára.
E. Csorba Csilla arról is beszélt még, hogy a korszak egyik fontos női alkotója, Kálmán Kata nem szép női portrékkal, csendéletekkel vagy építészeti fotókkal vált ismertté, hanem a magyar szociofotóban való stabil jelenlétével.
Kálmán Kata fotói
Zárásként hozzátette: hamarosan megjelenik a Fotográfusnők című kötet, amelynek tanulmányai a 19. századtól kezdődően elfelejtett életműveket tárnak fel, egy-egy női művész munkáját állítják középpontba.
Nyitókép: Strandoló gyermekek a Rákosi Mátyás Művek dunai vízitelepén Budapesten, 1951-ben. Fotó: MTI/Magyar Fotó: Kálmán Kata
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
