Az aukción, amelyet november 3. és 6. között rendeznek meg London belvárosában, a BAFTA székházában, mások mellett a regényből készült, 2001-ben bemutatott film egyik fontos kellékére, Harry (Daniel Radcliffe) varázspálcájára is lehet majd licitálni. Ez a relikvia a becslés szerint akár 30 ezer fontot (13,6 millió forintot) is megérhet egy gyűjtőnek.

Az árverést szervező, tévés és filmes relikviákkal foglalkozó Propstore vállalat több mint 1500 tételt készül eladni, összesen mintegy 11 millió font (5 milliárd forint) becsült áron.

Christopher Reeve 1978-tól 1987-ig viselt Superman-jelmezéért 250–500 ezer font (113–227 millió forint) közötti árat várnak. A Dave Prowse Darth Vader-jelmezéhez járó kesztyű pedig a becslések szerint 150–250 ezer fontos (68–113 millió forint) áron kelhet el. De számos más film kellékei, köztük James Bond– és Gladiátor-relikviák is szerepelnek a kínálatban. Az aukción személyesen, telefonon és online is lehet licitálni.

Áprilisban szokatlanul nagy érdeklődést váltott ki, végül a becsült ár mintegy duplájáért, 37 500 fontért (17 millió forint) kelt el egy aukción a Harry Potter és a bölcsek köve egyetlen ismert kefelenyomata, 2021 decemberében pedig rekordáron, 471 ezer dollárért (152,6 millió forint) kelt el a Harry Potter első kiadásának egy kötete egy amerikai árverésen. Az összeg világrekordnak számított a 20. századi regények árverésen elért árai között.

Nyitókép: Daniel Radcliffe a Harry Potter és a bölcsek köve című filmben. Fotó: Collection ChristopheL via AFP/Heyday Films/Warner Bros