Az Európai Bizottság elfogadta a kulturális és kreatív ágazatokat érintő 2022-es munkaprogramját, mely szerint az ágazat hozzávetőleg 385 millió euróval (mintegy 131 milliárd forint) gazdálkodhat az idén – tájékoztatott az uniós bizottság csütörtökön.

Az idei vonatkozó, Kreatív Európa program költségvetése csaknem 100 millió euróval haladja meg a 2021-es források összegét. A kreatív- és kulturális ágazat szereplőinek juttatott támogatások növelésekor a program a koronavírus-válságból és a globális verseny kiéleződéséből eredő kihívásokkal is számol.

A program kulturális ága új felhívásokat és kezdeményezéseket foglal magába a zene, a kulturális örökség, az előadó-művészet és az irodalom területén.

Emellett mobilitási programot indít, amely lehetőséget kínál a művészeknek, az alkotóknak vagy a kulturális szakembereknek arra, hogy szakmai fejlődés vagy nemzetközi együttműködés céljából külföldre utazzanak, ott koprodukciókban és közös alkotási folyamatokban vegyenek részt vagy bemutassák műveiket.

A program emellett az audiovizuális ágra is összpontosít, amelynek keretében támogatni fogja az innovatív videojátékok és a virtuális valósággal kapcsolatos tapasztalatok fejlesztésének finanszírozását. Az innováció további fellendítésére az EU bevezeti az úgynevezett Media Market Gateway nevű kezdeményezést az ígéretes induló vállalkozások számára.

A filmfesztiválok közötti együttműködést hálózatokon keresztül fogják szorosabbá tenni.

A kulturális és kreatívágazatok a gazdaság működéséhez is jelentős mértékben hozzájárulnak. Az EU teljes GDP-jének 4,2 százalékát termelik meg, és az uniós munkaerő 3,7 százalékát foglalkoztatják.

Nyitókép forrása: ec.europa.eu