Az Európai Színházi Unió tagja lett a Miskolci Nemzeti Színház

Egyéb

Európa legrégebbi és legfontosabb színházi szövetségének lett tagja a Miskolci Nemzeti Színház. A legjelentősebb európai teátrumokat magába tömörítő összefogás célja a nemzetközi kapcsolatok építése, az európai kulturális örökség megőrzése és továbbörökítése.

Új ajtók nyílnak a Miskolci Nemzeti Színház előtt, ugyanis az Európai Színházi Unió (UTE – Union des Théâtres de l’Europe), mely Európa legjelentősebb színházait foglalja magába, a Miskolci Nemzeti Színházat is a tagjai közé választotta 2023. november 19-én. Olaszország, Görögország, Csehország, Szerbia, Portugália, Luxemburg, Szlovénia, Románia, Bulgária és Lengyelország legjelentősebb színházainak sorába most a Miskolci Nemzeti Színház is csatlakozott. Az Unió célja a nemzetközi szintű együttműködés, valamint az európai közszínházak szerepének és értékének erősítése.

„Az, hogy tagjai lettünk az Európai Színházi Uniónak, elmondhatatlanul fontos mérföldkő a színház életében. Lehetőségünk lesz arra, hogy nemzetközi fesztiválokon vegyünk részt, a tagszínházak előadásait hozzuk el a miskolciaknak, és természetesen a mi előadásainkat is megismerhetik világszerte. Azt hiszem, hogy ez most a legnagyobb büszkeségünk. A társulat kitartó munkája, a közönség sosem lankadó támogatása az, ami eljuttatott minket oda, ahol most vagyunk. Leírhatatlan öröm ez nekünk” – fejezte ki háláját Béres Attila igazgató.

https://kultura.hu/a-szinhaz-lelkerol-beszelek-beres-attila-a-miskolci-nemzeti-szinhaz-igazgatoja-ketszaz-ev-tanulsagairol/

Az Európai Színházi Unió tagszínházai – évente több mint 10 ezer előadással és hárommillió nézővel – rendezvények széles skáláját kínálják. Legutóbb november 4. és 19. között Kolozsváron rendezték meg az Európai Színházi Unió 20. Fesztiválját, amelyen görög, cseh, romániai, magyar, luxemburgi, lengyel, szerbiai, portugál, szlovéniai, olasz, és bulgáriai társulatok képviseltették magukat. Az Unió jelenlegi elnöke Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki 2018-tól tölti be pozícióját.

Az Európai Színházi Uniót 1990-ben alapította Jack Lang francia kulturális miniszter és Giorgio Strehler, a milanói Piccolo Teatro igazgatója, s azóta is Európa egyik legfontosabb színházi szövetsége. Jelenleg az Európai Színházi Unió közel 30 tagot tömörít – nemzeti és nemzetközi befolyással rendelkező színházakat – Európa-szerte és azon túl. Így például az unió tagja a Római Nemzeti Színház, az Észak-Görögországi Nemzeti Színház, a krakkói Helena Modrzejewska Nemzeti Stary Színház, a milánói Piccolo Színház és a portugál São João Nemzeti Színház.

Fotó forrása: Miskolci Nemzeti Színház