04_Tavolsag_Kurta_Nike_foto_credit_Papp M. Bori_CineSuper.jpg

Cserhalmi György is játszik Dávid Attila első mozifilmjében

Elkezdődött Dávid Attila Távolság című mozifilmjének forgatása. A főszerepben Kurta Niké és Orbán Levente, mellettük többek között Cserhalmi György és Kerekes Éva lesz látható.

A Távolság egy házaspár utolsó együtt töltött évét tárja fel, bemutatva, hogyan küzdenek meg a párkapcsolatukat próbára tevő nehézségekkel, valamint az élet és halál mélyen gyökerező kérdéseivel. Az alkotás napjainkban játszódik, és elengedéstörténetként humorral, szeretettel és iróniával átitatva közelíti meg ezeket az érzékeny témákat.

Eszter (Kurta Niké) és Péter (Orbán Levente) életét egy közös tragédia terheli, amely nemhogy összehozta őket, hanem éppen ellenkezőleg; minden egyes nap úgy érzik, egyre távolabb kerülnek egymástól. A történet előrehaladtával kiderül, hogy Eszter leukémiával küzd. A lelki eltávolodás fizikai síkon is megjelenik, hisz a kezelések hatására immunrendszere teljesen összeomlik, és egy szűk, üvegfalakkal határolt steril szobába kerül a kórházban, elzárva a külvilágtól. Péter úgy dönt, hogy saját kezűleg, minden segítség nélkül épít egy steril szobát tanyájukon, lehetővé téve Eszter számára, hogy otthon, biztonságos környezetben gyógyulhasson, amíg az életmentő transzplantációra várnak.

„Három év telt el az első forgatókönyv-változat megírása óta. Ezalatt a történet számtalan arcát láttam, de most, a kamera előtt lassan elkezdi felfedni valódi természetét. A forgatás során újra és újra rájövök, hogy ez a film sokkal több, mint amit írás közben elképzeltem. Ez az emberi tényező varázsa – a stáb és a színészek nap mint nap felülmúlják a képzeletem. Hálás vagyok, nemcsak nekik” – mesélte Dávid Attila rendező-forgatókönyvíró.

„A film története az évszakok ritmusát követi, így több szakaszban kell megvalósítanunk a felvételeket. Az alkotók és a stáb elkötelezettsége és kreativitása lenyűgöző, mindenki szíve-lelke benne van. Enélkül biztos nem juthattunk volna el idáig. Hiszem, hogy még a legapróbb részlet is, amit hozzáadunk, végül megtérül a vásznon, és hogy a film majd ugyanolyan mélyen érinti meg a nézőket, mint amilyen szenvedéllyel mi belevetettük magunkat” – nyilatkozta Baranyi Virág producer.

A Távolság rendezője és forgatókönyvírója Dávid Attila, operatőre Dévényi Zoltán, látványtervezője Tasnádi Zsófi, jelmeztervezője Törő Viktória, vágója Lemhényi Réka, zeneszerzője pedig Iszlai József. A film producerei Baranyi Virág, Mártonffy Zoltán és Farkas Ádám. A főszereplők Kurta Niké és Orbán Levente, mellettük Cserhalmi György, Kerekes Éva, Znamenák István, Szőke Abigél, Kovács Lajos, Mentes Júlia és Mészöly Anna lesz látható. A forgatás több ikonikus budapesti és vidéki helyszínen, három szakaszban zajlik, és a tervek szerint 2025. május végéig tart.

Ez is érdekelheti

„Nincs mit elengedni, mert semmi sincs meg” – Interjú Kurta Niké színésznővel

„Ha egyszer butaságot mondasz, attól nem vagy buta, de ez abban a szituációban is érvényes, amikor okos vagy frappáns választ adsz valamire. Egyik sem határoz meg téged, tehát semmilyen sem vagy. Mindig csak a jelen pillanat van” – vallja Kurta Niké színésznő, akivel rongyszőnyegről, dajkaságról és sorsfordító irodalmi találkozásokról is beszélgettünk.

Pénteki kultúrrandi Mentes Júlia Virginia színésznővel

Arcát az Ida regénye című filmből, hangját pedig a Vaják című sorozatból is ismerhetjük. Szorongását a színházzal oldja, és a módszer működik: megkapó precízsége mellett csak úgy árad belőle a vibráló lelkesedés. Utazásról, zeneszeretetről és a Katona József Színházban megtalált „extázisról” mesélt.

Korunk zaklatottsága lüktet benne: 75 éves Cserhalmi György

Február 17-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Cserhalmi György Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze.

Mészöly Anna: Gyakran megtalálnak azok a karakterek, akik valamilyen titkot rejtegetnek

Tizennégy éves korában megszólalt és soha többé nem halkult el a belső hang, mely kérlelhetetlenül duruzsolta neki: a színészet az ő útja. Ő hallgatott rá, pedig nem lebegett előtte példakép, nem kapott ez irányban családi támogatást, és még a felvételire is félig titokban kellett ellógnia Budapestre. Aztán jött a Csipkerózsika-álom. A Soós Imre-díjas Mészöly Annával randiztunk.