Köszöntő beszédében az elnök a személyes felelősségvállalás fontosságát emelte ki, majd azt a kérdést tette fel, hogy miért is létezik Magyar Nemzeti Múzeum, és miért ünnepeljük a falai között a Magyar Tudományos Akadémiát?
Erre legkevesebb két válaszom is volna. Az első magától értetődik: mert ugyanarról a tőről fakadnak, ugyanaz a tágabb értelemben vett reformkori gondolat hozta létre és formálta őket, ami - Immanuel Kantot kissé kissé sután átírva - így hangzik: ahhoz, hogy a magyar nemzet kilábaljon a kiskorúságból, nem csak mernie kell gondolkodni, hanem magyarul kell tudnia gondolkodni. Amikor tehát az MTA 200 éve előtt tisztelgünk, akkor a szívemhez legközelebb álló Arany János akadémiai főtitkár előtt fejet hajtva azt is ünnepeljük, hogy anyanyelvünk alkalmasnak bizonyult arra, hogy általa megismerjük, belakjuk és otthonossá formáljuk a világot.
Emlékeztetett: a magyar gondolat számtalan olyan intézményben öltött testet, ami aztán az elmúlt két évszázadban világégések, diktatúrák közepette is megtartott bennünket. Ez a válasz arra a miértre, amit a Széchenyiek - apa és fia - bő két évszázada megfogalmaztak a magyar nemzet kívánalmaként. És emiatt sem válhatott, nem válhat sem az MTA, sem az MNM öncélú intézménnyé, vagyis önmagában a létezésük nem lehet elegendő célok a következő évszázadokra vonatkozóan
Felidézte: az MTA küldetésnyilatkozata számtalan fogódzót kínál annak, aki érteni akarja intézményi létének értelmét. A most nyíló kiállítás csak egy picinyke szeletét tudja fölvillantani az intézményesült magyar gondolat teremtő erejének. Az MTA nem a semmiből lett – viszont létrejötte lehetővé tette, hogy magyar tudósok a semmiből egy új világot teremtsenek.
Mint mondta, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ 24,5 milliós műtárgyállományát gondozva azt látjuk, hogy az embereknek, és nekünk, magyaroknak kiváltképpen van egy szupererőnk, aminek lényegét Szent-Györgyi Albert így fogalmazta meg: „Látni, amit mindenki lát, és olyat gondolni, amit senki sem gondolt még.”
„A Látni, amit mindenki lát, és olyat gondolni, amit senki sem gondolt még képességünk továbbra is megvan, elég most csak Karikó Katalin professzor asszonyra tekintenem. A kérdés csak az számomra, hogy van-e bennünk elegendő intellektuális bátorság, hogy ki is mondjuk azt, amit gondolunk? Nem mérceként, de azért még a teremtő Istennek is szólnia kellett, hogy »Legyen világosság!« És ha kimondjuk, van-e elég erőnk, hogy kitartsunk igazunk mellett? És itt ismét Karikó Katalinra nézek, köszönjük a példáját” – zárta szavait Demeter Szilárd.
A teljes beszéd az MNMKK oldalán olvasható.
A tárlatot a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Nemzeti Múzeum közösen rendezte. A megnyitóról itt számoltunk be.
