DKCSZ20241016050.jpg

Az MTK Sportparkba költözött az Art Market Budapest

Új helyszínen, az MTK Sportparkban várja a látogatókat csütörtöktől vasárnapig az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár, amely több mint 500 művész több ezer alkotását vonultatja fel.

Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a 15. alkalommal megvalósuló kiállítás az MTK Sportpark 11 ezer négyzetméteres alapterületű rendezvénycsarnokában látható, emellett a parkban 30 köztéri alkotást is bemutatnak. A kísérőprogramok között van a sCulture elnevezésű szabadtéri szoborpark mellett az Art Photo Budapest nemzetközi fotóművészeti vásár, valamint a kiállítókkal közösen szervezett Art+ programsorozat, amely a társművészetek közül ezúttal a Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével a cirkuszművészetet helyezi a középpontba.

A fotóművészeti anyag központi elemeként rendezett kiállítás a 130 éve született Moholy-Nagy Lászlóra és a kortárs művészetre gyakorolt hatására irányítja a figyelmet. Kitért arra, hogy az Art Market Budapest New Europe elnevezéssel regionális jelentőségű programot indít a Mol - Új Európa Alapítvánnyal közösen a közép-európai művészeti együttműködés és a régió művészeinek támogatására.

„Amikor 2011-ben először rendezték meg az Art Market Budapestet, a magyar főváros nem volt rajta a kortárs művészeti térképen” – mondta az alapító, majd felidézte, hogy 11 éve kezdték el az együttműködést a Liszt Ünnepet megvalósító Müpával, öt éve a Magyar Divat & Design Ügynökséggel (MDDÜ) a 360 Design Budapest kapcsán, amely azóta tovább bővült, hiszen már a Budapest Design Week is része a portfóliónak.

Jakab Zsófia, a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztos, az MDDÜ vezérigazgatója kiemelte: az Art Market az egyik leginspirálóbb közösségi hely, amelyre közösségi találkozópontként tekinthetünk. A kreatívipar nemzetgazdasági szempontból is fontos terület, az Art Market is hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez, hiszen a globális GDP-nek három százalékát adja a kreatívipar, amely az egyik leggyorsabban fejlődő iparág, tíz év távlatában ez 8-10 százalékot is kitehet.

Az együttműködést néhány éve a 360 Design Budapest rendezvénnyel kezdték, azonban a tavalyi évtől szervezésükben valósul meg a 21 éve működő Budapest Design Hét is, amely tavaly 75-80, az idén már 200 programmal várja az érdeklődőket Budapest mellett több vidéki városban is. A most nyíló Budapest Art Market az egyik legrégebbi partnere a Budapest Design Hétnek.

DTAMS20251015008.jpg
Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapítója (b), Jakab Zsófia, a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztos, az MDDÜ vezérigazgatója és Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Fotó: Hatházi Tamás / MTI

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiválról szólva hangsúlyozta: Liszt Ferenc olyan impulzust adott a 19. századnak, amely átszivárgott a 20. századba, és céljuk, hogy ez az impulzus a 21. században is velünk legyen. Mint kiemelte, Liszt kora képzőművészetére is hatott. A saját kultúránkat próbáljuk közkinccsé tenni minél szélesebb magyar és külföldi réteg számára – mondta, hozzátéve, hogy ha valaki októberben Budapestre látogat, megmártózhat a kortárs kultúrában.

Az Art Market Budapesten négy kontinens mintegy 25 országából csaknem 90 kiállító van jelen. A teljes választék mintegy felét biztosító hazai kiállítók közül a két legnagyobb kiállítási standot Magyarország két legfontosabb galériája, az acb galéria és a Várfok foglalja el. Az idei évben első alkalommal az Art Market Budapest központi kiállítási szekciójában a házigazda magyar kiállítók közegében a New Europe programba meghívott horvát, román, szerb, szlovák és szlovén galériák kiállítási standjain a régió művészeti vezetőivel, művészeivel és alkotásaikkal a vásár látogatói személyesen is megismerkedhetnek.

A Nyugat-Balkán a regionális programban való részvétele mellett is jelen van, gazdag a vásáron a nyugat-balkáni alkotók jelenléte: Horvátország, Montenegro, Szerbia, Szlovénia több mint tíz kiállítóval mutatkozik be. A művészet „békepártiságának” demonstrálása szándékával az idén a vásáron ukrán és orosz művészeti szereplők és alkotók is bemutatkozási lehetőséget kapnak, a két országot két-két kiállító képviseli.

Az idén a rendezvényhez a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara és a Sziléziai Egyetem Kreatív Fotóművészeti Intézete mellett a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjprogramja is csatlakozik.

Ez is érdekelheti

Világsztárok és rendhagyó produkciók a Liszt Ünnepen

Kevesebb mint egy hónap múlva kezdődik a Müpa által szervezett Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál, amely idén is a műfaji sokszínűséget és a világszínvonalú koprodukciókat helyezi középpontba.

Nő a Müpa fesztiváljainak költségvetése

2027-től 850 millió forinttal emeli a kormány a Bartók Tavasz és a Liszt Ünnep állami támogatását – jelentette be Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár.

Hipnotikus performansz és világsztárok a Liszt Ünnepen

Nyilvánossá váltak a Müpa szervezésében ősszel megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai. Christian Löffler, Compagnia Finzi Pasca, Arvo Pärt 90, Isolation Budapest, Liszt elveszettnek hitt operája mellett nemzetközi sztárokat is felvonultató, rendhagyó és összművészeti produkciókat, koncertélményeket kínál az eseménysorozat.