Karácsony előtt szerzői estet ad az Óbudai Társaskörben a nemrégiben Nemzet Művésze címmel kitüntetett zeneszerző, zongoraművész, karmester, Selmeczi György. A december 18-i koncert látogatóinak adományait az Őrzők Alapítvány a Tűzoltó utcai Gyermekklinika javára fordítja.

A Concertante című esten a Camerata Seniorum játszik. A zenekar többnyire a hajdani Camerata Transsylvanica tagjaiból álló, alkalomszerűen koncertező együttes, mely különleges programokat, ritkán hallható remekműveket, olykor elfeledett, értékes magyar alkotásokat szólaltat meg rendkívül magas színvonalon.

A szerzői est műsorához ezúttal Selmeczi György „concertáló” darabjaiból, versenyműveiből válogattak a szerkesztők. Az utóbbi húsz évben a vonós kamaraegyüttesek, kamaraszimfonikus formációk folyamatosan bővítenék repertoárjukat, és a kortárs zeneszerzőket arra biztatják, hogy célirányosan számukra komponáljanak.

Többnyire így születtek Selmeczi concertói is, amelyek mindegyike a barokk versenyművek mintájára épül, ám számos új és sajátos elemmel egészül ki a szólóhangszer jellegzetességeinek megfelelően. Így például a négy hegedűre és vonósokra írt concerto a – Bartók által már szerves alkotóelemmé tett – népi hegedűjáték elemeit hasznosítja, az oboa-angolkürt kettősverseny jazzes és népi motívumokat egyaránt felvonultat, a fuvolaconcerto pedig fölidézi a hangszer nagy korszakait a barokktól az impresszionizmusig.

A művésszel nemrég mi is beszélgettünk életpályájáról.

https://kultura.hu/selmeczi-gyorgy-szerencse-es-lazadasgombocai/

A hangverseny műsorában a concertók sorát két kamaradarab egészíti ki: a Petőfi-bicentenárium okán műsorra tűzték Selmeczi Petőfi című szólókantátáját, melyet a szerző szopránhangra, hegedűszólóra és vonósokra írt a költő két, csaknem ismeretlen és szokatlan, filozófiai-lélektani motívumokat tartalmazó versére. A hangversenyt a Zenedarabok Phil Marlowe-nak című – a ’80-as években fagottra és zongorára komponált –, ifj. Hara Lászlónak ajánlott, négy karakterdarabból álló ciklus zárja, ezúttal is vonósegyüttes közreműködésével.

Az estet maga a szerző vezényli, közreműködik Kriszta Kinga (ének), Line Ildikó, Kádár István, Gál Tamási Mária, Selmeczi Gábor (hegedű), Dratsay Ákos (fuvola), Szövérdi Enikő (oboa), Lakatos György (fagott) és Szabó Adorján (angolkürt).

A 2023. december 18-i program 19 órakor kezdődik, a belépés ingyenes, de online regisztrációhoz kötött az informacio@obudaitarsaskor.hu címen.

A képen Selmeczi György. Fotó: Óbudai Társaskör