Nino Machaidze Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán.

Tbiliszitől Milánóig

2005-ig Tbiliszi volt az otthona, ott énekelt életében először operaházban. Azóta a világ számos pontját érintő fellépéseivel népszerűsíti hazáját. „Meglehet, valaki korábban nem is tudta, hogy Grúzia létezik, és nem azonos az amerikai Georgia állammal. Azáltal, hogy megismernek engem vagy más zenész honfitársaimat, tudomást szereznek a gyönyörű országunkról is. A grúz zenei hagyományok nagyon jelentősek. Az emberek az asztalnál ülve is énekelnek, méghozzá kifejezetten szépen!” – nyilatkozta az énekesnő.

Bár családjában nemzedékek óta ő az első énekes, náluk egész nap szólt a zene. „Hatéves koromtól tanultam zongorázni, de a szüleim két évvel később felismerték, hogy az énekléshez van igazán tehetségem, és zeneiskolába írattak. Szerencsémre csodás volt az első hangképzéstanárom: egy fiatal szoprán, akinek én voltam az első tanítványa. Most, harminchat évesen is a tőle tanult technikát alkalmazom, semmin nem változtattam” – árulta el.

A Bohéméletben Mario Changgal, Los Angeles, 2016
Fotó forrása: Nino Machaidze Facebook-oldala

Tizenhat éves volt, amikor az első komoly fellépésére sor került. Rettentő szegénységben éltek, nagyon rossz idők jártak Grúziában, sokszor nem volt mit enniük, nem volt sem áramuk, sem vizük.

„Én ekkortájt láttam meg egy gyönyörű ruhát a kirakatban, és azt mondtam édesanyámnak, milyen csodálatos volna, ha azt viselhetném a koncerten. Ő egy szót sem szólt, másnap viszont elvitt az üzletbe, és megvette az álomruhát. Kiderült, hogy az egyetemen, ahol tanított, az összes barátjától kölcsönkért, így tudta kifizetni. Édesanyám volt a legnagyobb támogatóm. A családomnak köszönhetem, hogy ott tartok, ahol.”

Karrierjében a Scala Akadémiája jelentette az első nagy lépést. 2005-ben hatszázan felvételiztek, többségében szopránok, és összesen kilencüket vették föl. A biztos technikai tudás azonban kevés.

„Leyla Gencer, aki szerepértelmezést tanított nekünk a Scalában, az egyik legfontosabb személy volt a szakmai életemben. Tőle tanultam meg, hogy az énekes és a művész közti különbség abban áll, hogy hogyan interpretálunk egy művet, hogyan adunk át egy áriát, hogy libabőrös lesz-e a hallgatóság. Az ő segítségével vált belőlem jó énekesből művész. Mert pusztán énekelni nem elég. Meg kell érinteni az emberek szívét.”

Fotó forrása: Nino Machaidze Facebook-oldala

A grúz szoprán pályája legfontosabb momentumának azt tartja, amikor Salzburgban be kellett ugrania Júliaként. „Amikor felajánlották Júlia szerepét, éreztem, hogy ez lehet az esélyem a vágyott nemzetközi karrierre. Egy hét alatt tanultam meg az operát, boldogan és motiváltan érkeztem Salzburgba. Debütálásom után egyik napról a másikra megismerték a nevem.”

Tudatosságról

Nagyon gondosan állítja össze a repertoárját, és sokszor mond nemet. Úgy véli, csak így tudja megvédeni a hangszálait és meghosszabbítani a karrierjét.

„Nemrég visszautasítottam a Toscát is, mert úgy éreztem, még nem időszerű. Tizenöt évig bel cantót énekeltem, öt-hat éve vállalok lírai karaktereket. A következő évadban debütálok például a Faustban, a Così fan tuttéban, a Simon Boccanegrában és az Otellóban. Jelenlegi kedvenceim Thaïs, Mimì, Luisa Miller és Manon.”

Desdemonaként Frankfurtban
Fotó forrása: Nino Machaidze Facebook-oldala
Budapestről

„Boldogan jövök Budapestre. Nem énekeltem, és nem is jártam még ebben a csodálatos városban, izgatottan várom. Többek közt Puccini, Dvořák, Gounod, Rossini, Verdi áriáit adom majd elő, de a kereszténység témájához kapcsolódva úgy döntöttem, eléneklem az Ave Mariát is, méghozzá első alkalommal.”

Az opera mindenkié

Modern művészként hisz abban, hogy a közösségi média révén változást lehet előidézni az opera világában, és közelebb lehet kerülni a közönséghez. Az a kép, hogy az operában elérhetetlen istenségek vagy dívák énekelnek, mára változóban van.

„Mi pontosan ugyanolyan emberek vagyunk, mint a nézőtéren ülők. A közösségi oldalak segítenek eltüntetni a szakadékot, ami idáig köztünk tátongott. Ez jót tesz a műfajnak, mert bevonzza a fiatalokat is, márpedig az opera mindenkié!”

A teljes írás az Opera Magazinban olvasható.