EKSZERKIALLITAS_NEMZETI_MUZEUM_003.jpg

Meghosszabbítja ékszerkiállítását a Nemzeti Múzeum

Az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Ragyogj! – Ékszerek ideje című időszaki tárlatát októberi megnyitása óta közel 60 ezren tekintették meg. A tárlat, amely 40 ezer éves őskori leletektől kezdve a hun, avar, középkori, barokk és kortárs ékszerekig mutat be különleges alkotásokat, a kiemelkedő látogatottság és a folyamatos érdeklődés miatt további két hónapig megtekinthető.

A tárlat már január közepén elérte a 30 ezres látogatószámot, ami három hónap után kisebb rekordnak számít. A kiállítást nemrég Olga Zobel Bíró is megtekintette. A Münchenben élő, magyar származású, európai szinten is elismert gyűjtő életét a kortárs ékszerek bemutatásának szentelte. Látogatása fontos visszajelzés a kiállítás megálmodói és megvalósítói számára.

A tárlat az elmúlt 40 ezer év ékszereit mutatja be, benne őskori, Kárpát-medencei, többek között hun, avar és középkori ékszereket, valamint olyan különleges darabokat, mint III. Béla király méreggyűrűje vagy Könyves Kálmán 900 éves gyűrűje. Megtekinthetők az 1848–49-es szabadságharc után a nemzet sorsáért aggódó, az aradi vértanúkat még egy évtized múltán is sirató magyar asszonyok gyászékszerei, valamint kortárs alkotások, amelyeket Spengler Katalin világhírű gyűjteménye is gazdagít.

A kiállítás különlegessége, hogy a fő helyszínen, a Pulszky-termen túl a múzeum több terében is láthatók ritka ékszerek, így a látogatók már belépéskor egy valódi ékszerdobozban érezhetik magukat, a kortárs ékszerek pedig folyamatosan cserélődnek

Egyedülállóvá teszi a tárlatot az intézmény közösségi gyűjtése: ennek keretében bárki lehetőséget kap arra, hogy egy szakmai válogatást követően kiállítsa saját ékszerét. Ehhez mindössze egy fényképet és a hozzá kapcsolódó érdekes történetet kell elküldeni a ragyogj@hnm.hu e-mail-címre a tárlat kurátorainak, akik a beérkezett anyagok közül kiválasztják a legizgalmasabbakat.

Az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Ragyogj! – Ékszerek ideje című kiállítása június 22-ig várja a látogatókat.

Ez is érdekelheti

Több mint 30 ezren látták a Nemzeti Múzeum ékszerkiállítását

A téli időszak egyik legsikeresebb kiállítása október végén nyílt meg az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban Ragyogj! – Ékszerek ideje címmel. A tárlat a múzeum ékszergyűjteményének legkülönlegesebb darabjait, illetve Spengler Katalin műgyűjtőnek és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egykori és jelenlegi hallgatóinak, valamint oktatóinak kortárs ékszereit mutatja be.

Az ékszerek hordozzák a legkomplexebb üzenetet az emberről

A Ragyogj! – Ékszerek ideje című kiállítás meglepő tematika köré rendezve mutatja be az ékszerek mögöttes üzeneteit és társadalmi kontextusait.