A legendás Kossuth-díjas színésznő a Bethlen Téri Színházban adja elő a Vizsolyi Biblia 2.0. című estjét.

2017 után újra látható a Vizsolyi Biblia 2.0 című előadás Csernus Mariann tolmácsolásában. Az idén 94. születésnapját ünneplő színészlegenda az elmúlt négy évtizedben eddig körülbelül 350 alkalommal adta elő saját szerkesztésű estjét, amit a tervek szerint a 2022/2023-as évadban három alkalommal láthat a Bethlen Téri Színház közönsége. Az első előadás november 2-án lesz a VII. kerületi teátrumban.

„Ez a Biblia a színész-emberé. Amit hallunk, Csernus olvasata, amit látunk, az is csak az övé. Mégis mindnyájunké, attól az emberségtől, ami minden percében jelen van a színpadon. Szenvedélye s szenvedése is, és sokszor a humora. Az alig két órába átemelt töredékek egésznek tűnnek, mert a részletek egymásra épülnek. Csernus azt ragadja meg, amiben emberi helyzetet, emberi közlést talál, és lényegeset. Amikor ember szól az emberhez, és emberi, ha Isten beszél hozzánk” – írta Tarbay Ede az előadásról.

Nyitókép: Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő a Vizsolyi Biblia 2.0. című estjén. Fotó: Hatházi Tamás