Az Oscar-rekorder westernkirály – John Ford

John Martin Feeney néven született 1894. február 1-jén ír bevándorlók gyermekeként a Maine állambeli Cape Elizabeth városkában. Középiskolás évei alatt tehetséges futballjátékosnak bizonyult, de a profi sportolói karriernél jobban vonzotta a szárnyait bontogató filmipar, és a showbizniszben egyre fontosabb szerepet kivívó Francis bátyjának hívására Hollywoodba költözött. Francis ekkor már Ford néven dolgozott, így ő is ezt a művésznevet választotta.

Testvére filmjeiben volt kellékes, asszisztens, forgatókönyvíró, operatőr és színész, szerepelt W. D. Griffith Egy nemzet születése című filmeposzában is, igaz, nevét nem tüntették fel a stáblistán. Francis idővel filmjei kisebb jeleneteinek forgatásával is megbízta öccsét, aki első saját filmjét 1917-ben készítette. A következő három év alatt 36 filmet forgatott, de ezek nagy része nem maradt fent teljes egészében. E filmek többségében a főszerepet Harry Carey játszotta, akivel a rendező jó barátságban állt, és később is többször feltűnt produkcióiban.

Ford 1920-ban szerződött le William Fox stúdiójához, négy évvel később itt forgatta első nagyszabású filmjét. A Tűzparipa című kétórás western óriási stábbal, óriási költségvetéssel készült – és óriási kasszasiker lett, Fordot pedig egy csapásra az egyik leghíresebb rendezővé tette. 1928-ban, a hangosfilm megjelenésekor szinte azonnal átnyergelt az új típusú filmekre, bár ez kezdetben csak hangeffektusokat és zenei aláfestést jelentett.

A következő időszakban, egészen 1942-ig Ford minden évben leforgatott két-három filmet, nevét pedig egész Amerika megismerte, fizetése kétszerese volt az elnökének. A szakma megbecsülését is kivívta: 1931-ben Arrowsmith című – Sinclair Lewis regényéből készült – filmjét négy kategóriában is Oscar-díjra jelölték, az Elveszett őrjáratot is méltatta a kritika, első Oscar-díját azonban csak 1936-ban, a Besúgó című filmjével érdemelte ki.

Forgatott filmet Abraham Lincoln és Stuart Mária életéről is, majd a Hatosfogattal visszatért a western műfajához. A stúdió eredetileg Marlene Dietrichet és Gary Coopert szemelte ki főszereplőnek, azonban Fordnak sikerült elérnie, hogy Claire Trevor és John Wayne kapja a szerződést, utóbbival Ford kéttucatnyi filmben dolgozott együtt. A szakmai elismerés és a közönségsikernek bizonyuló produkciók arra inspirálták a rendezőt, hogy tovább kísérletezzen; első színes filmje az 1939-ben készített Dobok a Mohawk mentén volt. Ebben a korszakában olyan színészeket instruált, mint Henry Fonda, Claudette Colbert és Maureen O’Hara.

A rendező 1941-ben az Érik a gyümölcs, egy évvel később pedig a Hová lettél, drága völgyünk című filmjével nyerte el az Oscar-díjat – a filmtörténetben addig nem volt példa arra, hogy valaki két egymást követő évben is átvehesse a rendezésért járó arany szobrocskát. Azóta is nagyon ritkán: csak Joseph L. Mankiewicz (1949 – Egy levél három asszonynak, 1950 – Mindent Éváról) és a mexikói Alejandro G. Inárritu (2015 – Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje), 2016 – A visszatérő) volt erre képes.

Az Egyesült Államok 1941 decemberében a Pearl Harbor elleni támadás után hadat üzent Japánnak és belépett a második világháborúba. Ford szolgálatra jelentkezett, a haditengerészet propagandarészlegénél több dokumentumfilmet készített, a Csendes-óceáni hadszíntéren fordulópontot jelentő Midway-szigeteki csatát filmezve meg is sebesült. A normandiai partraszállásról készített felvételeit azonban nem használhatta fel, mert a kormány nem engedélyezte, nehogy a nagyközönség szembesülhessen a súlyos emberveszteséggel.

1946-ban készítette el a My Darling Clementine című filmjét, amelyért viszonylag későn, csaknem 30 évvel filmes karrierje kezdete után megkapta első nem amerikai filmdíját az Olasz Filmújságírók Nemzeti Testületétől. Ebben az időszakban több klasszikus westernt forgatott John Wayne főszereplésével, mint a Fort Apache, a Rio Grande, A nyugodt férfi, negyedik Oscar-díját 1952-ben ez utóbbiért kapta.

Még idősebb korában sem riadt vissza a kihívásoktól: kipróbálta magát tévésorozatok rendezőjeként, forgatott egész estés filmet egy hónap alatt, illetve mostoha időjárási körülmények között Afrikában is (Mogambo). Bár Oscar-díjat nem kapott érte, 1956-ban készült, Az üldözők című filmjét – amelynek „természetesen” John Wayne a főszereplője – a filmtörténelem egyik legjobb westernjének tartják, az Amerikai Filmintézet minden idők legjobb filmjeit összegző listáján is szerepel. 1962-ben egyik rendezője volt A vadnyugat hőskora című, még hollywoodi mércével mérve is monumentális filmeposznak, ugyanebben az évben forgatta Az ember, aki lelőtte Liberty Valance-t című westernt, amelyben Wayne először szerepelt James Stewarttal együtt.

A hatvanas években a láncdohányos, az italt sem megvető Ford egészsége romlani kezdett, filmjei egyre veszteségesebbek lettek, rákot diagnosztizáltak nála, csípőproblémái miatt kerekesszékbe került. A rendező 1973-ban elsőként kapta meg az Amerikai Filmintézet éleműdíját, Richard Nixon elnök a legmagasabb polgári kitüntetéssel, az Elnöki szabadság érdemrenddel tüntette ki.

John Ford 1973. augusztus 31-én halt meg Kaliforniában. Alakját legutóbb Steven Spielberg idézte meg a vetítővásznon A Fabelman család című, önéletrajzi ihletésű filmjében, amelyben Ford szerepét David Lynch játszotta.

Nyitókép: John Ford amerikai filmrendező 1973-ban. Fotó: Allan Warren