Külön cikksorozatot indíthatnánk a Magyarországról külföldre emigrált és ott látványos karriert befutott művészekről, ebből több részt is érdemes lenne a filmeseknek szentelni.
A Tanácsköztársaság bukása után, javarészt az 1920-as években, a magyar filmgyártás összeomlását követően érte Hollywoodot az első nagyobb hullám Magyarországról, és olykor több állomással – Bécsben, Berlinben, Londonban, Párizsban vagy Münchenben kezdve – jutottak el Amerikába. Az amerikai filmbirodalom szinte minden területén találunk magyar származásúakat a birodalmak alapítói között éppúgy, mint a híres színészek névsorát böngészve. Cikkünk első részében az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásnak idején született magyar anyanyelvű, alkotásaikkal a filmtörténetben fontos helyet kivívó rendezőket gyűjtöttünk, akik meghódították Hollywoodot.
Kertész Mihály (1886–1962)
Forrás: Magyar Nemzeti Filmarchívum
Aligha kell bárkinek is bemutatni Kertész Mihályt, azaz Michael Curtizt, aki Kaminer Manó néven született 1886-ban a budapesti Gyár utcában. Kezdetben még színészként az elsők között kezdett a némafilmezéssel foglalkozni. Dániában a Nordisk cégnél 1912-ben forgatott Utolsó bohém volt az első rendezése. 1919-ben emigrált Magyarországról, ezt követően soha nem tért vissza. 18 filmet csinált Ausztriában és Németországban, ebből az időszakból a Szodoma és Gomorra (1922) a legismertebb.
1926-ban letelepedett az Egyesült Államokban, neve Michael Curtiz lett. Egy évvel később már szerződtette a Warner Brothers filmstúdió. Itt elsők között készítette a Noé bárkája (1928) című filmet, melynek magyarországi bemutatójára külön bevezetőt/köszöntést vettek fel, ahol a rendező anyanyelvén szólt a közönséghez. Hangosfilmen ekkor szólaltak meg először magyarul.
Kertész Mihály nagyon „szorgalmas” rendező volt, 1962-es haláláig csak Amerikában 100-nál több filmet készített. Amerikában máig a hollywoodi mozi egyik atyjaként tekintenek rá, aki a minden idők egyik legismertebb filmjét, az 1942-es Casablancát rendezte, amiért Oscar-díjat is kapott. Sokszínű életművet hagyott maga után. Alkotásai között kosztümös filmek, melodrámák, thrillerek, vígjátékok, zenés filmek és musicalek egyaránt szerepelnek.
Székely István (1899–1979)
Forrás: Magyar Nemzeti Filmarchívum
Édesapja Székely Marcell, jó nevű budapesti építész, a főváros számos középületének és lakóházának tervezője. Fiát is erre a pályára szánták. A Műegyetemre járt két évig, de abbahagyta tanulmányait, újságíró lett. A Hétnél dolgozott, ahol a Bolond Istók és a Bukfenc szerkesztője, valamint az Apolló Kabaré szerzője volt. Az 1920-as években Németországban Az Újság című napilap berlini tudósítója volt, de amellett Ludwig Wolff forgatókönyvíró társszerzőjeként is dolgozott. 1929-től rendezett filmeket, 1931-ben hazajött Magyarországra, ahol a Hyppolit, a lakájjal mutatkozott be ugyanabban az évben. A magyar némafilmgyártás válsága és az első magyar hangosfilm, a Kék bálvány bukása után a Hyppolit óriási sikere fordulópont. A mozi addig soha nem látott virágkora indult el akkor az országban. Ezzel a filmmel alakult ki a magyar polgári komédia alaphangneme, mely a harmincas évek magyar filmgyártását meghatározta. Az 1930-as évek elején az első számú sztárrendező lett itthon, mégpedig rendkívül termékenyen: az emigrálásáig készült száz magyar film egynegyedét (24 filmet) ő rendezte. Sikeres vígjátékok és irodalmi adaptációk sora fűződik nevéhez.
1938-ban emigrált az Egyesült Államokba a zsidótörvények miatt, így a hollywoodi világkarriert bejárt rendezők második generációjának egyik „tagja” lett Steve Sekely néven. Lélektanilag jól megalapozott, magas szakmai tudással rendezett. Mindezek mellett sokszor alacsony költségvetésű filmjeit már a horror, a musical és a film noir fontos klasszikus alkotásai között tartják számon. Ilyen a Revenge of the Zombies (1943), a Waterfront (1944), a Lake Placid Serenade (1944) vagy a Hollow Triumph (1948). 1945-ben Star Pictures néven hozott létre filmcéget. Utolsó munkája az 1972-ben készült Lila ákác című magyar film, amit rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyzett.
Benedek László (1905–1992)
Benedek László (1948) Marlon Brando, Benedek László és Jocelyn Brando A vad forgatásán. Forrás: Van Pelt / MPTV
Berger László néven született Berger Gyula bankhivatalnok és Murányi Margit fiaként Budapesten. Szülei korán elváltak. A bécsi egyetemen pszichoanalízist tanult, később fényképész volt. Ezt követően segédoperatőr, segédrendező, majd vágóként dolgozott Budapesten és Berlinben. Érdekesség, hogy a Hyppolit, a lakáj forgatásán rendezőasszisztens volt Székely István mellett. 1933-ban, Adolf Hitler uralomra jutásakor emigrált az Egyesült Államokba, ahol Hollywoodban a szintén magyar származású – Paszternák József néven született – Joe Pasternak filmproducer asszisztense és vágója lett a Universal filmgyárnál. Dolgozott a Metro-Goldwyn-Mayer cégnél, 1949-től önállóan rendezett. Marton Endrével és Törs Istvánnal saját produkciós vállalatot tartott fenn Hollywoodban.
Harmadik rendezése volt az 1951-es Az ügynök halála Arthur Miller színdarabja alapján. Sokan emlékeznek még rá az 1953-as A vad című film kapcsán is, amely mai mércével ugyan kissé viccesen szelíd, ám a maga idejében meglehetősen nagy port kavart. Angliában betiltották, több konzervatív vallási és társadalmi csoport is felemelte a film ellen a hangját, amely Benedek munkásságának legsikeresebb darabja lett. A vadat sokan tartják a road movie egyik előzményének.
Tóth Endre (1912–2002)
„André DeToth nem volt soha felkapott rendező: a nagyközönség jól ismeri a filmjeit, de fogalma sincs arról, hogy ki csinálta őket” – írta egyszer Martin Scorsese André de Tothról, azaz Sasvári farkasfalvi tótfalusi Tóth Endre Antal Mihályról, akinél talán érthető, miért váltott nevet. Fiatalon elveszítette a látását az egyik szemére. Az egyetemet a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán végezte el. Filmkészítő pályája elején forgatókönyvíró, vágó volt Budapesten, majd Németországban folytatta a Bavaria cégnél. 1939-ben lépett elő rövid idő alatt jelentős rendezővé Magyarországon. A világháború elől Nagy-Britanniába ment, ahol Korda Sándor szerződtette, Korda Zoltán munkatársa volt. A London Films stábjával került ki Hollywoodba, amikor A bagdadi tolvaj (1940) című film utómunkálatait végezték. Los Angelesben szóbeli szerződést kötött a Columbia Pictures-szel, amelyből végül bírósági úton kiszabadította magát. Inkább önállóan dolgozott, és karrierje elején nem volt jelentős költségvetése. Rendezői jövedelmét írói feladatokkal kellett kiegészítenie. Az 1950-es években főleg a western műfajában dolgozott, gyakran a noir stílus elemeit vonta be ezekbe a filmekbe. 1951-ben Oscar-jelölést kapott a legjobb forgatókönyv kategóriájában (William Bowers társszerzővel) a The Gunfighterért.
Míg nagyrészt az első és rendkívül sikeres 3D-s horror, a Pantoptikum – A viaszbabák háza (House of Wax, 1953) rendezőjeként emlékeznek rá, DeToth nevéhez kötődnek olyan noir klasszikusok, mint a Pitfall (1948) és a Crime Wave (1954). A kalandfilmtől thrillerig, westernig szinte minden izgalomkeltő, szórakoztató műfajhoz azonnali természetességgel alkalmazkodni tudott. Több neves színész útját egyengette, például Charles Bronsonét is, aki nevét Buchinskyről az ő kérésére változtatta Bronsonra. Igazi hollywoodi legenda volt, a filmgyártás mellett is az izgalmakat kereste. Festett, szobrászkodott, kipróbálta a repülést, versenyautókat vezetett, lovagolt, síelt, búvárkodott és más veszélyes sportokat űzött, ezek során négyszer törte el a nyakcsigolyáját. Hétszer nősült (egyszer Veronica Lake-et vette el), 19 gyermeke született.
Cikkünk folytatásában 4 olyan, nem magyar anyalnyelvű rendezőről lesz szó, akik szintén az Osztrák-Magyar Monarchia területén látták meg a napvilágot és bevették Hollywoodot.
Nyitókép: Tóth Endre (jobbról a második) westernt rendez, mellette Randolph Scott. Forrás: Magyar Nemzeti Filmarchívum