Külön cikksorozatot indíthatnánk a Magyarországról külföldre emigrált és ott látványos karriert befutott művészekről, ebből több részt is érdemes lenne a filmeseknek szentelni.

A Tanácsköztársaság bukása után, javarészt az 1920-as években, a magyar filmgyártás összeomlását követően érte Hollywoodot az első nagyobb hullám Magyarországról, és olykor több állomással – Bécsben, Berlinben, Londonban, Párizsban vagy Münchenben kezdve – jutottak el Amerikába. Az amerikai filmbirodalom szinte minden területén találunk magyar származásúakat a birodalmak alapítói között éppúgy, mint a híres színészek névsorát böngészve. Cikkünk első részében az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásnak idején született magyar anyanyelvű, alkotásaikkal a filmtörténetben fontos helyet kivívó rendezőket gyűjtöttünk, akik meghódították Hollywoodot.

Kertész Mihály (1886–1962)

Kertész Mihály egy azonosítatlan film forgatásán
Forrás: Magyar Nemzeti Filmarchívum

Aligha kell bárkinek is bemutatni Kertész Mihályt, azaz Michael Curtizt, aki Kaminer Manó néven született 1886-ban a budapesti Gyár utcában. Kezdetben még színészként az elsők között kezdett a némafilmezéssel foglalkozni. Dániában a Nordisk cégnél 1912-ben forgatott Utolsó bohém volt az első rendezése. 1919-ben emigrált Magyarországról, ezt követően soha nem tért vissza. 18 filmet csinált Ausztriában és Németországban, ebből az időszakból a Szodoma és Gomorra (1922) a legismertebb.

1926-ban letelepedett az Egyesült Államokban, neve Michael Curtiz lett. Egy évvel később már szerződtette a Warner Brothers filmstúdió. Itt elsők között készítette a Noé bárkája (1928) című filmet, melynek magyarországi bemutatójára külön bevezetőt/köszöntést vettek fel, ahol a rendező anyanyelvén szólt a közönséghez. Hangosfilmen ekkor szólaltak meg először magyarul.

Kertész Mihály nagyon „szorgalmas” rendező volt, 1962-es haláláig csak Amerikában 100-nál több filmet készített. Amerikában máig a hollywoodi mozi egyik atyjaként tekintenek rá, aki a minden idők egyik legismertebb filmjét, az 1942-es Casablancát rendezte, amiért Oscar-díjat is kapott. Sokszínű életművet hagyott maga után. Alkotásai között kosztümös filmek, melodrámák, thrillerek, vígjátékok, zenés filmek és musicalek egyaránt szerepelnek.

Székely István (1899–1979)

Székely István (jobb oldalon) és Joe Pasternak
Forrás: Magyar Nemzeti Filmarchívum

Édesapja Székely Marcell, jó nevű budapesti építész, a főváros számos középületének és lakóházának tervezője. Fiát is erre a pályára szánták. A Műegyetemre járt két évig, de abbahagyta tanulmányait, újságíró lett. A Hétnél dolgozott, ahol a Bolond Istók és a Bukfenc szerkesztője, valamint az Apolló Kabaré szerzője volt. Az 1920-as években Németországban Az Újság című napilap berlini tudósítója volt, de amellett Ludwig Wolff forgatókönyvíró társszerzőjeként is dolgozott. 1929-től rendezett filmeket, 1931-ben hazajött Magyarországra, ahol a Hyppolit, a lakájjal mutatkozott be ugyanabban az évben. A magyar némafilmgyártás válsága és az első magyar hangosfilm, a Kék bálvány bukása után a Hyppolit óriási sikere fordulópont. A mozi addig soha nem látott virágkora indult el akkor az országban. Ezzel a filmmel alakult ki a magyar polgári komédia alaphangneme, mely a harmincas évek magyar filmgyártását meghatározta. Az 1930-as évek elején az első számú sztárrendező lett itthon, mégpedig rendkívül termékenyen: az emigrálásáig készült száz magyar film egynegyedét (24 filmet) ő rendezte. Sikeres vígjátékok és irodalmi adaptációk sora fűződik nevéhez.

1938-ban emigrált az Egyesült Államokba a zsidótörvények miatt, így a hollywoodi világkarriert bejárt rendezők második generációjának egyik „tagja” lett Steve Sekely néven. Lélektanilag jól megalapozott, magas szakmai tudással rendezett. Mindezek mellett sokszor alacsony költségvetésű filmjeit már a horror, a musical és a film noir fontos klasszikus alkotásai között tartják számon. Ilyen a Revenge of the Zombies (1943), a Waterfront (1944), a Lake Placid Serenade (1944) vagy a Hollow Triumph (1948). 1945-ben Star Pictures néven hozott létre filmcéget. Utolsó munkája az 1972-ben készült Lila ákác című magyar film, amit rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyzett.

Benedek László (1905–1992)

Berger László néven született Berger Gyula bankhivatalnok és Murányi Margit fiaként Budapesten. Szülei korán elváltak. A bécsi egyetemen pszichoanalízist tanult, később fényképész volt. Ezt követően segédoperatőr, segédrendező, majd vágóként dolgozott Budapesten és Berlinben. Érdekesség, hogy a Hyppolit, a lakáj forgatásán rendezőasszisztens volt Székely István mellett. 1933-ban, Adolf Hitler uralomra jutásakor emigrált az Egyesült Államokba, ahol Hollywoodban a szintén magyar származású – Paszternák József néven született – Joe Pasternak filmproducer asszisztense és vágója lett a Universal filmgyárnál. Dolgozott a Metro-Goldwyn-Mayer cégnél, 1949-től önállóan rendezett. Marton Endrével és Törs Istvánnal saját produkciós vállalatot tartott fenn Hollywoodban.

Harmadik rendezése volt az 1951-es Az ügynök halála Arthur Miller színdarabja alapján. Sokan emlékeznek még rá az 1953-as A vad című film kapcsán is, amely mai mércével ugyan kissé viccesen szelíd, ám a maga idejében meglehetősen nagy port kavart. Angliában betiltották, több konzervatív vallási és társadalmi csoport is felemelte a film ellen a hangját, amely Benedek munkásságának legsikeresebb darabja lett. A vadat sokan tartják a road movie egyik előzményének.

Tóth Endre (1912–2002)

Tóth Endre egy western forgatásán

„André DeToth nem volt soha felkapott rendező: a nagyközönség jól ismeri a filmjeit, de fogalma sincs arról, hogy ki csinálta őket” – írta egyszer Martin Scorsese André de Tothról, azaz Sasvári farkasfalvi tótfalusi Tóth Endre Antal Mihályról, akinél talán érthető, miért váltott nevet. Fiatalon elveszítette a látását az egyik szemére. Az egyetemet a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán végezte el. Filmkészítő pályája elején forgatókönyvíró, vágó volt Budapesten, majd Németországban folytatta a Bavaria cégnél. 1939-ben lépett elő rövid idő alatt jelentős rendezővé Magyarországon. A világháború elől Nagy-Britanniába ment, ahol Korda Sándor szerződtette, Korda Zoltán munkatársa volt. A London Films stábjával került ki Hollywoodba, amikor A bagdadi tolvaj (1940) című film utómunkálatait végezték. Los Angelesben szóbeli szerződést kötött a Columbia Pictures-szel, amelyből végül bírósági úton kiszabadította magát. Inkább önállóan dolgozott, és karrierje elején nem volt jelentős költségvetése. Rendezői jövedelmét írói feladatokkal kellett kiegészítenie. Az 1950-es években főleg a western műfajában dolgozott, gyakran a noir stílus elemeit vonta be ezekbe a filmekbe. 1951-ben Oscar-jelölést kapott a legjobb forgatókönyv kategóriájában (William Bowers társszerzővel) a The Gunfighterért.

Míg nagyrészt az első és rendkívül sikeres 3D-s horror, a Pantoptikum – A viaszbabák háza (House of Wax, 1953) rendezőjeként emlékeznek rá, DeToth nevéhez kötődnek olyan noir klasszikusok, mint a Pitfall (1948) és a Crime Wave (1954). A kalandfilmtől thrillerig, westernig szinte minden izgalomkeltő, szórakoztató műfajhoz azonnali természetességgel alkalmazkodni tudott. Több neves színész útját egyengette, például Charles Bronsonét is, aki nevét Buchinskyről az ő kérésére változtatta Bronsonra. Igazi hollywoodi legenda volt, a filmgyártás mellett is az izgalmakat kereste. Festett, szobrászkodott, kipróbálta a repülést, versenyautókat vezetett, lovagolt, síelt, búvárkodott és más veszélyes sportokat űzött, ezek során négyszer törte el a nyakcsigolyáját. Hétszer nősült (egyszer Veronica Lake-et vette el), 19 gyermeke született.

Cikkünk folytatásában 4 olyan, nem magyar anyalnyelvű rendezőről lesz szó, akik szintén az Osztrák-Magyar Monarchia területén látták meg a napvilágot és bevették Hollywoodot.

Nyitókép: Tóth Endre (jobbról a második) westernt rendez, mellette Randolph Scott. Forrás: Magyar Nemzeti Filmarchívum